Hamis Béke

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

Keresztes Imahadjárat

„Jézusom, Te Mindenható vagy. Kérlek, őrizz meg minket Magadnak szentségben és igazságban! Boríts be minket drága Szent Véreddel, és add meg nekünk az üdvösséget! Védelmezz minket a sátán minden álnok cselszövésétől, vezess bennünket drága Szent Lelkeddel a szűk ösvényen, amelynek végén Te vársz. Kérlek, add, hogy ölelő karjaidba omoljunk, és drága Szent Kebleden nyugodjunk örökké, ámen.”

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2010. május 6. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő közel. Készüljetek! Meg fogom látogatni ezt a Földet, mint igazságos Bíró. A kegyelem ideje lejár. A számadás következik. Halljátok meg szavam! Térjetek meg! Ne vegyétek semmibe figyelmeztetésemet! Vegyétek észre az idők jeleit! Én Magam jövök el megítélni a Földet. Jaj lesz akkor a Föld lakóinak, mert megvetették törvényeimet, és vele együtt drága Szent Véremet, amelyet bűneikért ontottam. Nem kellett nekik az üdvösség. Semmibe vették irgalmamat. Most szembesülnek cselekedeteikkel, és elveszik méltó büntetésüket. Ó, te nyakas, vak és süket nép! Nem kell a jó, a szeretet. Kell a gyűlölet és a kárhozat. Szabad akaratotok választását kapjátok. A pokol tüze elnyel, és égetni fog benneteket örökre. Térjetek meg Hozzám, amíg még nem késő! Az idő. A haladék lejár. Szent angyalaim készen állnak, hogy megbüntessék ezt a bűneiben, szennyeiben fetrengő világot. Én vagyok az igazság, Aki leszálltam Atyám öléből, és elhoztam az igaz tanítást nektek Tőle, Aki végtelenül Szent, és azt akarja, hogy ti is legyetek szentek. A keresztfán az utolsó csepp Véremet is kiontottam, hogy bűnbocsánatot nyerjetek. Megnyitottam előttetek országom kapuját, hogy üdvösségetek legyen. De ti makacsul hátat fordítottatok. Megvetettetek Engem, az élet Szerzőjét. Helyette a hazugság atyjának hittetek. Az egy igaz Isten helyett bálványokat imádtok. Legyen hát úgy, ahogy választottatok. Megítéllek benneteket cselekedeteitek szerint. Elveszitek tetteitek méltó büntetését. Jaj a Földnek, és minden lakójának, akik letértek az üdvösség ösvényéről. Tüzet bocsátok rátok. Elhamvasztom bálványaitokat. Testeteket elégetem. Hullahegyekként fogtok tornyosulni, mert megvetettétek az Igazat.
Most hozzátok szólok kicsinyeim, akik meghalljátok szavam, és követitek figyelmeztetésemet. Nektek nincs mitől félni, mert magatokban hordozzátok az örök életet. A ti helyetek Atyám házában van, ahol vég nélkül fogtok örvendezni. Újra mondom: Ti ne féljetek! Emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett a ti megváltásotok! Soha el nem múló öröm a ti osztályrészetek. Azért, mert megtartjátok Atyám törvényeit. Engem követtek az önmegtagadás és a kereszthordozás útján. Áldozatos, önzetlen, tiszta szeretetetekkel lelkeket mentetek ki a sátán karmaiból. Imáitok felhatolnak a fülembe. Minden kéréseteket meghallgatom, és sok lelket mentek meg. Most figyeljetek kicsinyeim, Szívem választottjai: Közel van dicsőséges visszajövetelem a Földre. De ennek időpontját egyedül csak az Atya ismeri. Ti azonban éljetek szüntelen készenlétben! Úgy, mintha csak ma lenne. Mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. De hűségetekért és engedelmességetekért nyeritek el az örök életet. Ti vigasztaltatok meg Engem már ott a Golgotán. Láttam hősies szereteteteket, és láttam a megszámlálhatatlanul sok üdvözült lelket, akik benépesítik a mennyet. Ez adott Nekem erőt és elhatározást, hogy kimondjam: „Atyám, ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Már ott akkor láttam, hogy sokan fogják követni példámat. Nekik is adok inni kelyhemből, hogy megdicsőítsék az Istent. Az Isten szeretet. Azok, akik viszontszeretik Őt, már itt a Földön, és egy egész örökkévalóságon át boldogok. Várjatok Engem! A szívetek legyen csordultig tele az Irántam való szeretettel, és a Hozzám való vággyal! A kezetek legyen tele jócselekedetekkel! Így várjatok Engem szüntelen készenlétben! Virrasszatok, mert nem tudjátok, mikor tér vissza Uratok!”


2013. május 6. Szentségimádáson az Úr Jézus nagyon szomorú volt. Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én Lelkem. Beteljesülnek a próféciák, amelyeket az Evangéliumban megjövendöltem. Az első három jel az ötből, amelyek dicsőséges második eljövetelem előtt megtörténik, már beteljesült.

Ezek: 1, a tévedések terjedése, amelyek a hit elvesztéséhez és a hittől való elpártoláshoz vezetnek. (2 Péter 2, 1-3.)

2, Testvérgyilkos harcok és háborúk kirobbanása, melyek az erőszak és a gyűlölet elhatalmasodásához vezetnek, és egyre több szívben hűl ki a szeretet, miközben egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, mint a járványok, az éhínség, az árvizek és a földrengések. (Máté 24, 6-12.)

3, Véres üldözés, amit azok szenvednek el, akik hűségesek maradnak Hozzám és az Evangéliumhoz, és erősek maradnak a hitben. Eközben az Evangéliumot hirdetik már az egész világon. (Máté 24, 9-10.)

4, Gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. (2 Tessz. 2, 3-4.) Ez a prófécia, Dániel próféta jövendölése részben már beteljesült, amikor 500 évvel ezelőtt a reformáció során ketté szakadt az Egyház. Akkor csak egy rész vált ki belőle. A sátán most az egész Egyházban el akarja törölni a minden napi áldozatot. Ehhez az ökumenét fogja felhasználni. Látjátok, milyen álnok és hazug?! Még alá is támasztja az Én szavaimmal: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint Te, Atyám Bennem vagy, s Én Benned, úgy legyenek ők is eggyé Bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy Te küldtél Engem.” (János ev. 17, 21.) Én ezt úgy értettem, hogy minden hívem legyen egységben Velem, az Általam alapított Egyházban, amelynek a központja az Eukarisztia, az Én Testem és Vérem, amelyet értetek áldoztam, a ti bűneitekért, megváltásul a keresztfán. Ellenfelem most a hamis egység jegyében kihasználva azt, hogy 500 évvel ezelőtt szétszakították Testemet, az Egyházat, most a még Bennem megmaradt nagyobb részt is az elszakadt részbe akarja beolvasztani, hogy megfosszon titeket Tőlem, Aki a ti erőforrásotok és védőpajzsotok vagyok a sátán ellen. Minderre az Antikrisztust és csatlósait használja fel, akik már előre kiterveltek mindent, és készen állnak, hogy tervüket végre is hajtsák, csak a megfelelő pillanatot várják.

Az ötödik jelet a rendkívüli tünemények alkotják, amelyek az égbolton lesznek láthatók. (Máté 24, 29-30.)

Drága gyermekeim! Most újra vérkönnyeket sírok azok miatt, akik hiábavalóvá teszik magukban kegyelmeimet, sokakat megtévesztenek, és magukkal rántanak a pokolba. Ti emberek, nem láthatjátok a poklot, de beszéltem róla az Evangéliumban. Sajnos a pásztorok zöme nem hirdeti, mert félelmetes, és úgymond nem akarják elijeszteni az embereket a vallástól. Pedig ez nagyon fontos része tanításomnak, mert az embereknek tudniuk kell, hogy mi vár rájuk, ha Nélkülem akarnak élni, és a bűnt választják. Most, ha elvesznek Engem, az Oltáriszentségben tőletek, tudjátok meg, hogy sokkal gyengébbek lesztek. Sokkal könnyebben és gyorsabban el tud buktatni a sátán, és a kárhozatba taszít. Azt kérem tőletek, hogy amíg még köztetek vagyok, járuljatok gyakran a szentségekhez! Hetente egyszer gyónjatok, és naponta áldozzatok! Csak tiszta lélekkel járuljatok a Szentáldozáshoz! Jaj azoknak, akik elvesznek Engem tőletek! Mondom nektek: egy sem fogja meglátni közülük Atyám dicsőséges országát. Ezek az emberek keresztülhúzzák tervemet, meghiúsítják magukban kegyelmemet, és sok ember előtt elzárják a mennybe vezető utat. Érvényes rájuk is, amit a farizeusokra mondtam: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.” (Máté 23, 13.)

Drága gyermekeim! Adjátok át az életeteket Nekem, Megváltó Isteneteknek, Aki a keresztfán meghaltam értetek! Beszéljetek Hozzám! Én, Aki a szívek és vesék vizsgálója vagyok, ott lakom a lelketekben. Teremtsetek magatokban csendet, és szólítsatok meg! Lépjetek Velem kapcsolatba! Vegyétek nagy kitüntetésnek, hogy Én, a második Isteni Személy, a mindenség Ura, leereszkedem hozzátok, mert szeretlek benneteket! Meghallgatlak, és minden kegyelmet megadok, amely az örök üdvösségre vezet. Ne a másik emberben, és ne magatokban bízzatok, hanem csak Bennem! Én váltottalak meg benneteket a keresztfán. Én Mindenható vagyok. Bármit kértek Tőlem, megadom nektek, ha az a lelketek javára válik. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Én mindig meghallgatlak, és nagyon szeretlek benneteket. Szeressetek viszont Engem, Aki az életemet áldoztam fel azért, hogy megszerezzem nektek az örök életet.

