2010.05.12. szerda, Szentlélek: Eucharisztia II.: Átváltozás
Én: Édes Jézusom, nagyon szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé. Szentlélek Istenem! Köszönöm, hogy ma Te fogsz tanítani minket. Kérlek, segíts, hogy méltóképpen közvetíthessem Szent Szavaidat!
Szentlélek: Drága Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok a 3. isteni Személy, a Szentlélek Isten és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma Én folytatom Jézus Krisztus által megkezdett tanítást az Eucharisztiáról. Az átváltoztatásról beszélek nektek. Az Eucharisztia olyan fontos része hiteteknek, hogy bátran állíthatom az Egyház középpontja, sőt egyenesen a világ középpontja. Csak míg az Egyház tudatában van annak, hogy Jézus Krisztus, az Oltáriszentség az Ő alapja, addig a világ nem fogadja el, nem hiszi el, ennek ellenére az Eucharisztia az egész fennálló világ középpontja, Napja. Máté írja evangéliumában, hogy a „Mennynek Országa hasonló a kovászhoz, amit a háziasszony 3 véka lisztbe kever”, így az Eucharisztia is hasonló a kovászhoz. Jézus belekeverte az Egyházába, hogy megkelessze az egészet, olyan kenyeret készít belőle, mint Ő maga. Így az Eucharisztia az Egyház kovásza, az egyház pedig a világ kovásza.
Az Eucharisztia, mint kovász, mint alap a következő területeken alakítja az Egyházat:
1.) Az átváltoztatásban, 2.) A szentáldozásban, 3.) A szemlélődésben, 4.) Krisztus tettének követésében.
1.) Vizsgáljuk meg az elsőt: az átváltoztatást! (latin szóval konszekrációt) Mit tett Jézus az Utolsó vacsorán? Mit tett azon az estén? Először is megtörte a kenyeret. Miért törte meg? Talán azért, hogy így szétoszthassa tanítványai között? Hogy mindenkinek adhasson egy darabot? Nem. Ennek a megtörésnek áldozati jelentése volt. A kenyér megtörése szimbólum. A kenyér Ő maga. A kenyér megtörésével saját magát törte meg. Az isten Fia megtöri magát a Mennyei Atya előtt, hogy kiengesztelje ezzel Istent a bűneinkért. Drága engesztelő gyermekeim! Ha ezután a szentmisén a pap ajkáról az Úrfelmutatás előtt elhangzik, hogy „megtörte” a kenyeret, akkor abban a pillanatban Jézussal együtt nektek is meg kell törnötök magatokat, vagyis fel kell hagyni a keménységgel, a lázadással, a neheztelésekkel, a büszkeséggel, az önszeretettel és alázatosan, megtört szívvel engedelmeskednetek kell Isten akaratának.
Jézus miután megtörte a kenyeret, tanítványainak adta és így szólt: „Ez az Én testem, amelyet értetek adok.” (Máté 26,26, Lk. 22,19) Egy karizmatikus pásztorom egy jó ideig a szentmiséje alatt a jézusi szavak közben az általános egyházi gyakorlat szerint becsukta a szemét és az ostya fölé hajolt. Egyszer csak rádöbbent arra, hogy ez külső testtartás nem fejezi ki eléggé az átváltoztatásban való részvételt. Mert most már nem az utolsó vacsora Jézusa, hanem a feltámadt, megdicsőült Jézus, aki meghalt örökké és él, Ő néz rátok, híveire és mondja nektek az átváltoztatás szavait. Attól a naptól kezdve ez az Én papfiam nem csukja be a szemét ilyenkor, és nem hajol rá az ostyára, mikor ezt mondja: „Ez az Én Testem, mely értetek adatik”, hanem a szentmise résztvevőire néz.
nézzük csak meg közelebbről drága Gyermekeim, hogy mit jelent, amit Jézus és a miséző pap mond: Ez az Én Testem. A ti nyelveteken valami testrészeteket, pl. szíveteket, kezeteket vagy az egész testeteket fejezi ki. A biblia nyelvén a test az egész életet jelöli. Tehát Jézus ajándékba hagyta nektek egész életét: verejtékét, fáradságát, imádságát, szenvedéseit, haldoklását az Oltáriszentségben.
