Hamis Béke

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Magyarországot az egész világ figyelemmel kíséri

2020. 05. 10, Vasárnap
Mennyei Édesanyám az Úr színe előtt imádkozott az angyalok jelenlétében. Láttam Édesanyám arcán a mély hálát, mert az Úr meghallgatta a kérését és mindazok imáját, akik a járvány megállításáért imádkoztak. Az angyalok kezében egy-egy rózsa volt, amit Magyarország (térképe) köré elhelyeztek, miközben azt mondták:
„Isten kegyelme veletek van mindannak ellenére, hogy a magyarok szíve még távol van Tőle. Hazátok számtalan égi segítséget kapott, de vajon a magyarok felfigyelnek-e arra, hogy ez természetfeletti, mert értelmes érvekkel nem magyarázható. Sokan tanácstalanul figyelik Magyarországot, mert nem értik, hogy ez az ország hogyan tudta ily módon átvészelni a koronavírus első hullámát.”
Láttam az orvosokat és még számtalan szakembert, akik meglepődtek Magyarország helyzetén a járvány ideje alatt. Ők ugyanis értelmükkel kiszámították, hogy a járványnak nagyobb mértékben kellett volna elterjednie és a fertőzöttek, halottak többszörös számára gondoltak.
Jézus: „Gyermekeim, Magyarország jó kezekben van. A tisztulást ti sem kerülhetitek el, de jól átvészelhetitek a szenvedést, megpróbáltatást. Ám ne örüljetek sokáig, mert az ellenség továbbra is megtalálja a módját annak, hogy hogyan árthasson hazátoknak. A mostani helyzetetek felbosszantja az ellenségeiteket, mert Magyarország miatt terveik füstbe mehetnek. Igen, elég egy ország, ami ellenszegül az ő irányításuknak, és akkor terveik nem valósulhatnak meg úgy, ahogyan és amikor akarják. Ne feledjétek, hogy a világ szeme rajtatok van! Minden, ami veletek történik, annak híre eljut mindenhova a világban. Sok nemzet nem tudja megérteni, hogy kinek köszönhető hazátok különleges védelme. Édesanyám oltalmat akar nyújtani mindenkinek, de csak azoknak adhatja, akik elfogadják és tisztelik az ő személyét. Édesanyám tudja, hogy ki a sátán és hogy gonoszsága mennyire veszélyes az emberek lelkére nézve. Ő is megvívta harcát a sátánnal, és az Istenben való szilárd hite által legyőzte. Alázatosságában még a győzelmet sem magának tulajdonította - holott szabad akarata jelentős volt a harc során -, hanem egyedül Istennek, akinek kegyelme vele volt. Szánom mindazokat a nemzeteket, akik eltaszítják maguktól szeretett Édesanyám tiszteletét és oltalmát! A sátán ezeket a nemzeteket tudja a legjobban kisajátítani magának. Édesanyámon keresztül van a legrövidebb út Hozzám, aki őt megkerüli, annak útja hosszabb és göröngyösebb, mint gondolná. Imádkozzatok orvosaitokért, az ápolókért, hogy hivatásukban felismerjék az Én jelenlétemet és gondviselésemet a betegek gyógyulása során!”

Mária Magdolna

Keresztes Imahadjárat

Ima bátorításért

Halljátok meg imámat, amely most nektek bátorítást ad, mert szükségetek van rá:
„A Szentlélek ajándékával tölts el engem, ó Uram, hogy Szent Igéidet a bűnösökhöz vihessem, akiket a Te Szent Nevedben segítenem kell, hogy megmenekülhessenek. Segíts nekem, hogy betakarhassam őket imáim által, értékes Véred imáival, úgy, hogy az Szent Szívedhez vonzani tudja őket. Add meg nekem, a Szentléleknek azon ajándékát, hogy ezek a szegény lelkek a Te Új Paradicsomodban örvendezhessenek. Ámen”
Mindennap mondjátok el ezt az imát, az után, hogy elimádkoztátok az Irgalmasság Rózsafüzérét és Irántam való hűségetek által segíteni fogtok Nekem gyermekeim megmentésében.



(53) – Ima a Katolikus Egyházért

Ó, Mennyei Atya,

Szeretett Fiad nevében kérlek Téged, adj erőt és kegyelmeket annak érdekében, hogy segítsen ellenállni a papoknak abban az üldöztetésben, amelyet elviselnek.