Gyermekeim! Kérjétek magatokra és mindenkire, de különösen pásztoraitokra a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, a tisztán látást! Naponta olvassátok a Szentírást! Ha tudtok, naponta vegyetek részt a Szentmisén! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok!!! Ez legyen legfőbb feladatotok! Ha átadjátok az életeteket Nekem, elhárítok minden akadályt, hogy meg tudjátok tenni, amit kérek.

Hamar lezárul ez a korszak. Egy új következik, amit csak kevesen fognak megérni. Ha tudnátok, hogy ellenfelem mennyi borzalmat és szenvedést akar rátok zúdítani, szüntelenül azért imádkoznátok, hogy legyen meg az Én akaratom. Egyfolytában a Miatyánkot és a rózsafüzért imádkoznátok, amely megbénítja, tehetetlenné teszi a sátánt. Mondom nektek: ha mindenki naponta csak fél órát imádkozná a rózsafüzért, a világ paradicsomkertté változna. Béke és szeretet uralkodna a szívekben. Nem lennének fegyverek, és mindenki bőségben élne. Ti emberek döntitek el szabad akaratotok révén, hogy kinek akartok szolgálni. A ti cselekedeteiteken múlik, hogy a sátán a pokolban marad, vagy titeket, embereket gyötör a világon. Már sokszor megmondtam, hogy ne álljatok szóba vele, és ne higgyetek neki! Egy mérce van: a szeretet. Egy világító fáklya van: az Evangélium, amely az Én tanításom. Ha ezt tettekre váltjátok, szentek lesztek. Ez pedig azt jelenti, hogy boldogok lesztek a földön és a mennyben is örökké. Miért utasítjátok el? Nem hisztek Nekem, Aki az életem odaadásával bizonyítottam be, hogy szeretlek benneteket? A sátánnak hisztek, aki már Évát is félrevezette? Megmondom nektek az okát: keresitek a boldogságot és a szeretetet, mert arra lettetek teremtve, csak rossz helyen. Az önzésben és az élvezetekben. Ezzel egyre távolabb kerültök Tőlem, Aki Magam vagyok a tökéletes boldogság és élvezet. Aki Engem imád és szolgál a felebarátban, az olyan magas fokú lelki boldogságra talál, amilyet remélni sem tudott.

Gyermekeim! Fogadjátok meg szavaimat, amely lélek és örök élet mindazoknak, akik tettekre váltják. Nagyon örülök mindazoknak, akik elolvassák, és hisznek benne. Még jobban azoknak, akik tettekre váltják, és hasznot húznak belőle. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”




2014. május 6. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák. Készenlétben várjátok az eseményeket, amelyek már nem váratnak sokáig magukra! Így éljetek: Tartsátok meg a főparancsot! Elsősorban az Isten iránti szeretetet, mert Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Csak utána jöjjön a felebarát szeretete, akiket úgy szeressetek, ahogyan Én erre példát adtam, hogy az életemet áldoztam értetek.

Gyermekeim! Csak a szeretet számít. Minden más itt marad. Minden értékét veszíti, megsemmisül, elenyészik. A mennyben a szeretetből fakadó jócselekedeteitek lesznek a ti kincseitek. Ezért kicsinyeim, fogadjátok meg szavaimat! Bocsássatok meg szívből egymásnak, hogy Atyám is megbocsásson nektek! Szeressétek egymást önzetlen, tiszta szeretettel úgy, hogy hozzatok áldozatokat egymásért, mert az igaz szeretet mindig áldozattal párosul. Amikor bűnbánatot tartotok, mindig tegyétek hozzá: Jézusom, Irántad való szeretetemből bánom minden bűnömet, bánom az egész világ bűneit. Mondom nektek: az ilyen lelkülettel tartott bűnbánat leesdi az ég kegyelmét. Rengeteg megtérő lélek lesz a jutalma.

Kicsinyeim! Figyeljétek a jeleket! Már teljesülnek a próféciák. Nagyon rövid idő, és elvesznek Engem tőletek. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még veletek vagyok! Mondom nektek: hamarosan beteljesülnek Dániel próféta szavai: eltörlik a mindennapi áldozatot, amely fenntartja a világot. Helyette felállítják a vészt hozó undokságot. Akkor föllép az antikrisztus, aki imádtatni fogja magát.

Gyermekeim! Már folynak az előkészületek, amelyek az antikrisztus fellépését szolgálják. Ezek: a tévtanítások, a rengeteg háború, a szegénység, a járványok, a betegségek és a rengeteg nyomorúság szerte a világon. Az emberek megtévesztése, hogy akkor majd minél többen tapsoljanak neki, leborulva imádják őt, aki azt fogja hazudni, hogy ő Én vagyok, és a sátán erejével mindenféle szemfényvesztő csodákat fog tenni. Most újra megismétlem: ti ne higgyetek neki! Ne kövessétek, és ne boruljatok le előtte! Ti egyedül csak Engem imádjatok, Aki visszajövök az ég felhőin dicsőségemben. Megítélem a föld lakóit. Visszajövök szentjeim népes kíséretében. Ti csak Nekem higgyetek, akkor titeket is felveszlek a mennybe, szent angyalaim közé. Az örök boldogság lesz az osztályrészetek. Most különösen imádkozzatok a tisztánlátásért, és a mindhalálig való hűségért, hogy kitartsatok Mellettem mindvégig. Kérjétek magatokra és hozzátartozóitokra a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Így imádkozzatok: „Jézusom, Te Mindenható vagy. Kérlek, őrizz meg minket Magadnak szentségben és igazságban! Boríts be minket drága Szent Véreddel, és add meg nekünk az üdvösséget! Védelmezz minket a sátán minden álnok cselszövésétől, vezess bennünket drága Szent Lelkeddel a szűk ösvényen, amelynek végén Te vársz. Kérlek, add, hogy ölelő karjaidba omoljunk, és drága Szent Kebleden nyugodjunk örökké, ámen.”

Ha ezt imádkozzátok, és így éltek szeretetben, megadom nektek a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét, és vele együtt az örök boldogságot. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Atyám azoknak készített, akik Őt szeretik. Szeressétek és imádjátok a legszentebb Szentháromságot teljes szívetekből, és akkor minden elképzeléseteket felülmúlóan meg lesztek ajándékozva a mennyben. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Elérkezett apostolkodásotok ideje

Kedveseim, amikor a Szentlélek leszáll rátok és felélesztve titeket megújítja lelketeket, gondoljatok arra, hogy elérkezett a ti apostolkodásotok ideje. Akkor már nem fogtok töprengeni azon, mit és hogyan kell majd tennetek, mert minden adott lesz a cselekvésre. Akkor már nem fogjátok kérdezni, mit kíván tőletek Isten, mert minden olyan nyilvánvalóvá válik számotokra. Már nem fogjátok fürkészni, vajon mit és hogyan kell tennetek, hogy Isten akaratában járjatok, mert minden egyértelműen megmutatkozik előttetek. Ne kételkedjetek a prófétai üzenetekben, amelyeket már oly rég óta ismertek, és melyek által vezetve vagytok! Keressétek az odafönt valókat és akkor minden utat ismerni fogtok, amely az üdvösségre vezet!
2013. 05. 06. Anna Terézia
https://engesztelok.hu/lelkielet/elerkezett-apostolkodasotok-ideje

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A jelen korban élő apostolaimnak óriási küldetés adatott


2012. május 6. Vasárnap, 10:00
Legdrágább lányom, Isten gyermekei közül sokan azt hiszik, hogy azok, akik szent életet élnek, Atyám kedvencei.
Az igazság az, hogy ezeknek a lelkeknek, bár szentek és buzgók, mégis fáradozniuk kell más lelkek üdvössége érdekében.
Ezek a lelkek azok az átlag férfiak, nők és gyerekek, akik nagyon elfoglaltak, és kevés időt fordítanak az imára.
Sokan nem imádkoznak, és nincsenek kapcsolatban Velem. Egyesek nem hisznek Istenben. Mások ellenben igen. Ezen lelkek közül sokan tisztességesen élnek.
Szeretettel és jó szívvel viseltetnek mások iránt. Mások szükségleteit a sajátjaik elé helyezik; jótékonykodnak; szeretik egymást, de nem járnak templomba, nem járulnak a Szentségekhez és nem fogadják el, hogy Én, Jézus Krisztus létezem.
Következésképpen ti azt gondolnátok, hogy ők elveszett lelkek. Az igazat megvallva, nem azok.
Ők Isten gyermekei, és az Ő Fénye átragyog rajtuk; akiket nem ítél el, hanem szeret.
Idővel, amikor meglátják Létezésem bizonyítékát, azonnal át fognak ölelni Engem.
Csak azok a lelkek vannak elveszve, akik tudatosan bántják meg Atyámat, és akik ízlelgetik a borzasztó és gonosz bűnök kínálta élvezeteket.
Azok, akik nem tudnak úgy élni, hogy halálos bűnt ne követnének el, és akiknek a lelke – mivel a sátán hatalmában tartja őket- nagyon megfeketedett, bár szükségük lenne arra, hogy megszabaduljanak ebből a szörnyű sötétségből, nem lesznek elég erősek, hogy ezt megtegyék.
Ők szinte lehetetlennek fogják találni azt, hogy a segítségemet kérjék. Ők csakis az én szent és hűséges követőim imái által menthetők meg.
A jelen korban élő apostolaim egy óriási küldetést kaptak, amely egyenlő értékű-bár sokkal sürgetőbb- azzal, amelyet Apostolaimnak adtam mennybemenetelemkor.
Nektek, követőimnek az a kötelességetek, hogy imáitok által felkészítsétek ezeket a lelkeket az Új Paradicsomomra. Az imádság meg tudja őket téríteni.
Irgalmasságom olyan nagy, hogy meg fogok bocsátani az ilyen bűnösöknek, az én hűséges szolgáim nagylelkűsége, szenvedése és imái által.
Soha ne feledkezzetek meg arról, hogy imáitoknak mekkora ereje van. Ezt az erőt ajándékba kapjátok, hogy megmenthessétek testvéreitek lelkét.
Ne feledjétek, hogy Örök Atyám minden bűnöst szeret. Nagy az örvendezés, és örömkönnyek hullatnak minden megfeketedett és elveszett bűnösért, aki megmenekül a Pokol tüzétől.
Szeretett Jézusotok


Súlyos fájdalmat és üldöztetést okoznak nekem azok a szekták, amelyek titokban azon munkálkodnak, hogy megdöntsék a Szentszéket.