És így folytatja Jézus az átváltoztatás szavait: Ez az Én Vérem. Az előbb hallottátok Testével az egész életét adja nektek az Eucharisztiában, tehát a testén kívül az ereiben csorgadozó vérét is. Hát akkor ezzel a kifejezéssel mit ad hozzá még nektek az átváltoztatáskor? Nem a biológiai vérét, hanem a halálát. A vér szó a bibliában nem a test egy részét jelenti (pl. az erekben folyó vért), hanem egy eseményt, a halált. Az Oltáriszentség az Úr életének és halálának misztériuma, vagyis az Eucharisztia Krisztus élete és halála.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ti, akik részesülhettek élő tanításomban, az átváltoztatáskor, együtt mondjátok Jézussal: Ez az Én Testem, Ez az Én Vérem. Ti is ajánljátok fel saját testeket és véreteket a szentmisén! Ti is azt adjátok, amit Jézus adott: az életet és a halált. A test szónál az egész életeteket: tehát az egészségeteket, erőtöket, tehetségeteket, érzelmeiteket, gondjaitokat stb. A vér
Mikor kijöttetek a szentmiséről, tegyétek át a gyakorlatba testetek és véretek átadását. Mint ahogy Jézus átadta a szentmisén nektek testét vagyis egész életét, és átadta nektek vérét, azaz halálát, ti is Gyermekeim a tetteitekben adjátok oda életeteket és halálotokat embertársaitoknak. Ne tegyetek úgy, mint a templom küszöbét átlépő farizeus lelkületű asszony a következő példában, akit Erzsinek hívnak: szónál adjátok oda Krisztussal együtt halálotokat, ami a jövőben megtörténik és mindazt, ami egyre közelebb visz a halálhoz: lelki és testi megpróbáltatásaitokat, megaláztatásaitokat, megkötözöttségeiteket, fájdalmaitokat, öregségeteket, betegségeiteket.
¾ Szervusz Mariska. Te is itt voltál a misén?
¾ Igen, sikerült kiszakadnom a családból. Igyekszem minden vasárnapi szentmisén résztvenni.
¾ Látod, én is mindig itt vagyok. Bezzeg a szomszédom, a Kovács Juci mással tölti az idejét. Tudod, aki elvált. Gyerekei már kiröpültek, ő meg ötvenen felül barátot tart. Biztos most is ott hemperegnek. Hogy nem sül ki a szeme! Hogy áll meg az ilyen az Isten előtt? Azután ott van az én utálatos menyem, aki minduntalan sérteget, és ellenem uszítja a fiamat és az unokáimat.
Mariska csak néz kerek szemekkel és mondja:
¾ Erzsi, hát most áldoztál, és más hibáin jár az eszed? Ez bűn.
¾ Mit szenteskedsz, Mariska? Talán te nem szoktál panaszkodni?
Látjátok, Gyermekeim, ez az asszony semmit nem ért az átváltozás szent szavaiból: Ez az Én Testem, ez az Én Vérem. Ő nem tudja Jézushoz hasonlóan odaadni életét és halálát embertársainak, mert nem szereti őket. Jól véssétek be, Kicsinyeim, ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ha csak azoknak köszöntök, akik titeket köszöntenek, ha csak olyanokat hívtok meg, akik viszonozzák, ha szentmisére jártok, áldoztok és utána ítélkeztek, akkor mi a ti érdemetek? Mi lenne, ha a szentmisén mindenki átélné az átváltoztatás szavait, és gondolatban együtt mondaná Jézussal. Ha pl. egy családanya így vesz részt a szentmisén és utána odaadja, szétosztja magát a családtagjainak, meghallgatja őket, beszélget velük, kiszolgálja őket osztogatva az anyai és feleségi szeretetét, akkor ő Jézussal együtt áldozat, tehát az Eucharisztia. Ha a pap így tartja a szentmisét, hogy az átváltoztatást mélyen átéli és gyakorlatába átviszi: mise után imádkozik, gyóntat, embereket fogad, betegeket látogat, haldoklóhoz viszi a szentségeket, akkor az ő napja is Eucharisztia, mert ez a pásztor az Oltáriszentséghez hasonlóan részt vesz a megtörésben, a szétosztásban, az önmaga odaadásában.
Drága Gyermekeim, miután kifejtettem nektek az átváltozás szavainak lényegét, hadd emlékeztesselek egy régebbi tanításunkra, hogy ez a szentmisének az a fontos része, mikor megkezdődik Krisztus misztikus szenvedése az Oltáriszentségben. Akik mélyen szeretik Őt, tudják, hogy golgotai szenvedésének sokszorosát szenvedi el az Eucharisztiában. A lelkében szenved bűneitekért. Így folytatódik megváltásotok a világ végéig. Ezért az átváltoztatást sose nézzétek passzívan, hanem ajánljátok fel saját gondjaitokat, lelki, testi fájdalmaitokat, sérelmeiteket és kapcsoljátok hozzá Jézus oltáriszentségi szenvedéséhez. Ezzel lényegesen enyhítitek Szent Szíve fájdalmát az emberiség bűnei miatt. Ezalatt nem egyedül vagytok ti hívek a pappal a templomban, hanem angyalok és szentek seregei töltik meg a teret és térdenállva imádják és dicsőítik az oltárotokra leszállott Istent. Megáldalak titeket az Eucharisztia bensőséges imádatának lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2010. 05.19. Mennyei Atya: Eucharisztia III.: A szentáldozás
Én: Édes Jézusom szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám! Örömmel várjuk tanításodat.
Szentlélek Istenem! Jöjj segítségemre, hogy akadálytalanul tudjam közvetíteni a Mennyei Atya szavait!
Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek Én vagyok, Mennyei Atyátok és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az Eucharisztiáról szóló tanításunk 3. része következik, a Szentáldozás.
Egy szentírási idézettel kezdem. Jézus János evangéliumában így szólt: „Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog Általam, aki Engem eszik.” Nézzük, mi a különbség a testi táplálék: kenyér, sajt, hús, gyümölcs és az Élet Kenyere, az Oltáriszentség között! Míg az étel és ital átalakul abban, aki megette, tehát az ember vérévé lesz, addig az Eucharisztiával éppen az ellenkezője történik. Az élet kenyere életre kelti azt, aki belőle táplálkozik, befogadja és átalakítja őt a bensőjében. Jézus életre kelt titeket, hogy a belőle fakadó életet éljétek. Ő nem földi étellel táplál titeket, hanem a Szentostyával, az élet hordozójával áraszt el.
Gyermekeim! Most szeretném összehasonlítani a ti emberi szívetek szerepét Jézus Oltárszentségben lévő misztikus Szíve szerepével. Természetesen ebben a Szentségben nemcsak az Én szent Fiam Szíve van benne, hanem egész lénye tetőtől-talpig, egész élete és megdicsőült Istensége. Az emberi szívnek az a dolga, hogy a test minden részéből ideáramlott, elhasznált vért a tüdőn keresztül megtisztítva, regenerálódva visszajuttassa a szervezet összes tagjába. Ugyanezt teszi az Eucharisztiában Jézus misztikus Szíve. A szentáldozáskor megtisztít titeket bűneitektől és tiszta vért ad nektek, élettel, szentséggel teli vért, a halhatatlanság gyógyszerét. Drágáim! Amikor szentáldozáshoz járultok, szoros közösségbe léptek Jézussal. Ugyanis, ahogy múlt héten a Szentlélek tanította nektek, ilyenkor nemcsak misztikus testét és vérét veszitek magatokhoz, hanem életét és halálát is, Őt, aki értetek fáradozott, verítékezett, gyógyított, tanított, szenvedett és meghalt. Közösségbe léptek ti meg Ő, mert hasonultok Hozzá, érzéseitek, vágyaitok, gondolkodásotok hasonlóvá válik az Övéhez. Áldozás után az Ő lelkületét hordozzátok magatokban.
Mivel az Eucharisztiában az egész Szentháromság jelen van, nemcsak Jézussal kerültök szoros közösségbe, hanem Velem és a Szentlélekkel is. A Szentostyával nem lehet a Fiút anélkül befogadni, hogy az Atyát is be ne fogadnátok. Jézus az Oltáriszentségben emberi és isteni természeténél fogva van jelen és személyesen is. Én és a Szentlélek isteni természetünknél fogva vagyunk jelen. Szent Veronika az Oltáriszentségben látta a trónusán ülni a háromszemélyű Istent: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Néhány évvel ezelőtt egy tisztalelkű, buzgó gyermekemnek a következő látomást adtam: Úrfelmutatás alatt a nagy Szentostya megnőtt, közel jött hozzá, függőleges irányban 3 felé tört, és kilépett belőle 3 ragyogó, fehérruhás ifjú: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Gyermekeim! Áldozáskor nemcsak a Szentháromsággal egyesültök, hanem Jézus misztikus Testével, az Egyházzal.
A szentáldozás után többé nem lehettek érdektelenek testvéreitekkel szemben. Aki áldozáskor Jézus iránt való buzgalomra vágyakozik, de harag van közben lelkében valaki iránt, az arra az emberre hasonlít, aki hosszú idő után barátjával találkozva lábujjhegyre áll, hogy megcsókolja őt szeretete és öröme jelként, csak közben nem veszi észre, hogy szöges bakanccsal tapos a másiknak a lábán. Akinek lábára lép, az Jézus misztikus Testének, az Egyháznak tagja, tehát Jézust tapossa.
Most pedig, kedves Engesztelőim, a 2 szín alatti áldozásról szeretnék szólni. Jézus az Eucharisztiát a kenyér és bor színében alapította. Így áldoztatta apostolait az utolsó vacsorán. Így ment ez évszázadokon át. Az V. században az egyik pápa egyenesen megtiltotta a szentáldozást azoknak, akik csak a Szentostyát fogadták el, a Szent Vért már nem. Ennyire kötelező volt a 2 szín alatti áldozás. Majd 1621-ben betiltották végérvényesen a 2 szín alatt áldozást. Napjainkban újra szabaddá tették. Az Apostoli Szentszék szerint nemcsak a papoknak és szerzeteseknek, hanem a híveknek is megengedett a 2 szín alatti áldozás, csak nem mindenütt alkalmazzák. Pásztoraimnak el kel érnie, hogy Krisztus drága Vére áldozáskor a Szentostyával együtt minden vágyakozó gyermekem étele és itala legyen.