Segíts nekik, hogy ragaszkodjanak szeretett Fiad, Jézus Krisztus tanításainak igazságához, és soha ne mondjanak le az Eukarisztiában való jelenlétéről, és a hazugságokkal szemben ne gyengüljenek el, és ne terjesszék azokat. Ámen.

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Jézus második eljövetelének előzménye

2018. 05. 10, Csütörtök

Jézus: „Ahogyan testestül-lelkestül fölmentem Atyámhoz a mennybe 2000 évvel ezelőtt, úgy fogok dicsőségemben ismét eljönni az ég felhőin. Második eljövetelem ideje közel van, melynek napját és óráját Atyám ismeri. Te gyermekem már kiskorodban láttad ezt az eseményt, melyet egészen a szívedbe véstem. Bizony mondom neked és testvéreidnek, hogy a Sátán uralmának napjai meg vannak számlálva. A bűn oly mértékben megnövekedett, hogy Atyám nemsokára újra meg fogja tisztítani a világot, mégpedig a tűz erejével. Második eljövetelem előtt megkezdődik a szétválasztódás ideje, amikor is a juhok leválnak a kosoktól. A szétválasztódás eseménye minden embert érinteni fog kivétel nélkül. Sokan még az igazak közül is el fognak bukni, mert észrevétlenül belépett szívükbe a gőg bűne az alázat helyett. Földi életemben kijelentettem, hogy nem az igazakért jöttem a világba, hanem a bűnösökért. A bűnösök megtérésén keresztül fogom megszégyeníteni az igazakat, akik közül a kígyó számtalan embert megtévesztett. Ők nem tudják, hogy már rég nem Engem követnek, hiszen félreértik tanításaimat és törvényeimet. Ó, ti balgák, hát nem tudjátok, hogy a szívetekbe látok? A szándék alapján fogok mindenkit megítélni. Csak az alázatos és bűnbánattal teli szív tudja meghatni Szentséges Szívemet, mert igazságos és irgalmas Isten vagyok. Gyermekem, sokan akarják megmenteni életüket, ám észre sem veszik, hogy közben saját vesztükbe rohannak. Minél jobban ragaszkodnak a földi élethez, annál nagyobb akadályokat állítanak föl önmaguknak a követésem során. Elmondtam mindenkinek, hogy aki követni akar Engem, annak keskeny és szűk úton kell haladnia élete folyamán. Csak a legkitartóbb lélek tudja az Én erőmmel végül önmagát legyőzni. Erre a legnagyobb példát a szentek és vértanúk adták, akik szívükbe vésték az evangélium örömhírét. Csak az alázatos és tiszta szív képes a Szentírás szavait mélyen értelmezni, melyet a Szentlélek bölcsességében feltár előttük. Tanuljatok a bűnös emberek őszinte könnyekkel teli bűnbánatából, akik szívüket szélesen kitárják Szentséges jelenlétemben. A bűnbánatból fakadó könnyek gyógyítják és tisztítják lelketeket, és megvallott bűneiteket a szentgyónás által törlöm el. Szüntelen vizsgáljátok meg lelketeket, hogy önmagatokkal tisztában legyetek és tudjátok, hogy hol a helyetek. Jótetteitekkel soha ne dicsekedjetek, mert azzal észrevétlenül önmagatokat fölmagasztaljátok. A Sátán könnyen rátelepszik arra, aki meggondolatlanul nem Istent, hanem önmagát helyezi a középpontba, hiszen ez az ő bukásának a titka. A hamis próféták a gőg által lepleződnek le, mert szívükből kizárják az alázat és szeretet erényét. Imádkozzatok, hogy a szívetekben az alázat erénye termékeny módon növekedjen!”

Mária Magdolna

A tudás felelőssége

 

2019. 05. 10, Péntek

Jézust, mint Örök Bírót láttam. Olyan emberek álltak meg előtte, akik a földön komoly hírnevet szereztek a tudásuk által. A legtöbben diplomások voltak, mások doktori címmel is rendelkeztek. Sajnos közülük többen nem hittek Krisztusban. Láttam, ahogyan az Úr elé mentek egyenként és egészen megszégyenültek, mert rádöbbentek, hogy tudásuk a semmivel egyenlő. Egészen mezítelenek voltak és az Úr annyit kérdezett tőlük:

„Hoztatok-e magatokkal igaz szeretetcselekedeteket?”