2012. május 6. Vasárnap, 19:30
Drága szeretett lányom, most azért jövök, hogy könyörögjek követőimhez: enyhítsék Szenvedésemet.
Súlyos fájdalmat és üldöztetést okoznak nekem azok a szekták, amelyek titokban azon munkálkodnak, hogy megdöntsék a Szentszéket.
Mennyire megsebeznek ezzel engem.
Nehéz elviselnem ellenem irányuló cselszövésük csalárdságát és kegyetlenségét.
Remegek, amikor látom szívűk irántam való korlátlan gyűlöletét.
A sátán ellopta az ő lelküket, értelmüket, szellemüket és testüket. Bár ők még mindig Isten gyermekei, de még sem akarják, hogy bármi közük legyen Atyámhoz.
Terveik szemeitek előtt játszódnak le, beleértve szent szolgáimét is, de sajnos ők ezt nem képesek meglátni.
A gonosz módja annak, ahogyan ők rejtőzködnek, és sikeresen ellenőrzés alatt tartják Egyházamat, összetöri a szívemet.
Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megállítsam őket, de a lelkük annyira fekete.
A te szenvedésedet, lányom, azon lelkek megmentése érdekében fogom felhasználni, akikben még megtalálható a szeretetnek egy szikrája, és akik válaszolni fognak hívásomra.
Arra sürgetlek benneteket, hogy lelkes hadseregként, imádkozzatok azokért a lelkekért, akiknek a szívében még van egy kevés szeretet Isten iránt.
Lelkükben jelen van még a Fény, Atyám Isteni Fénye. Csak az ima és a szenvedés segíthet rajtuk.
Ők nem fogják és nem is tudják legyőzni Egyházamat, mert Én vagyok az Egyház.
Követőim, ti vagytok az Egyház. Ők képtelenek szembe szállni azokkal, akik a világosságban vannak, mert az megvakítaná őket.
Idővel rá fognak ébredni arra, hogy csak másodperceik vannak a végső döntés meghozatalára.
Imádkozzatok, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét ahelyett, hogy engednék magukat az örök tűz tavába beszippantani.
Ezen lelkek miatt, akik bemocskolják Egyházamat, újra átélem a Megostorozást, a nap minden másodpercében.
Nem nyugszom mindaddig, amíg csak meg nem mentem őket.
Segítsetek nekem. Arra sürgetem valamennyi követőmet, hogy imádkozzanak ezekért a bűnösökért.

Szeretett Jézusotok



Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét

Drága szeretett leányom, azok, akik szándékosan bántanak Engem, de ártatlanok, mert nem ismerik Szavamat, hamarosan a szükséges vezetésben fognak részesülni.

Mindazokhoz szólok, akik ismerik Szavam Igazságát, mely 2000 évvel ezelőtt adatott az embernek: nektek tudnotok kell, hogy miközben egymással civakodtok, lelkek milliói vesznek el. Oly sokan – akik halálos bűnben vannak – követik el ezeket a cselekedeteket a gonosz fertőzése miatt. Ha ismernék Ígéretem Igazságát az örök életről, sokan nem vennének részt ezekben a cselekedetekben.

Ha megkaptátok az Igazságot, fontos, hogy továbbra is terjesszétek Isten Igéjét. Ezt úgy kell tennetek, hogy szeretetet és tiszteletet mutattok mások élete iránt. Ez a „Ne ölj!” Parancs betartását jelenti Atyám Tízparancsolatából. Továbbá a ti kötelességetek annak biztosítása is, hogy tisztelettel bánjanak az emberi élettel, Isten dicsőségére.

Nektek emlékeztetnetek kell másokat az örök élet Ajándékára, éspedig olyankor, amikor tudjátok, hogy azoknak, akik megtagadják Istent, szükségük van a ti segítségetekre. Az imádság és az útmutatás segítsége által megmenthetitek ezeket a lelkeket. Szeretett követőim, a ti időtökből oly sokra van szükségem. Nektek a lelkek megmentésében nagylelkűeknek kell lennetek az időtökkel. Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáimat, mert ha imádkozzátok azokat, Én az elveszett lelkek millióinak megtérését ígérem.

Ne engedjetek a gonosz támadásainak, aki továbbra is folytatja a ködösítését ezeknek az üzeneteknek, hogy megtévesszen benneteket. Fogadjátok el ezeket a támadásokat olyannak, amilyenek azok valójában: a Sátán és az összes gonosz szellem kísértésének, akik bekóborolják a Földet, hogy megakadályozzák Isten gyermekeit abban, hogy elnyerjék dicsőséges örökségüket, ami várja őket.

Arra is kérlek benneteket, hogy ebben a Nagy Nap előtti végső Küldetésben a Földön, legyetek nagylelkűek és imádkozzatok azokért, akik Ellenem fordultak.

Jézusotok

 

 

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben?


2014. május 6. kedd, 20:02

Drága szeretett leányom, azért utasítják el oly sokan Szavamat, mert az Igazság olyan, mint egy tüske azok oldalában, akik feszélyezve érzik magukat, hogy nyilvánosan hirdessék Tanításaimat.

Az az ember, aki azt hiszi, hogy a szabad véleménynyilvánítás fontosabb, mint az Isten Szavához való ragaszkodás, egy nagyon veszélyes úton jár. Minden olyan ember, aki azt hiszi, hogy jogában áll a saját véleményét olyan módon kinyilvánítania, mintha az szent és sérthetetlen lenne, s közben elnézi a bűnt, az elárul Engem.

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben? Az ilyen emberek, akik előírják a törvényeket, beleértve azokat is, akik Egyházatokat vezetik, azt szeretnék veletek elhitetni, hogy a szabad véleménynyilvánítás fölülmúlja Isten minden Törvényét, még akkor is, ha az a bűnt felmagasztalja.

A bűnnek sokféle megjelenési formája van, és a mai világban minden egyes bűnt félremagyaráznak, azt hirdetvén, hogy minden ember egyéni joga, hogy azt tegye, ami kedvére van. Amíg senkinek sincs joga ahhoz, hogy bárkit is elítéljen az Én Nevemben, addig ahhoz sincs joga közületek senkinek, hogy azt állítsa: a gonosz tettek jó dolgok lennének.

Jézusotok

 

Manapság nagyon sokan vannak közületek olyanok, akiknek egyáltalán semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni.


2014. május 6. kedd, 23:00

Drága szeretett leányom, egy pillanatig se legyen kétsége senkinek afelől, hogy Isten valamikor is megengedné, hogy gyermekei eltávolodjanak Tőle, anélkül, hogy megmentésük érdekében meg ne tenne mindent, ami Hatalmában áll.

A kezdetektől fogva nagyon sok Ajándék adatott nektek a próféták által. Sok próféta ugyanazokat az üzeneteket ismételgette újra és újra, és mégis közülük sokakat figyelmen kívül hagytak, vagy pedig kigúnyoltak. Sokakat üldöztek, és megöltek. Isten Igéje miért vált ki ekkora gyűlöletet? Nem Isten Igéje keseríti meg a gyenge lelkeket, vagy azok lelkét, akik eltávolodtak a hittől. Nem. Hanem ez a Sátán válassza, aki brutálisan támad, amikor Isten felemeli a Kezét, készen arra, hogy megbüntesse a gonoszt. Ő (a sátán) jól tudja, hogy amikor Isten Szava a prófétáknak adatik, az – a Szentlélek erejének köszönhetően – nagyon gyorsan terjed, és amikor ez megtörténik, akkor a gonosz hatalma meggyengül, ezért van az, hogy a megtorlása ennyire erőszakos.

Amikor a Szentlélek ilyen módon kiárad az emberi nemre, akkor a bukott angyalok felemelkednek – a karddal készenlétben, hogy minden lehetséges módon átszúrjanak minden követőmet. Nektek tudomásul kell vennetek az ilyenfajta gyűlöletet, mely Igém ellen irányul, és annak kell azt felismernetek, ami az valójában: egy próbálkozásnak, hogy félrevezessen benneteket az Igazságtól. Minden apostolomnak, prófétámnak és felszentelt szolgámnak, aki ragaszkodik az Igazsághoz – Isten Szent Szavához –, keservesen fog kelleni majd küzdeniük a gonosz erőkkel szemben. Mindig is ez volt a helyzet. Nektek viszont nem szabad megengednetek, hogy az Irántam, szeretett Jézusotok iránt tanúsított gyűlölet ellankassza a lelketeket, mert pontosan ez az a pillanat, amikor Én valóban Jelen Vagyok a lelketekben. Szenvedjetek az Én Nevemben, és Én az eljövendő Királyságomban a Velem való dicsőséges egységre emellek benneteket. Okozzatok csak szenvedést másoknak az Én Nevemben – független attól, hogy ti ezt mennyire gondoljátok indokoltnak – és Én örökre elváglak Magamtól benneteket.

A most nektek adott figyelmeztetéseim is azért vannak, hogy emlékeztessenek benneteket arra, amit tanítottam nektek – ma, amikor nagyon sokan vannak közületek olyanok, akiknek egyáltalán semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni.