Az Egyház történetében a szentáldozással kapcsolatos tiszteletnyilvánítás külső formái sokat változtak. Az ókori Egyházban a férfiaknak kezet kellett mosniuk a konszekrált kenyér vétele előtt. Ezenkívül a hívő mélyen meghajolt és az Úr Testét közvetlenül a szájába vette a jobb tenyeréről, soha nem a balról. A kezével nem érhetett hozzá. A tenyér a paténát helyettesítette. Tehát ujjaival senki nem nyúlhatott a Szentséghez, csak a pap, aki a tenyérbe helyezte. A nőknek pedig egy vásznak kellett a tenyerükre borítani, hogy arra kerülhessen az Úr Teste.
Később bevezették az áldozatásnál az eucharisztikus kenyeret a konszekrált borba belemártva a hívek nyelvére tenni. A reformáció kezdetekor a protestánsok egy része – az első lutheri gyülekezetek – a katolikusokhoz hasonlóan nyelvre fogadták az Úrvacsorán az Úr Testét, mivel Luther nem tagadta a valóságos jelenlétet. A kálvinisták viszont nem hittek abban, hogy Jézus valóságosan benne van a Szentségben, ezért ők már kézben és állva járultak úrvacsorához. A 2. évezredben a katolikusoknál már évszázadokon át bevett és begyakorlott szokás volt, sőt előírás volt a térden áldoztatás és a Szentostya nyelven fogadása. Sajnos 1968 óta nagy változtatást hozott az Egyház: A Szentostyát a bal tenyerükbe fogadják a hívek és jobb kezük ujjaival teszik a szájukba, sorbaállva mennek áldozni és nem térdelnek le. Ez történik a mai modern korban is.
Kicsinyeim! Úgy fáj a szívem, mikor látom, hogy nem imádjátok Jézust, Ég és Föld Urát a legméltóságosabb Oltáriszentségben egy térdhajtással. A másik, amit szomorúan nézek a kézből áldozás, amikor a hívek nem nyitják ki a szájukat, mint kisgyermek, hogy Jézus Testével megetesse őket. Áldozáskor ez a legmegfelelőbb forma, amikor Megváltója előtt térdel az ember, aki Őt saját testével és saját vérével táplálja, mint édesanya a csecsemőjét. Ratzinger bíboros, a mai Szentatya már bíboros korában kifogásolta a kézből és állva áldozást és nála ma is térdelve és nyelvre fogadják az Oltáriszentséget. Vannak lelkipásztoraim, akik nem engedik letérdelni a híveket, pedig meg kellene adniuk mindenkinek a választási lehetőséget. A szentáldozás perceiben oly nagy dolog történik: Ég és Föld Ura egyesül teremtményével! A legkevesebb, hogy térdreborulva imádjátok.
A kézbeáldozás veszélyeket hordoz magában. Könnyen előfordulhat, hogy egy kis morzsa letörik a Szentostyából, az ujjadra tapad vagy lehull a földre és eltapossák. Higgyétek el, Gyermekeim, nincs különbség az Eucharisztia nagyobb vagy kisebb darabjai között, még a morzsájában is benne van Jézus teljes emberi alakjában és ragyogó Istenségében.
A másik veszély, hogy az áldozó nem teszi a szájába, hazaviszi és dühét kitölti rajta, vagy eladja sátánista szektának, ahol megszentségtelenítik.
Drága kis Engesztelőim! Már nem egyszer mondtuk nektek, milyen szentségtöréseket követnek el az Oltáriszentség ellen, és ez mekkora fájdalmat okoz Nekünk. Egyesek úgy sorakoznak oda, hogy szívükben hemzseg a bűn és Jézus ott bennük a pokol lángjait érzi. Van, aki még az egy órás böjtöt se tarja be. A legtöbben azok vannak, akik érzés nélkül, közömbösen veszik magukhoz Krisztus Testét és utána meg se köszönik Neki, hogy szívükbe tért. Mások visszautasítják, hiába hívja őket. Engeszteljétek Szent Fiam Szívét és Engem a sok méltatlan áldozásért legalább ti, aki szerettek Minket!
Megáldalak titeket az Oltáriszentség iránti mély hódolat, imádás és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2010. május 26 szerda Jézus: Eucharisztia IV. szemlélődés
Én: Édes Jézusom, szeretlek. Tégy engem békéd eszközévé. Nagy örömmel várjuk tanításodat.
Szentlélek Istenem! Jöjj, segíts, hogy akadály nélkül tudjam közvetíteni az Úr Jézus szent szavait!
Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma negyedszer foglalkozunk az Eucharisztiával, a szemlélődésről (kontemplációról) szeretnék tanítani benneteket.
Mit is jelent a szemlélődés? A gondolkodásnak egy nagyon elmélyült, magasabbrendű formája, mely a Szentlélek segítségével működik. Hogy az Én szememben a szemlélődés milyen fontos helyet foglal el, azt Lukács evangéliumának egy idézetével mutatom be nektek: „Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: Uram – méltatlankodott – nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem! Az Úr azonban így válaszolt: Márta, Márta sok mindenre gondod van és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszíti el soha.”