Jézusotok

 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti) - Crusade of Prayers ; Arabul - Litany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; Franciául - Croisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ;Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; Szlovénül - Litany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; Vietül - Crusade of Prayers (vietnamese)

Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Visszatérő bűnök

2020. 05. 05, Kedd
Vannak visszatérő bűnök, amelyek mindig kísértenek minket. Az Úr a bűnök elleni küzdelemről így tanított:
„Gyermekeim, minden kísértés próbatételt jelent. Amikor szabadulni akartok a bűneitektől, akkor nem elég azt mondanotok Nekem: „Urunk, szabadíts meg a bűneinktől!” Ez önmagában nem elég. A bűn ellentéte az erény. Amilyen bűn kísért titeket, olyan erénnyel kell védekeznetek. Kérjétek Tőlem, hogy a bűnök elleni küzdelemben növeljem bennetek azokat az erényeket, amelyre leginkább szükségetek van! Minden erényben fejlődnötök és tisztulnotok kell, mert bizony nem vagytok tökéletesek az erények gyakorlásában. A szentek igen erényes életet éltek, mert vágyakoztak Utánam és törekedtek arra, hogy ne bántsanak meg Engem. Kegyelmem ereje átjárta őket, és így az erényeikben is fejlődni tudtak. Kegyelmem nélkül senki sem élhet szent életet a földön. Kegyelmem ingyenes, de csak akkor tud kibontakozni bennetek, ha ti is szabadon beleegyeztek. Az erények gyakorlása elengedhetetlen az életszentség útján. A sátán jól ismeri a gyengeségeiteket és azokkal a bűnökkel kísért titeket, amelyekkel érzékeli, hogy könnyedén beleegyeztek. Engem is próbált a bűnre kísérteni, de nem tudott, mert valóságos Isten és valóságos ember vagyok, aki bűntelen. Ha sikerül az egyik visszatérő bűnt legyőznötök, akkor a sátán új gyenge pontot keres rajtatok. Soha ne gondoljátok magatokról, hogy olyan erősek vagytok, hogy most már a sátán sem bír el veletek! Aki így gondolkozik, az hamarabb elbukik, mint gondolná. Aki Engem követ, annak szembe kell néznie a szüntelen támadással, amit az ördögök indítanak ellene. Igen, a szüntelen harc a feltétele annak, hogy követni tudjatok Engem. Sokan határozzák el magukat, hogy követni fognak, de a végén csak kevesen maradnak, akik hűek voltak a Nekem tett ígéretükhöz. A bűnöket csak kegyelmemmel és az erények helyes gyakorlásával győzhetitek le.”

Mária Magdolna

Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!

 


(Tartsd az agónia keresztjét, amit neked adtam a sötétség hatalmával szemben, az ég felé, és imádkozd ezt az imát a kereszt jelével. Tedd ezt az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Győzni fogsz… Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!)

Ó mennyei seregek legdicsőbb vezére, Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket ebben a rettenetes háborúban e világ fejedelmei, hatalmasságai és uralkodói, a gonosz lelkek ellen! Siess az emberek segítségére, akiket Isten a Saját képére halhatatlannak teremtett, és nagyon drága áron vásárolt vissza az ördög zsarnoksága alól!
A szent angyalok seregével vívd meg ma újra az Úr csatáját úgy, ahogy egykor Lucifer ellen, a gőgös lázadók vezetője, és kísérete, a bukott angyalok ellen tetted! Se erejük nem volt, hogy neked ellenálljanak, sem hely nem volt többé számukra a Mennyben. A rettenetes ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak is hívnak, és aki az egész világot tévútra vezeti, az egész kíséretével a mélységbe taszíttatott.
Íme, ez az ősellenség és kezdettől fogva embergyilkos ismét erőre kapott. A világosság angyalává változva megtámadta a földet, és a gonosz lelkek egész hadával körbejár azért, hogy Istennek és az ő Felkentjének a nevét eltörölje, és hogy azokat a lelkeket, akiknek az örök dicsőség koronája készült, birtokba vegye, gyilkolja és az örök kárhozatba taszítsa. Mint a legmocskosabb szennyvizet, úgy ontja ez a gonosz sárkány gonoszságának a mérgét: a hazugság, az istentelenség és káromlás lelkületét, a tisztátalanság pestises leheletét és mindenféle formáját a bűnnek és ocsmányságnak a megromlott lelkületű és szívű emberekre.
Ezek a legádázabb ellenségek az Egyházat, a szeplőtelen Báránynak a jegyesét epével és keserűséggel töltötték és részegítették meg, és mocskos kezüket annak legszentebb kincseire tették. Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter trónja, és az igazság trónja a világ megvilágosítására felállíttatott, még ott is felépítették a gyalázatosság trónját azzal a csalárd szándékkal, hogy odasújtsanak a pásztorra, hogy a nyáj minden irányba szétszéledjen.
Ezért emelkedj fel, ó legyőzhetetlen Hadvezér, siess Isten népének a segítségére a bukott szellemek támadásaival szemben, és add meg neki a győzelmet! Oltalmazójaként és védő patrónusaként tisztel Téged. Te hozod a szent egyház számára a dicsőséget azáltal, hogy megvédelmezed a pokol gonosz hatalmaival szemben. Terád bízta Isten az emberek lelkét, akiknek részük lesz az örökké tartó örömben. Ó imádkozz a béke Istenéhez, hogy alázza a sátánt lábaink alá, hogy oly módon győzessék le, hogy ne tarthassa többé fogságában az embereket, és ne árthasson többé az Egyháznak!
Vidd imáinkat a Magasságbeli színe elé, hogy a mi Urunk gazdag irgalma gyorsan leszálljon ránk, és adja meg Neked, hogy lesújthass a sárkányra, az ősi kígyóra, aki nem más, mint az ördög és a sátán, és láncaiddal megkötözve letaszíthasd a pokolba, hogy ne vezesse többé félre a népeket! Ámen.
Nézzétek az Úr keresztjét, legyetek szétzúzva ti ellenséges hatalmak!
Győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.
Áraszd ránk kegyelmeidet, ó Urunk!
Miránk, akik bízunk Benned.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet!

És kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

Ó Isten, a Mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, segítségül hívjuk legszentebb nevedet, és kérve kérjük szelídségedet és türelmedet, hogy a Szeplőtelen Szűzanya, a mi Édesanyánk, és a dicsőséges arkangyal, Szent Mihály közbenjárására nyújts segítséget nekünk a sátán és a többi tisztátalan lélek ellen, akik az emberek kárára és a lelkek romlására körüljárnak a világban. Ámen

Itt egy igevers gyűjtemény, amely elűzi a sátánt minden alkalommal, amikor hozzánk jön hazugságaival és megtévesztéseivel.

Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.


A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettőmajdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Háromaz emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által. (keressétek elő melyik üzenetben volt így leírva először 20130513, majd másodszor, s valószínűleg már harmadszor is ki volt nyilatkoztatva)


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/

 

Az ördög nem akarja, hogy tudjuk róla az igazságot

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7.

„A békesség Istene pedig összezúzza a sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” Róma 16:20.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10.

„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” Jelenések 12:9–11.

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” 1 Péter 5:8–9.

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” 1 János 4:4.

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” 1 János 3:8.

sátán nem akarja, hogy tudjuk, nincs mitől félnünk

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézsaiás 41:10.

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” Lukács 10:19.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2 Timóteus 1:7.

Nem akarja, hogy tudjunk a hatalomról, amelyhez hozzáférésünk van

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Róma 8:31.

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem… Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korinthus 12:9–10.

„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” Filippi 4:13.

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1 Korinthus 10:13.

Az ördög nem akarja, hogy tudjunk a nekünk tett ígéretekről Krisztusban

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16.

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolossé 1:13–14.

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Szellemének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Róma 8:1–4.

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galátákhoz 2:20.

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” Róma 10:9–10.

„Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róma 5:8.

„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” Zsoltárok 103:12.

sátán nem akarja, hogy tudomásunk legyen a feltételekről

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7:21.

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Jakab 1:22.

„Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek, akit azoknak adott Isten, akik engedelmeskednek neki.” Apostolok cselekedetei 5:32.

Nem akarja, hogy tudjunk arról, amit vetettünk, azt le is kell aratnunk

„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet.” Galátákhoz 6:7–8.

„Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:15.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16:26.

Olvass többet itt: Vetés és aratás: jót választani

sátán nem akarja, hogy tudjunk a jövőről

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” Mikeás 7:8

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Jeremiás 29:11.

Felfegyverkezve a győzelemre! Isten igéje mindennel felfegyverez bennünket, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak és lerombolhassuk munkáját. Nem csoda tehát, hogy az ördög nem akarja, hogy ismerjük az igeverseket! Hogyha Istennek ajánlottuk magunkat szolgálatra, akkor tapasztalni fogjuk, hogy bár az ördög dühöng, mi mégis képesek vagyunk bátran szembeszállni vele, mert Isten megígérte nekünk, hogy győzni fogunk – minden alkalommal! Az eredmény pedig magabiztosság, béke, és nyugalom a szellemünkben. A Szellem gyümölcsei lesznek láthatóak életünkben, és örök életet nyerünk!


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

2015 WEF ( World Economic Forum) Dokumentum.

1. Fázis:

2019.December – 2020.Március: Szimulálni egy fenyegetést és félelmet kelteni. Beindítani egy pandémiát Kínában. Megölni több ezer embert. Növelni a halálozások számát. Már az elején az oltásról beszélni. A Médiában csak is erről a Covid-19ről beszélni.

Végeredmény: Félelem és pánikkeltés.