Ebben a történetben Mára képviselte a cselekvést, Mária a szemlélődést. Ezzel nem azt akarom hangsúlyozni, hogy nincs szükség szeretetcselekedetekre, tevőleges szolgálatra, hiszen az embert tettei határozzák meg. Hanem arra hívom fel a figyelmeteket, hogy először a szívetek mélyén, Igém hallgatásában és imában kell Hozzám hasonlóvá válnotok és azonnal utána a cselekedeteitek külső megnyilvánulásában. Ez konkrétabban, rátok vonatkoztatva azt jelenti, hogy nagyon fontos a szentmisén és egyéb vallásgyakorlatokon, zarándokutakon résztvenni, betegeket, elhagyott öregeket látogatni, a legszegényebbeket támogatni, de ez a sok jócselekedet csak akkor lesz lélekből fakadó, ha mellette időt szakítotok az elmélyült csendes imádságos, szemlélődő életre. Ha mindennap rendszeresen egy kis időt velünk, Égiekkel töltötök.
Drága Gyermekeim! Még mindig az Eucharisztiáról szóló tanítássorozat folyik, most nézzük mi az összefüggés a szentáldozás és a szemlélődés vagy kontempláció között. Ez a kettő, tehát a szentáldozás és az imádságos, szemlélődő élet szorosan összetartozik, egymás nélkül nem segítik elő a lélek fejlődését. A következő példa is ezt mutatja:
Rózsi és Ági szomszédok és együtt mennek haza a vasárnapi szentmiséről. Rózsi megszólal:
- Tudod Ágikám, mindig szent irigységgel nézem azokat, akik könnyes szemmel, boldog mosollyal mennek a helyükre áldozás után. Én bizony semmit sem érzek. Mit gondolsz, miért van ez? Ági kérdéssel válaszol: – Mondd Rózsikám, mikor hazaérsz a templomból, szoktál-e a szívedben élő Jézussal elbeszélgetni úgy csendesen, gondolatban? Szoktál-e az esti órákban, mikor elcsendesedik a család, imádkozni?
- Őszintén megvallva – válaszol Rózsi – ilyesmire már nem jut időm. Ott a család, a sok házimunka, este nézem a TV-t, egy kicsit internetezek, azután alszom, mint a bunda reggelig. Örülök, ha eljutok a vasárnapi misére.
- Ha így van Rózsikám, akkor ne csodálkozz, ha nem jelent örömöt neked a szentáldozás. Vajon hogy éreznéd magad, ha elmennél vendégségbe és ott senki se szólna hozzád: nem is köszöntetnének, nem is mosolyognának rád, levegőnek néznének? Képzeld csak! Jézus vágyakozva betér hozzád és várja, hogy örülj neki, köszöntsd szeretettel, köszönd meg , hogy Ő, a legnagyobb Úr meglátogatott, sőt eggyévált veled. Várja, hogy megkérdezd: Hogy érzed magad nálam, Uram? Van-e valami kívánságod? Várja, hogy elmond neki a vágyaidat, a terveidet, a kéréseidet. Ő végtelenül türelmes és nem tolakodó, csak vár. Várja, hogy talán majd holnap, holnapután, vagy azután, hogy majd talán a következő vasárnap megszólítod. Jézus így szomorú és neked sem tud örömet okozni a szívedben.
Látjátok, Gyermekeim? Hiába van heti szentáldozás, ha nem kapcsolódik hozzá imádságos, szemlélődő élet. Az imaéletnek 3 területe van: a szóbeli ima, elmélkedés és szemlélődés. Ezeknek egészséges arányban kell lenni egymással. A megtérés utáni időben, mikor az ember lelke még nem képes saját, szívből fakadó szavakkal imádkozni, akkor inkább a szóbeli imát, rózsafüzéreket, kötött szövegeket imádkozik túlnyomórészben. De ahogy fejlődik a lelke, egyre többször szól Hozzám kötetlenül, a szívéből. Pl. a rózsafüzérek tizedei előtt elkezd elmélkedni a titkokról. Elgondolkozik életem 1-1 szakaszán és ezt saját szavaiba foglalja. Visszagondol, amit ezzel kapcsolatban olvasott a Szentírásban vagy egyéb vallásos tárgyú könyvekben. Drága Kicsinyeim! Közületek sokan ilyen elmélkedő módon imádkozzátok a rózsafüzért és ezzel nagy örömöt okoztok Nekem. Míg a szóbeli ima és az elmélkedés az ember akaratán alapszik, a kitartásán és az igyekezetén, addig a szemlélődés vagy kontempláció, mind a 3 közül a legmagasabb imaforma, isteni kegyelem gyümölcse. Tehát a szemlélődés már természetfeletti cselekedet. Egy példán keresztül szeretném megvilágítani nektek, hogy lehet eljutni a szemlélődésig, és mi történik ezalatt. Nagy Szent Teréz, ha vágyakozott a szemlélődő ima után, elmélkedéssel kezdte: Elgondolkozott saját hibáiról, gyengeségeiről, Isten iránti hálátlanságáról, arról, hogy Én, Jézus milyen sokat tettem érte a szenvedésemmel és halálommal. Ettől megindultak a könnyei. Elképzel maga mellett Engem, az oszlophoz kötözött Jézust, ahogy ostoroznak. Ezalatt a Szentlélek értelmét, okoskodását – ami az elmélkedésre jellemző – kikapcsolta. Már nem gondolt arra Szent Teréz, hogy kik ostoroznak, milyen szerszámokkal és miért, hanem ott állt az oszlop mellett, átölelt, hátával beterített Engem, hogy megvédjen az ütésektől, a végén pedig letörölve a vért arcomról, hálából megcsókolta arcomat, kezemet. Azután a szemembe nézett, bocsánatot kért bűneiért, amelyekkel hozzájárult ostorozásomhoz, majd kifolyó vérembe helyezte szeretteit. Testi szemeivel nem látott semmit, hiszen a szemlélődés még nem látomás, de abszolút mértékben átélte jelenlétemet.
Kicsinyeim! A ti közös nagyböjti elmélkedéseitek a keresztútról, az utolsó vacsoráról már súrolta a szemlélődés határát. Azokon a szerdákon szinte természetfeletti kegyelemet kaptatok a Szentlélek Istentől. Legyetek hálásak érte. Az eucharisztikus szemlélődés legkézzelfoghatóbb formája a Szentségimádás. Szent Szívem forró vágya, hogy minden lakóhelyen legyen Szentségimádás. Nincs nagyobb öröm számomra, mint mikor a tabernákulumból kihelyeznek az oltárra, élő, dobogó szívű emberek közé. Itt Kadarkúton alig várom az első csütörtököt, mikor ez megtörténik. Boldogan hallgatom énekeiteket, imáitokat, de van felétek egy kérésem. A közös hangos ima és éneklés, valamint a csendes, néma szemlélődés között legyen megfelelő arány. Ti a szentségimádáson nagyon kevés időt hagytok a külső és belső csendre, mikor mindenki önmagában elmélyedhet, és nézhet Engem, az Oltáriszentségi Jézust. Próbáljátok ki, hogy egy óra hosszat mondjátok a rózsafüzért, litániát, könyvből olvasott szép imákat, azután egy órai néma szemlélődés, majd újra egy óra ima és 1 óra szemlélődés. Felvetődik a kérdés, mit tegyetek az 1 órai csend alatt. Semmiképpen se fecsegjetek. Egy pillanatra lépjünk vissza a mai bibliai idézetre! Most a betániai Márta legyen a rózsafüzér és éneklés jelképe, Mária pedig a szemlélődésé. Ez alatt az 1 órás külső-belső csend alatt legyetek Máriák, öleljétek át lábaimat és hallgassátok szavaimat. A csendben szólni fogok hozzátok egyenként. A csendben jöjjetek oda hozzám jászolomhoz, Szűzanyámtól kérjetek engem kezetekbe! Gyertek hozzám Názáretbe és játszatok velem fogócskát, bújócskát! Vegyüljtek a tömeg közé, de jó közel legyetek, hogy hallhassátok a hegyi beszédet! Kérjétek, hogy gyógyítsam meg beteg testrészeiteket és lelki sebeiteket a leprások közé állva, akiket gyógyítottam. Jöjjetek a getsemáni barlangomba vigasztalni magányomban és félelmemben! Gyertek, kedveseim, vegyétek le a töviskoronámat és nagy együttérzéssel töröljétek le a vérpatakokat az arcomról.
Kísérjetek végig keresztutamon! Ha elesek, nyújtsátok erős kezeteket és segítsetek felállni! Nyújtsatok nekem egy pohár vizet, mert elepedek a szomjúságtól. Álljatok mögém és segítsetek felállni! Nyújtsatok nekem egy pohár vizet, mert elepedek a szomjúságtól. Álljatok mögém és segítsétek vinni keresztemet. Fogjátok mögém és segítsetek vinni keresztemet. Fogjátok le az ütlegelő pribék kezét! Míg ütik a szegeket kezeimbe, lábaimba, addig hűs kezeteket tegyétek homlokomra és szüntelenül kérjetek bocsánatot tőlem. Míg haldoklom a kereszten, Édesanyámmal együtt öleljétek át véres lábaimat és sírva, zokogva köszönjétek keresztáldozatomat! Áldjatok és magasztaljatok a Szentostyáért, melyben a világ végéig itt maradtam köztetek. Így szemlélődjetek, Kicsinyeim a szentségimádáson és meglátjátok, hamar elröppennek azok a csendes órák.
Megáldalak benneteket az áhítatos szemlélődés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Szűzanya: Hozzátok szólok, utolsó idők Apostolai. Az idő már nagyon kevés. Csak azért nem következett még be az általam ígért figyelmeztetés, mert a Mennyei Atya még időt ad sokaknak a megtérésre. Közületek egyesek nyugtalankodnak, mert hitelességük forog kockán. Így beszélnek a hátuk mögött: „Ezek csak ijesztegetnek, ígérgetnek, nem lesz semmiféle figyelmeztetés. Ne hallgassatok rájuk, bolondok.” Így szidnak-hordanak hátatok mögött és szemetekben is. De ti ne szomorkodjatok, drága kis Apostolaim, mert hamarosan minden be fog teljesedni.