2. Fázis:

2020.Március-2020.December: Viszályt szítani a nép között. Alkotmányellenes intézkedések bevezetése. Kereskedelem és gazdaság megbénítása. Lázadók megbélyegzése és kigúnyolása. Cenzúrázni a lázadókat és a lázadó vezetőket a közösségi médián keresztül( Youtube, Google, Facebook, instagram stb. ) Orrturkálós teszt általánosítása. Az engedetlenek büntetése. Zavart kelteni a kórházban ápoltak és halottak számában. Valamennyi hatékony kezelés és gyógymód eltüntetése és kizárása a piacról.

Végeredmény: elkeseredés, szorongás, félelem. A lakosság egyre nagyobb megosztása.

3. Fázis:

2020.December-2021.Június: Felajánlani egy ingyenes vakcinát mindenkinek, megígérni a teljes immunitást és védelmet a covid-19 ellen, hogy visszatérjünk a normális élethez. Célként a csorda immunizálását kell kitűzni. Eltüntetni az eredményeket a káros hatásokról és elhalálozásokról. A vakcina káros hatásait bemutatni mint a betegség és a virus természetes hatása. Indokot találni a kényszerintézkedések fenntartására a kívánt immunitás elérésének elmulasztása esetén. Megbüntetni és felfüggeszteni azon orvosokat aki nem az előírt „gyógymódot” alkalmazza.

Végeredmény: Kétségek és félelem, árulás érzése az oltottak között. Oltatlanok elszigetelése. Szétválasztási taktika.

4. Fázis:

2021. Junius-2021. Október: QR-Kód, zöldkártya elterjesztése. Megjutalmazni útlevéllel aki beadatja a vakcinát. És eltiltani azt aki megtagadja. Mozgalmat indítani a kiváltságosok számára(oltott) és büntetni az ellenkezőket (oltatlan). Megtagadni a munkalehetőséget és a tanulást a nem oltottak számára.

Végeredmény: Első lépés a digitális megfigyelés felé és a megtagadók leszegényítése.

5. Fázis

2021.November-2022.Március: Megerősíteni és tovább növelni a káoszt az oltott és az oltatlanok között. Robbanásszerű élelmiszer és áruhiány. Megállítani a reálgazdaságot és bezárni kis és középvállalkozásokat, gyárakat. Megnövelni a munkanélküliséget. A 3. oltás beadása. KÖTELEZNI MINDENKIT AZ OLTÁSRA. A Variánsok mítoszának megerősítése. Az oltás hatékonyságának és az immunitásnak a bizonygatása. Démonizálni a nem oltottakat. Őket okolni a halálozásokért. Bevezetni a digitális felismerést mindenkinek. QR kód-ban Személyi ig., útlevél, anyakönyvi kivonat, TB kártya, jogosítvány stb. Összevonása. Hadiállapot bevezetése.

Végeredmény: A teljes digitális megfigyelés két szakaszának végrehajtása. Az oltást megtagadók bebörtönzése vagy megszüntetése.

6. Fázis:

2022.Március-2022.Szeptember: Az államadósság és a készpénz felszámolása. A tőzsdei összeomlás elindítása. A Bankok veszteségének visszatérítése a magánszámlákról. A Great reset beindítása. Digitális fizetés kötelezése. Az összes érték, magán ingatlan és föld elkobzása. Gyógyszerhasználat betiltása. Kötelező oltás 6-8 hónaponként. Kötelező diétát bevezetni a WHO 1963as dokumentuma alapján. (Műhús, rovarok)

Végeredmény: Digitális ellenőrzés teljes körű elterjesztése. Az új világrend kiterjesztése az egész földre.

7. Fázis:

2022. Szeptember- 2023. Március: Társadalmi pontrendszer általánosítása és kiterjesztett megfigyelés a Kínai rendszer alapján. Katonai fegyelemtartás. Az összes tiltakozó eltörlése. Beindítani az egész világon az elektromágneses frekvenciákat (5G) a biometrikus vezérléshez, a gondolatok, érzelmek és viselkedés ellenőrzéséhez. Tömeges népirtás aktiválása. Chip karba ültetése.

Végeredmény: Az új világrend bevezetése 2030-ig.

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2011. május 5. Szentségimádáson Jézus: „Hamarosan megváltozik életetek. Egy új szebb jövő tárul elétek. Lezárul ez a korszak. Megsemmisülnek a gépek. Az emberek visszamennek a természetbe, ahová teremtettem őket. Városok nem lesznek, csak falvak. Az emberek a kezük munkája után fognak élni. Nagy lesz az egymásra utaltság. A gyermek nem lesz többé teher, hanem Isten ajándéka. Nagy családok lesznek. Sok a gyermek fog születni. Előtte nagy zűrzavar és sok természeti katasztrófa lesz. Eltűnik ez a világ. Sok lesz a halott. Azok, akik megmaradnak, magasztalni és dicsőíteni fogják az Istent azért, hogy életben maradtak. Egy kis idő, és mindez bekövetkezik. Figyeljétek a jeleket! Figyeljetek prófétáimra! Éljetek szüntelen készenlétben, mert a nagy megpróbáltatás órája elérkezik. Sok lesz a halott. Jaj annak, aki nem bánja meg bűneit! A lelke örökre kárt szenved.
Gyermekeim! Ha csak egyetlen szempillantásra betekinthetnétek a mennybe, semmibe vennétek ennek a földnek a pompáját, ragyogását. Mind szentül élnétek, csakhogy elnyerjétek a mennyet. De Én azt akarom, hogy higgyetek. Ha hisztek tanításomban, ami az Evangélium, amit az Egyház tanít, és tettekre váltjátok a Szentírást, bejöhettek abba a világba, amiről Szent Pál ezt írta: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.” Így éljetek drága gyermekeim! Legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Ez azt jelenti, hogy Engem a legkisebb bűn is sért. Ezért kerüljetek minden bűnt, és minden bűnre vezető alkalmat! Egyedül Nekem akarjatok megfelelni! Nézzetek Rám, a keresztre! Senki sem szeret annyira benneteket, mint Én, Aki az életemet adtam a ti üdvösségetekért. A Véremet ontottam ki a ti örök életetekért. Tartsátok hát nagyon nagy tiszteletben lelketek üdvösségét! Nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Ne vétkezzetek! Tartsatok bűnbánatot! Éljetek tisztán, szentül, szeretetben! Szeressétek és imádjátok a végtelenül megbántott Istent, így engeszteljétek Őt embertestvéreitek bűneiért! A keresztről kiáltok hozzátok! Ne kövessetek el bűnt! Éljetek szentül! Nektek akarom adni azt a gyönyörű országot, amelyet Atyám öröktől fogva a ti számotokra készített. De csak akkor tudom, ha megteszitek, amit kérek.
Drága kicsinyeim! Ezek az utolsó felhívásaim. Lezárul ez a korszak, és elérkezik a büntetés ideje. Addig tegyétek meg, amit mondok, amíg még lehetőséget adok rá. Ne halogassátok teljesíteni kérésemet! Bármely pillanatban meghalhattok, és ha nem tartottatok bűnbánatot, örökre elvesztek. Én ettől akarlak megóvni benneteket. Hamarosan jelet adok nektek. Ebben a jelben meglátjátok lelketek állapotát az Én szememmel. Mondom nektek: még a bocsánatos bűnben levő lélek is olyan undorító, hogy beleborzad, aki látja. A halálos bűnben levő lélek pedig egyenesen bűzlő hulla. Csak a sátán ravaszsága, hogy szépnek és vonzónak tünteti fel a bűnt. Mert csak így tudja rászedni áldozatait. Ne higgyetek neki! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Nekem higgyetek! Bennem sohasem fogtok csalódni. Az igazi szépség az életszentség, amely az Evangélium megtartása. Erre buzdítalak benneteket, mert ez maga az örök élet, amelyet már itt a földön elkezdhettek, ha bűn nélkül éltek. Erre áldalak meg titeket, drága kicsi, Véremen megváltott gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2015. május 5. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Szeressetek viszont, könyörögve kérlek benneteket! Mindig csak Engem lássatok a keresztfán! Véremtől áztatott, haldokló, vonagló Testemet. Szeressetek viszont, könyörögve kérlek benneteket! Nézzétek értetek kiontott Véremet, Sebektől borított Testemet, szegekkel átvert Kezemet, Lábamat. Lándzsával átdöfött Szívemet, töviskoronával szurkált vérző Fejemet. Mindezt értetek szenvedtem el. A ti bűneitekért adtam elégtételt. Azért, mert végtelenül szerettelek, és szeretlek benneteket. Azért, hogy megváltásom által megnyissam előttetek a mennyet. Szeressetek viszont, könyörögve kérlek benneteket! Úgy szeressetek Engem, hogy ellene mondotok a kísértéseknek, hogy magatokat megtagadva soha nem követtek el bűnt. Ez az igaz szeretet, amelyre részetekről vágyom. Ha így szerettek, nem ontottam értetek hiába a   Véremet. Amit a kicsinyek közül eggyel tesztek, Velem teszitek. Engem lássatok minden keresőben, akik még nem találták meg az élet értelmét. Hirdessétek az Evangéliumot, tanítsátok őket az Isten ismeretére! Vezessétek Hozzám a nyomorultat, a szegényt, akiknek van mit enni, de a lelkük éhen és szomjan hal a pusztában, mert folyton csak tanulnak, de az igazság ismeretére el nem jutnak.

Gyermekeim! Ma a népeknek a legnagyobb szükségük van a Szentlélek vezetésére, az evangelizációra. Ti szólítsátok meg mindazokat, akiket elétek hozok. De ne csak szavakkal, hanem elsősorban életpéldátokkal, cselekedeteitekkel hirdessétek az Evangéliumot. Soha ne felejtsétek: amit a kicsinyek közül egynek adtok, azt Nekem adjátok.