A késlekedésnek Isten irgalmassága az oka, ugyanis, ha a figyelmeztetés már korábban meg lett volna, sokkal több halott és kárhozott lett volna, mint amire a jövőben számíthattok. A kegyelmi idő meghosszabbításával milliók megtérnek a világ minden részéből.
Most ne azzal törődjetek, hogy mikor és hogyan lesz a Figyelmeztetés, hanem gondoljatok arra, hogy milyen sok a szegény közömbös, hitetlen és megátalkodott ember. Nagy szükség van még az apostolkodásaitokra, felajánlásaitokra, imáitokra és szenvedéseitekre.
Megáldalak benneteket a türelem lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2010. 06.16. Mennyei Atya: Eucharisztia V.: Valóságos Jelenlét
Én: Édes Jézusom szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy újra leereszkedsz hozzánk, kicsi gyermekeidhez és tanítasz minket.
Szentlélek Isten! Jöjj segíts, hogy akadálytalanul tudjam közvetíteni a Mennyei Atya szavait!
Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek Én vagyok a ti Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül tanítalak titeket az Oltáriszentség-sorozat utolsó fejezetéről: a valóságos Jelenlétről. Arról, hogy az Én Szent Fiam, Jézus igazán jelen van az Oltáriszentségben, nemcsak képmásként vagy szimbólumként, nem csak szubjektíven a hívek hite által, hanem lényegileg van jelen teljes valóságban, de az érzékek számára láthatatlanul. Jelenléte nem fizikai, hanem szentségi, amit pontosan a kenyér és a bor jele közvetít. Bár a kenyér és a bor színében rejtőzködik, mégsem dologként vagy tárgyként van jelen, hanem személyként: isteni dicsőségében és emberi alakjában. Kérdés, hogy a szentmise melyik pillanatában kerül bele az üres ostyába és a borba Jézus teste és vére? A katolikus Egyház tanítása szerint abban a pillanatban, amikor elhangzanak az átváltoztatás szavai: ez az Én Testem…”, „Ez az Én Vérem…”. Az ortodox hagyomány szerint szintén Jézus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, de mivel náluk teljesen előtérbe kerül a Szentlélek szerepe, ők úgy hiszik, hogy a kenyér és bor abban a pillanatban változik át Jézus Testévé és Vérévé, amikor a pap azt mondja: „Kérünk szenteld meg ezt az adományt, áraszd rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus Teste és Vére legyen.
Gyermekeim! Az átváltoztatás tényét nem lehet egy pillanathoz kapcsolni, még ha az alapítás emléke és a Szentlélek hívása szükségszerűen különböző időpontban történik. Az erő bizonyosan a Szentlélektől ered, nem a paptól, és nem is az Egyháztól. Mikor Jézus azt mondja: „Ez az Én Testem”, akkor azt akarja, hogy a kenyér az Ő Teste legyen. És a Szentlélek mindannyiszor végrehajtja Jézusnak ezt a kívánságát. Az a csodálatos összhang és együttműködés valósul meg Jézus és a Szentlélek között, hogy az átváltoztatásban a Szentlélek adja nekünk Jézust, hogy az áldozásban aztán Jézus nektek adhassa a Szentlelket.
Drága Engesztelőim! A valóságos Jelenlét hitének megerősítésére sok-sok Oltáriszentségcsodát mutattunk nektek a történelem folyamán. A leghíresebb talán a VIII. században történt olaszországi lanciánói csoda. Egy szerzetes pap misézett és az Úrfelmutatást kételkedve végezte, miközben gondolatban így szólt Jézushoz: Uram, sajnálom, de képtelen vagyok elhinni, hogy benne vagy ebben az ostyában és borban. Abban a pillanatban, mikor az ostyát letette az asztalra, húsdarabbá változott, és mikor a borral teli kelyhet letette, az vérré változott. A tudományos kutatások megállapították, hogy AB típusú vér, mely megegyezik a torinoi lepel vérképével.
A másik csodát most adtuk nektek 2008. októberében a lengyelországi Sokolkában. A pap kezéből áldoztatás közben véletlenül kihullott a Szentostya, ezt már nem osztotta ki, hanem egy vízzel telt edénybe helyezte és a sekrestye széfjében tartotta. Ilyenkor a Szentostya pár nap alatt fel szokott oldódni a vízben. De mikor néhány nap múlva a pap megnézte, a fehér ostya el volt színeződve, piros folt lett rajta. Majd a korpoláréra tette és ámulva tapasztalta, hogy a vízben vörös röggé változott és elszínezte a vizet, amiben volt, sőt a korpolárét, a fehér kendőt is. Az érsek mintát vett belőle és az orvosi egyetem bizottságával kivizsgáltatták. A vér eredetét nem közölték az orvosokkal. Megállapították, hogy a minta emberi szívizomból van, mégpedig a halál pillanatában megmaradt szívizomból.