Kicsinyeim! Az idő lejár. Éljetek szüntelen készenlétben! Váltsátok tettekre tanításomat! Én az örök élet Igéjét tártam elétek. Azért jöttem, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Segítsetek minden rászorulón! Én mindig gondoskodom rólatok, hogy legyen mit tovább adni. Az élet rövid. Hamarosan megálltok Szent Színem előtt. Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. Fogadjátok meg figyelmeztetéseimet! Én az örök életet kínálom fel nektek, de ezt ki kell érdemelni. A főparancs a szeretet. Istent szeretni annyit jelent, mint megtenni törvényeit. A felebarátot pedig úgy szeressétek, ahogy Én erre példát adtam nektek.

Mindig csak Engem lássatok a keresztfán! Szeressetek viszont! Akkor megtelik a szívetek békével és örömmel. Erre áldalak meg benneteket Szívem túláradó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. május 5. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Már nem beszélek hozzátok sokáig. Beteljesülnek a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek halálra készen! Az idő rövid. A kegyelem ideje lejár. Elkövetkezik igazságosságom haragja erre a bűnbe esett emberiségre. Nincsenek véletlenek. Ez a sok természeti katasztrófa mind azt jelenti, hogy már ítélet alatt áll ez a világ. Megfizetek kinek-kinek tettei szerint.


Gyermekeim! Térjetek meg, amíg még itt éltek ebben a világban! Ha meghaltatok, már nem tudtok változni. Addig tudtok csak megtérni, amíg ebben a földi testben éltek.


Kicsinyeim! Most azt gondoljátok magatokban: ezt már olvastuk. Minek ismétli magát ennyiszer? Megmondom nektek: azért, mert még mindig nagyon sokan nem tértetek meg. Én mindnyájatokat meg akarlak menteni. Ti viszont úgy gondoljátok, hogy még ráértek. Higgyetek Nekem! Már nincs idő. Javuljatok meg! Térjetek meg! Hirtelen tör rátok is a veszedelem, mint azokra, akik tűzvész, árvíz, vagy földrengés áldozatai lettek. Ti sem vagytok jobbak, mint ők. ha nem tértek meg, ti is úgy jártok. Egy pillanat alatt a pokol tüzében találjátok magatokat. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz örökkön örökké. Onnan soha senki sem szabadulhat ki. Az érdemszerzés ideje itt van a földön, amíg ebben a testben éltek. Használjátok ki az időt! Térjetek meg, amíg még nem késő! Imádkozzatok bűnben élő társaitokért! „Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése. Illés hozzánk hasonlóan esendő ember volt, de esedezve imádkozott, hogy ne essék az eső, s nem is esett a földön három évig és hat hónapig. Majd ismét imádkozott, és esőt adott az ég, mire a föld termést hozott.” (Jakab 5, 16-18.)

„Az ima hatékonysága.


Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, meghallgatja. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk. Amikor valaki látja, hogy testvére bűnt követ el, de ez a bűn nem jelenti számára a halált, imádkozzék érte, és életet szerez annak, aki a halállal egyenlő bűnnel vétkezik.” 1 János 5, 14-16.)


Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

A hitben járás

Kedveseim, most is csak azt mondom, maradjatok meg a Szentháromság szeretetében. Ne hagyjátok, hogy különféle látványos dolgokkal megtévesszen benneteket a gonosz lélek, aki felfokozott erővel settenkedik körülöttetek, hogy csapdába ejtsen titeket. Ne higgyétek, hogy olyan könnyen félrevezethetnek benneteket, ha erősen ellenálltok és küzdötök a lélek fegyverzetével. A Szentháromság oltalma bizalommal töltsön el, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, nem tud benneteket egykönnyen kibillenteni egyensúlyi helyzetetekből. Az igazi fegyver számotokra az őszinte, tiszta, mély alázatban gyökerező hit, mely biztosítja számotokra a stabilitást. A hittel elfogadott kegyelem a legnagyobb fegyver a kezetekben, mert a gonosz lélek nem ismeri a hitben járást. Ezért az ehhez vezető utat sem ismeri. Azt tudja csak, hogy ha valaki hitben jár, azt meg kell zavarni, hogy kibillenjen biztonságából. Viszont, ha valaki már eljut az igazi istenhitre, vagyis felragyogott benne a Szentlélek fénye, azt nem lehet egykönnyen eltántorítani, különösen, ha közösségben erősítik egymást a kegyelemben.
A szentségimádás alatt Jézus: Gyermekeim, mindig nagy szeretettel várlak benneteket, hogy felétek fordulva megáldhassalak titeket. Bízzatok az Én szentségi jelenlétemben, amelyben mindnyájan részesültök mindazokkal együtt, akiket magatokkal idehoztok. Ne féljetek, mert Én különleges módon magamhoz vonzom mindazokat, akik nyitott szívvel állnak előttem. Most arra szeretnélek tanítani benneteket, hogyan engedjetek el a kezetekből mindent, ami nem titeket illet meg. Azzal, ami nem Én vagyok és nem Tőlem ered, azzal felesleges foglakoznotok. Minden más, ami e világ javát szolgálja, felesleges és haszontalan időtöltés. Meg kell tanulnotok az üdvösségetekkel törődnötök, ahelyett, hogy azzal törődnétek, ami e világban van. Ha el tudtok vonatkoztatni mindentől, ami nem Isten felé irányítja útjaitokat, akkor már megértettétek, mit is kérek tőletek. Ha megtanultok ebben a világban élni, de nem e világi módon, akkor az örök életre vezető úton jártok. De hogyan is történjen ez? Hiszen nem egyszerű elhagyni ennek a világnak az értékeit. Én nem azt kértem az Atyától, hogy vegyen ki benneteket e világból, hanem hogy őrizzen meg a gonosz támadásaitól. Mert e világ szellemi mozgatója a sátán, és nagyon ért ahhoz, hogy hogyan rombolja le mindazt, amit Atyám felépített bennetek. Látszólag jónak tűnő lehetőségeket tár elétek, hogy élvezettel és haszonnal feléjük forduljatok. De ha átgondoljátok, mennyire biztosítja az az üdvösségeteket, csakhamar rájöttök, mekkora csapda előtt álltok. Még időben mérjétek fel a helyzetet! Éberen őrködjetek cselekedeteitek felett, mert nem tudhatjátok, mely pillanatban csúszhattok el. De soha ne rettegjetek ettől, mert ha hitben jártok, akkor a hit pajzsa biztonsággal megvéd benneteket a támadásoktól. Amen
2013. 05. 05. Anna Terézia
https://engesztelok.hu/lelkielet/a-hitben-jaras




Készüljünk Pünkösdre Kilenceddel!

 

Válasszunk valamilyen Szentlélekhez szóló imát és az alábbi elmélkedésekből egyet-egyet!

 

2017. 05. 05.

Kedveseim! Legyetek nyitottak mások megsegítésére, és ne halasszatok el egyetlen lehetőséget sem. Csak az tud jót cselekedni, aki közel van Jézus Szívéhez, aki átérzi mások szenvedését, és szeretne megoldást találni testvére életére. De ha ez nem is sikerül, megmarad az együttérzés, és a tenni akarás. Ilyen esetben az ima meghozza a kívánt eredményt. Imádkozzunk bátran azok jelenlétében, akiknek segíteni szeretnénk, hiszen nem mi hozzuk el a megoldást, hanem Jézus, Akinek kezébe ajánljuk magunkat, és a szóban forgó személyt. Lássák és érezzék testvéreink, hogy készek vagytok megtenni értük mindent. Évátok amen!

2017. 05. 06.

Kedveseim! Tanuljatok meg lemondani önmagatokról és figyeljetek másokra! Meglátjátok mekkora öröm lesz számotokra, ha nem a saját magatok problémájával foglalkoztok, hanem másokét tartjátok előnyben. Megoszthatjuk nehézségeinket, de ügyeljünk arra, hogy senkit se terheljünk vele. Figyeljünk a másik ember reakcióira, és inkább őt beszéltessük, minthogy saját magunk legyünk a középpontban. Mivel Jézusnak akarunk megfelelni, ezért mindig tartsuk szemünk előtt, milyen válaszokat adunk testvéreinknek. Legyetek nyitottak, és bátran tegyetek tanúságot Jézusról.

2017. 05. 07. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Elsősorban nektek van szükségetek rá, hogy Hozzám jöjjetek, és felfedezzétek szentségi Jelenlétemben szeretetem kiáradását. Azért van szükségetek imádni Engem, hogy elnyerjétek azokat a kegyelmeket, amelyeket szeretnék kiosztani nektek. Vágyom a szeretetetekre, hogy kifejezzétek, mennyire ragaszkodtok Hozzám. Ó, ha felismernétek az Én végtelen kicsinységemet, amellyel elrejtőztem a szentostyában, bizony komolyan vágyódnátok Utánam. Én azonban nem vagyok egyedül a Monstranciában, mert angyalaim, és szentjeim Édesanyámmal együtt jelen vannak minden tabernákulum mellett. Azért rejtőzködöm el, hogy megajándékozzalak benneteket Jelenlétemmel, és kioszthassam köztetek kegyelmeimet. Mennyire vágyom utánatok, és mennyire fáj, amikor közömbösek vagytok a Velem való bensőséges találkozásban. Ha megértenétek, hogy ilyenkor mennyire közel vagyok hozzátok, nem kételkednétek, és sietnétek megvigasztalni Engem. Legyetek áldottak, és imádkozzatok a közömbös lelkekért, hogy megtérjenek, és elfogadjanak Engem. Szeressetek, mert, határtalanul szeretlek benneteket. Jézus

2017. 05. 08.

„Testvéreim! Készüljetek, mert Jézus kiárasztja Szentlelkét rátok, és ha megértitek, hatalmas kegyelmekben részesültök. Csak akkor, ha vágytok rá, és elfogadjátok kezéből, amit akar nektek adni. Szeretetének végtelen jeleként szeretne megajándékozni a békességgel, mint folyammal, mely Tőle származik. Ne utasítsátok vissza kegyelmének kiáradását, mert nagy szükségetek lesz rá. Nem elég vágyódni Jézus ajándékai után, mert minden kegyelemmel el kell számolni, hogyan sáfárkodtunk vele. Bízzatok, mert minden szükséges eszközt megkaptok a boldoguláshoz. Legyetek nyitottak, és őrizzétek meg tisztán lelketeket a kegyelem kiáradásra.

2017. 05. 09.  

Kedveseim! Jézus szeretete irántunk soha nem lankad, és azok iránt sem, akik hátat fordítottak Neki. De akik követitek Őt, és megtartjátok parancsait, azokat Szívébe zárja. Akik szeretitek Jézust, megajándékoz benneteket Szentlelkével, és különféle ajándékokkal halmoz el. Ezek olyan karizmatikus ajándékok, amelyeket az első Pünkösdkor kaptak az apostolok, és akik befogadták. A Szentlélek nem személyválogató, ott fúj, ahol akar, és ott tölti be küldetését, ahol akarja. Akik befogadják, nagy kegyelemben részesülnek, de amelyeket számon fog kérni az Úr.

2017. 05. 10.

Kedveseim! Soha ne kételkedjetek a Szentlélek kegyelmeiben, mert amikor betölt benneteket egyértelmű lesz számotokra a változás. Senki sem fogja megakadályozni kiáradását, mert mindenki ismerni fogja erejét. A Szentlélek csak azokat fogja betölteni, akik vágynak rá és nyitottak a kegyelmek elfogadására. Aki fél, és nem készül föl érkezésére, azt el fogja kerülni. Lelkében a félelem fogja elutasítani a Szentlélek adományait. Aki elfogadja, élete teljesen megváltozik, a Szentlélek ereje által újjá születik. Vágyakozzatok, és imádkozzatok, hogy megtapasztaljátok a kegyelem kiáradását.

2017. 05. 11.   

Kedveseim! A Szentlélek olyan ajándékokat készít, amely által jól felismeritek Krisztusnak azon erényeit, amelyet tettei által vitt véghez. Nemcsak felismeritek, hanem utánozni is akarjátok Jézus cselekedeteit. Legyetek boldogok, mert ezekkel a karizmákkal követni tudjátok Jézust, aki számotokra az Út, Igazság, és az Élet. Út, mert utat mutat nekünk az Ő követésére. Igazság, mert Általa értjük meg az Igazságot, és csak így juthatunk el az örök életre. Ez az út, nagyon sok lemondással jár, de ha felismerjük, hogy Jézus halad előttünk, akkor bátran vihetjük keresztünket, mert tudjuk, hogy Ő igája édes, és az Ő terhe könnyű. Csak így ismerhetjük meg a kereszt-hordozás titkát. Kövessük Jézust, bárhová is vezet minket, akkor életünkben örömet tapasztalunk.

2017. 05. 12.

Kedveseim! Jézus feltámadása örvendeztessen meg titeket, akik hisztek Benne. Nyissátok meg szíveteket, hogy a Szentlélek kiáradása ne legyen eredménytelen bennetek. A szív megnyitásához teljes bizalomra van szükségünk, mert csak akkor leszünk képesek átadni magunkat Jézusnak. A gyermeki ráhagyatkozásban, egészen megnyitni a szívünk. De csak tiszta lélekkel tudjuk ezt megtenni, mert akkor úgy engedjük el magunkat, hogy Jézus karjaiban találunk megnyugvást. Hatalmas benső örömmel tölt el bennünket ez a tudat, mert rátalálunk arra, Aki szeret minket.

2017. 05. 13.   Szűzanya

Gyermekeim! A Fatimai jelenésem évfordulóján nagy kegyelmeket készítettem mindazoknak, akik szeretettel emlékeznek meg Rólam. Édesanyátok vagyok, aki különös módon gondoskodom rólatok, és minden eszközt megragadok, hogy Szent Fiamhoz vezesselek benneteket. Fogjatok össze, és segítsetek nekem, hogy a rózsafüzér imádság mindenhová eljusson. Ismertessétek meg gyermekeitekkel és unokáitokkal, hogy örömmel imádkozzák mindenhol a szent titkokat. A gyermekek imája a leghatékonyabb. Tanítsátok meg nekik, és minden nap imádkozzátok velem együtt a rózsafüzért. Nem véletlenül kérte Jézus, hogy a három Fatimai gyermeknek adjam át az üzenetet. A gyermeki szív a legnyitottabb, hogy eljusson hozzá a kegyelem. Szerettessétek meg velük az imádságot. Édesanyátok

Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/1229-keszuljunk-punkosdre-kilenceddel

Miasszonyunk a Béke Királynéja a következőket mondta Pedro Regis (brazil) látnoknak

A Béke Királynőjének üzenete, továbbítva: 02/05/2024

Drága gyermekeim, az én Jézusom veletek van, még ha nem is látjátok őt. Bízzatok és reménykedjetek benne, aki szeret benneteket és név szerint ismer benneteket. Örüljetek, mert nevetek már be van írva a Mennybe. Térdeljetek le imádságban, mert csak így érthetitek meg Isten akaratát életetekre vonatkozóan. Vigyázzatok lelki életetekre. Adjátok át magatokat annak, aki az egyetlen út, az igazság és az élet. Amikor érzitek a kereszt súlyát, adjátok nekem a kezeteket, és én gondoskodom rólatok. Nagy megpróbáltatások jövője felé tartotok, de maradjatok szilárdan az általam mutatott úton. Barátaim meg lesznek védve. Mindig emlékezzetek arra, hogy a Mennyország lesz a jutalmatok. Bármi történjék is, ne hátráljatok meg. Szeressétek és védjétek az igazságot, még akkor is, ha elutasítanak és kidobnak benneteket. Én vagyok a ti Fájdalmas Anyátok, és tudom, mi vár az igazakra. Menjetek előre félelem nélkül! Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, továbbítva: 04/05/2024

Drága gyermekek, úgy szeretlek benneteket, ahogy vagytok, és azért jöttem a Mennyből, hogy segítsek nektek. Engedelmeskedjetek hívásomnak, és minden jól fog végződni számotokra. Forduljatok el minden gonoszságtól, és szolgáljátok hűségesen az Urat. Ebben az életben, és nem egy másikban kell tanúságot tennetek arról, hogy ti csak az Én Fiam, Jézusé vagytok. Legyen bátorságotok, hitetek és reményetek. Ha elestek, bízzatok Fiamban, Jézusban. Tartsatok bűnbánatot és keressétek az Ő kegyelmét a gyónás szentségén keresztül. Ne dobjátok el Isten kincseit. Hajoljatok térdre imádságban. A kétségek és a bizonytalanság jövője felé tartotok. Nagy lesz a hűtlenek sokasága. Szenvedek azért, ami rátok vár. A hit elárulói megszaporodnak, és az emberek mindenütt keresni fogják az igazságot, de kevés helyen fogják megtalálni. Legyetek bátrak! Maradjatok hűségesek Jézushoz és Egyháza igaz tanítóhivatalához. Menjetek előre! Imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

Előzmények uzenete.blogspot.com
Virrasszunk!

Mi, a magyar fajnak egyes tagjai, akik egész éltükön keresztül szolgáltuk a nemzetiség és szabadság angyalát és semmi nem törhette meg szent hitünket, hogy egykor bizonyosan kimondhatatlan nemzeti díszre fog virulni a magyarság, mi ne gyengüljünk gyáva panaszra, habár létünk Istene csak áltatás lett volna is.
Álljunk ki -- keblünket kettôztetett erôre lelkesítve -- mindnyájan a gátra és akár volna most utolsó óránk, akár csak most fakadna nemzeti létünk szebb hajnala: ,,virrasszunk!''...
...Valóban virrasztanunk kell!
Virrasszunk pedig azért, nehogy pompás és hízelgô, de csak csábeszmékkel teljes szavakkal a maga legnagyobb kárára a sokaság a józanság útjából elcsábíttassék!
Virrasszunk, nehogy gyengéinek hízelegve, restségének tömjénezve, vérét felizgatva, indulatosságát felhasználva, álpróféták a közelégedetlenség mérgét a közösség közé hintsék!
Virrasszunk, nehogy hetvenkedések és minden érdekek egymás ellen és tűhegyre állítása által tökéletes forrásnak induljon a magyarság, és az egyesség isten-angyala helyett a viszálykodás ármánya üsse fel köztünk tanyáját!
Virrasszunk, nehogy büntetlenül emelhesse fel parancsoló szavát köztünk a felszínes elbizakodás, s gôgjében büntetlenül ne tiporhassa mindazt, mit a szerényebb, de éppen olyan ôszinte, sôt tán ôszintébb hazafinak keble rejt!
Virrasszunk, nehogy felbôszült garaboncként szilaj erôvel ostoroztassanak honunk külön ajkú népei a magyarság megkedveltetésére, hanem annyira becsülje meg a magyar magamagát és másokat s a csinosodás, értelmi súly és jóízlés annyi bájával fogja magát körül, hogy erkölcsi erôvel vonzza magához a honnak különféle felekezeteit!
Virrasszunk végre, nehogy rögtönzés, minden ok nélkül való gyanúsítás, ijesztgetés, és durva erôszak legyenek a megbecsült hazafiság jelei, hanem csak a tűrnitudás, mérséklet, józan tapintat és mély bölcsesség nyerje bérül a polgári érdemkoszorút!

(Széchenyi könyörgése, Sík: DB, 853)
forrás: magvető lista 2002

Babilon pusztulása

18:2 Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. 18:3 Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.