Ehhez hasonló Oltáriszentség csoda történt Ludbregben 1401-ben, ahol ma is épségben, romolhatatlanul látható Jézus szent Vére. Megengedjük, hogy tapasztaljátok ezeket a csodákat, de ez sem elég gyermekeimnek, hogy higgyenek Szent Fiam valóságos jelenlétében.
Drága Gyermekeim! Tudom, ti mindnyájan, sok százezer, néhánymillió testvéretekkel együtt nem kételkedtek abban, hogy Szent Fiam igazán ott van az Oltáriszentségben. Most elmondok nektek néhány megható esetet arról, hogy egyes hitvalló gyermekeim olyan mélyen hittek Jézus eucharisztikus Jelenlétében, hogy életüket áldozták érte.
A XX. században történt Mexikóban. Bebörtönözték az egyik családapát, mert hű volt a hitéhez. Kivégzés előtt állt. A börtön ablaka előtt éppen arra ment az egyik cselédje. Egy papírra felírta gyorsan: Küldjetek nekem egy szentostyát! És odafirkantotta a nevét. Kidobta a szolgáló elé az útra. Az felvette és elolvasta. Másnap a püspök titokban misét mondott a fogoly családjának a házában. Ott tartották meg a 8 éves kisfiú elsőáldozását. Gondolkoztak, hogyan lehetne elküldeni a börtönbe az apának a kért Szentostyát. Papokat oda nem engedtek be. A püspök a kisfiú nyakába akasztott egy kis tarsolyt benne a Szentostyával és ő ruhája alá rejtve vitte apjának az Oltáriszentséget. Mikor megérkezett, a börtönigazgató odahívta magához, végigtapogatta, nem rejteget-e valamit, majd a gyermek egy éles szúrást érzett a kézcsuklóján és a fájdalomtól felkiáltott. Csak bátran, Gyerek, nevet az igazgató, csak kipróbáltam van-e bátorságod. Most mehetsz az apádhoz. Apja csodálkozva átölelte, és a kisfiú így szólt: „Gyorsan, Apám, gyorsan! A kicsi kezéből alig, hogy elfogadta a Szentostyát, látta, hogy pirosodik a gyermek arca, sietve elmondta, mit tett vele az igazgató, majd elakadt a hangja. Ragyogó szeme kialudt, édesapja karjába omlott és kiadta fehér lelkét. Az igazgató gonoszságában erős méreginjekciót adott a fiúcskának.
A másik történet szintén egy bátor 10 éves kisfiúról szól. Az éjszaka leple alatt egy kisvárosba betört az ellenség. Mindenki fejvesztve menekült a közeli erdő felé. Nem volt otthon a plébános, a kis fatemplom és a plébánia üres volt. A sekrestyés elkeseredetten kiáltozta a menekülő férfiak felé, hogy „Gyertek, mentsük ki az Oltáriszentséget!” De félelmében mindegyik valami kifogást hozott. Egy kisfiú elkérte a templomkulcsot, hogy ő majd kihozza a Szentostyákat. Kicsi vagy te hozzá – mondja neki a sekrestyés néni. De ő így felelt: Az a jó, így legalább nem törődik velem az ellenség. Megkapja a templom és tabernákulum kulcsát. Olyan kicsi, hogy nem éri fel az oltárszekrény zárát. Odacipel egy széket, rááll, kinyitja a kis ajtót és kiveszi a kelyhet, amely tele volt átváltoztatott Szentostyákkal és jól csukható fedele volt. Magához szorítja és ki akar menekülni, de addigra már körülvették a templomot az ellenséges katonák, és a kulcslyukon nézték, mit csinál a kisfiú. Az ajtót eltorlaszolták és a templomot felgyújtották. A fa könnyen tüzet fog. A gyerek kimerülten botorkál a füstben, a ruhája meggyullad és összeesik. Mikor a pap másnap hazaér, füstölgő romhalmazt lát a templom helyén. Megtalálja a hős kisgyermek megszenesedett holttestét, kezében a Szentostyákkal teli áldoztató kehellyel, mely sértetlen maradt.
Drága Gyermekeim! Amint hallottátok ez a két kisgyermek önfeláldozó szeretettel viseltetett az Oltáriszentség iránt. Ti is, Engesztelőim, őrizzétek a valóságosan bennetek élő Jézust, soha ne bántsátok meg bűnökkel, ne okozzatok Neki fájdalmat még egy rossz, szeretetlen gondolattal sem!
Megáldalak benneteket az Eucharisztiába vetett mély hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Ghislain ROY atya, híres québeci pap, Emiliano TARDIF atya karizmáinak örököse, küldte ezt az imát, és arra kér mindenkit, aki látja * hogy imádkozza ipso facto, sőt mától kezdve többször is ismételje meg: 