Babilon pusztulása: A Jelenések könyve először 14. fejezetében (Jel 14,8), majd a 16-ban, részletesebben pedig a 17. és a 18. fejezetében beszél a „nagyvárosról”, ami még sosem volt nagyságú „villámlás, égzengés, mennydörgés” következtében „háromfelé válik”. (Jel 16,18-19) Azt is leírja róla, hogy hét dombon terül el, így aztán nem nehéz beazonosítani, hogy csakis Rómáról lehet szó. Ez annál is inkább valószínű, hiszen név szerint csak erről a városról mondja, hogy elpusztul bűnei miatt, másfelől tudjuk, hogy a nagyon magasra emeltek zuhannak a legmélyebbre: ez pedig a mai Rómára szó szerint igaz: Ennél mélyebbre zuhanni, Isten-káromlóbbá válni, mint ez a Bergoglio féle szekta, a Messiás-gyilkos Jeruzsálem után csak a mai Vatikán zuhant. „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.” (Jel 18,2-3)
     Van egy jóslat, ami azt mondja, hogy a fekete és a fehér pápa egyszerre fog elpusztulni; ez is csak napjainkban válhat valósággá, amikor két hitehagyott üldögél a vatikáni vendégházakban.

Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A vészt hozó undokság Isten templomában
  • Abruzzo-Molise-Puglia
  • Adoráció-Örökimádás
  • Advent-Kisböjt-Úrjövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Adventi túlzások
  • Afrikai Hamis Béke
  • Akik BeDőltek az Antikrisztusnak, életükkel fizetnek, ha nem térnek észhez, s fel nem ébrednek...
  • Áldás
  • Alföld
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Hamis Béke
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Ausztria
  • AusztrálÁzsiai Hamis Béke
  • Bács-Kiskun
  • Baranya
  • Bazilicata
  • Békés
  • Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Budapest
  • Calabria
  • Campania
  • Csongrád-Csanád
  • Dunántúl
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Éltető Figyelmeztető Csodák
  • Emilia-Romagna
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Erről mégis miért nem beszélnek?
  • Északkelet-Olaszország
  • ÉszaKözép-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Esztergom-Vác
  • Európai Hamis Béke
  • Európai látnok által követvén
  • Fatimai Boldogságos Szűz
  • Fejér
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Franciaország
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Győr-Moson-Sopron
  • Hajdú-Bihar
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves
  • Himnusz
  • Hiszek Magyarország feltámadásában
  • Hűvösvölgy, Városliget, Viharbükk még nem épül, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
  • Ízelítő
  • Irányadó: Salzburg 1984-től
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • John Ramirez
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Kanonok
  • Karácsony
  • Karácsonyban van a Mindenség
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztút
  • Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
  • Koldus
  • Komárom-Esztergom
  • Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
  • La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
  • Lazio
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Liguria
  • Lengyelország
  • Lombardia
  • Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
  • Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
  • Marche
  • MártírSors
  • Második Pünkösdre Készülődvén
  • Meddig még?
  • Medjugorje Béke királynője
  • Mijo Barada
  • Monasztikus
  • Munkanapló
  • NagyBöjt-Negyvenlőböjt
  • NagyHét
  • Nógrád
  • Nyár
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Ősz
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pehm Mindszenty József
  • Pest
  • Piemont
  • Prohászka Ottokár
  • Rák
  • Romboló Vakoló
  • Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
  • San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
  • Somogy
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Svájc
  • Szabályozott
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • Szardínia
  • Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretetláng
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szerzetesrendek feloszlatása
  • Szicília
  • Szlovénia
  • Tavasz
  • Tél
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
  • Titeket is üldözni fognak
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna
  • Toszkána
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Vas
  • Veneto
  • Veszprém
  • Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Zala
  •  

    2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

    2019. június 8-a óta szerkeszthetlenek:

    2020. március 6-a óta szerkeszthetlenek:

  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Délvidék
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • 2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

  • Jézus az Emberiséghez
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Kolduló rendek
  • Monasztikus rendek 
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Szabályozott rendek

     

  • Free counters!

     

    „Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve.”


    „Jézusom, elfogadom a halált értem átszegzett Kezedből úgy, ahogy azt nekem szántad, és az idejét akkor, amikor Te akarod.”



    Jézusom, Te vagy szívem egyedüli Szerelme,
    életem egyedüli Reménye,
    lelkem egyedüli Világossága!
    maradj velem ezért Krisztusom!

    Bűnöm beborít engem,
    és bánom, hogy vétkeztem.
    Jöjj, és szabadíts meg minden bűnömtől,
    ne hosszabbítsd meg hallgatásodat,
    jöjj, és újíts meg,
    mozgass meg bölcsességeddel,
    és Szentlelked uralkodjék bennem!
    Amen


    „Uram, könyörülj rajtam, mert vétkeztem Ellened!”


    „Jöjj Szentlélek. Gyere és érintsd meg az embereket, hogy megtérítsd őket, hogy ne hagyják annyian megbántani Urunkat. ”

     

     

    Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.

     

    https://masodikeljovetel.hu/sites/default/files/feltoltesek/ep_a5_148x210_uj_0.pdf



     

    Ördögűző imákból valamelyiket 3-szor:

    Ó Mária mennyek Királynője, az angyalok Úrnője, Akit Isten azzal hatalmazott és bízott meg, hogy a sátán fejét széttapossad, alázatosan kérünk, küldj égi sereget, akik a Te vezénylésed mellett szüntelenül gyengítik a sátán hatalmát és végül mind a pokol fenekére taszítsák. Ki olyan, mint az Isten?! Szent angyalok kerubok és szeráfkarok, kérünk, szorgosan őrködjetek felettünk! Te pedig jóságos gyöngéd égi Édesanyánk, kérünk Téged, szánj meg minket, és légy mindenkor a mi édes reményünk és biztos menedékünk. Ámen.



    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.



    1. Ó, alkotó Lélek, jövel,
    és szívünk, lelkünk töltsed el!
    Te alkotád a szíveket,
    hozd nekik bő kegyelmedet!

    2.    Kit úgy hívunk, Vígasztaló,
    kit ád nekünk az Alkotó,
    te, élő forrás, égi láng,
    szent kenet, égből szállj le ránk!

    3.    Te, hét ajándok kútfeje,
    Atyánk kegyelmes jobb keze,
    az Úr erős ígérete,
    sugalmas ajkak ihlete.

    4.    Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
    és szállj szívünkbe, Szeretet!
    Ha testünk gyarló, s lankadunk,
    légy mindig éber gyámolunk!

    5.    Űzd messze tőlünk ellenünk,
    Szent békességed add nekünk!
    Te járj, Vezér, utunk előtt,
    veszélytől védjen szent erőd!

    6.    Add, ismerjük meg az Atyát
    teáltalad, és egy Fiát,
    és kettejüknek Lelke, te,
    örökre légy lelkünk hite!

    7.    Az Istent áldjuk, jó Atyát,
    s ki felkelt sírból, szent Fiát,
    s a Lelket, szívünk vigaszát,
    most és örök időkön át!



     
    Uram, az évek alatt elviseltél bűneimmel együtt, és mindezekkel együtt megszántál engem. Minden módon téves irányba vezettek, de most már többé nem fogok vétkezni. Bántottalak Téged, és igazságtalan voltam Veled. Nem leszek többé ilyen. Ellene mondok a bűnnek, ellene mondok a gonosznak, ellene mondok a hamisságnak, amely befeketíti lelkemet. Szabadítsd meg a lelkemet mindattól, ami szentséged ellen van.
    Könyörgök Hozzád, Uram, ments meg minden gonosztól. Gyere Jézus most, gyere most és maradj a szívemben.
    Bocsáss meg nekem, Uram, és engedd meg, hogy Benned nyugalomra leljek, mert Te vagy az én Védelmezőm, a Megváltóm és a Fényem, és csak Benned bízom.
    Mától fogva minden időben áldalak Téged, Uram.
    Elutasítom a gonoszt és más isteneket és bálványokat, mert Te vagy a Leghatalmasabb a világ felett, messze felette állsz minden más istennek.
    Hatalmas karoddal ments meg a betegségtől, ments meg engem a fogságból, ments meg engem a bajtól és győzd le ellenségemet, a Sátánt. Jöjj gyorsan segítségemre, ó, Szabadítóm!
    IMÁDKOZZUNK!!!
    RÓZSAFÜZÉR + NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ IMA FOLYAMATOSAN,KINEK MIKOR VAN ERRE IDEJE...
     
     

    NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ IMA, MELYET SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ADOTT MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

     

    Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály Arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon, Lengyelországban…. és az egész világon, a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért, és minden szenvedéséért, melyet Passiója és egész földi élete során a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
    Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon, Lengyelországban….és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és Isten kegyelme áradjon minden szívbe, hogy ez által Magyarország, Lengyelország…és minden ország a Te békéddel teljen el.

    Mi Nagyasszonyunk és Királynőnk, tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el szent angyalaidat, hogy letaszítsanak a pokolba, az örök kárhozatba minden gonosz lelket, kiknek el kell veszniük.

    Szent Mihály Arkangyal, a mennyei seregek vezére, az Úr Téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr kegyelme örökösen velünk lehessen. Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd minden erődet, hogy legyőzd Lucifert és bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed. Kérd Istentől számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi Urunkat Isten Országa felé.
    Ámen.

    „Minden imádság 50 ezer démont taszít le a kárhozatba.
    Hatalmas kegyelem ez, imádkozzátok minél gyakrabban! Ez isten nagy ajándéka számotokra általam, az én ünnepem alkalmából. Nagyon nagy szabadulásokat eszközölhettek ki ez által országaitok számára. A sötétség erői reszketnek ez előtt az ima előtt, mert örökre el kell tűnniük. Ez az ima megszabadíthatja országotokat és sok országot a világon!”
    Szent Mihály Arkangyal, 2011 09.29.

    Locations of Site Visitors

    Powered by Blogger.hu