Ők üres kezüket látva így szóltak: „Mi híres, okos emberek vagyunk! Elértük a földön, hogy valakik legyünk. Ez nem elegendő?”

Az Úr szomorú hangon így felelt nekik: „Távozzatok Tőlem!”

E szavak után a Sátán elragadta őket.


Mária Magdolna

Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!

 


(Tartsd az agónia keresztjét, amit neked adtam a sötétség hatalmával szemben, az ég felé, és imádkozd ezt az imát a kereszt jelével. Tedd ezt az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Győzni fogsz… Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!)

Ó mennyei seregek legdicsőbb vezére, Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket ebben a rettenetes háborúban e világ fejedelmei, hatalmasságai és uralkodói, a gonosz lelkek ellen! Siess az emberek segítségére, akiket Isten a Saját képére halhatatlannak teremtett, és nagyon drága áron vásárolt vissza az ördög zsarnoksága alól!
A szent angyalok seregével vívd meg ma újra az Úr csatáját úgy, ahogy egykor Lucifer ellen, a gőgös lázadók vezetője, és kísérete, a bukott angyalok ellen tetted! Se erejük nem volt, hogy neked ellenálljanak, sem hely nem volt többé számukra a Mennyben. A rettenetes ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak is hívnak, és aki az egész világot tévútra vezeti, az egész kíséretével a mélységbe taszíttatott.
Íme, ez az ősellenség és kezdettől fogva embergyilkos ismét erőre kapott. A világosság angyalává változva megtámadta a földet, és a gonosz lelkek egész hadával körbejár azért, hogy Istennek és az ő Felkentjének a nevét eltörölje, és hogy azokat a lelkeket, akiknek az örök dicsőség koronája készült, birtokba vegye, gyilkolja és az örök kárhozatba taszítsa. Mint a legmocskosabb szennyvizet, úgy ontja ez a gonosz sárkány gonoszságának a mérgét: a hazugság, az istentelenség és káromlás lelkületét, a tisztátalanság pestises leheletét és mindenféle formáját a bűnnek és ocsmányságnak a megromlott lelkületű és szívű emberekre.
Ezek a legádázabb ellenségek az Egyházat, a szeplőtelen Báránynak a jegyesét epével és keserűséggel töltötték és részegítették meg, és mocskos kezüket annak legszentebb kincseire tették. Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter trónja, és az igazság trónja a világ megvilágosítására felállíttatott, még ott is felépítették a gyalázatosság trónját azzal a csalárd szándékkal, hogy odasújtsanak a pásztorra, hogy a nyáj minden irányba szétszéledjen.
Ezért emelkedj fel, ó legyőzhetetlen Hadvezér, siess Isten népének a segítségére a bukott szellemek támadásaival szemben, és add meg neki a győzelmet! Oltalmazójaként és védő patrónusaként tisztel Téged. Te hozod a szent egyház számára a dicsőséget azáltal, hogy megvédelmezed a pokol gonosz hatalmaival szemben. Terád bízta Isten az emberek lelkét, akiknek részük lesz az örökké tartó örömben. Ó imádkozz a béke Istenéhez, hogy alázza a sátánt lábaink alá, hogy oly módon győzessék le, hogy ne tarthassa többé fogságában az embereket, és ne árthasson többé az Egyháznak!
Vidd imáinkat a Magasságbeli színe elé, hogy a mi Urunk gazdag irgalma gyorsan leszálljon ránk, és adja meg Neked, hogy lesújthass a sárkányra, az ősi kígyóra, aki nem más, mint az ördög és a sátán, és láncaiddal megkötözve letaszíthasd a pokolba, hogy ne vezesse többé félre a népeket! Ámen.
Nézzétek az Úr keresztjét, legyetek szétzúzva ti ellenséges hatalmak!
Győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.
Áraszd ránk kegyelmeidet, ó Urunk!
Miránk, akik bízunk Benned.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet!

És kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

Ó Isten, a Mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, segítségül hívjuk legszentebb nevedet, és kérve kérjük szelídségedet és türelmedet, hogy a Szeplőtelen Szűzanya, a mi Édesanyánk, és a dicsőséges arkangyal, Szent Mihály közbenjárására nyújts segítséget nekünk a sátán és a többi tisztátalan lélek ellen, akik az emberek kárára és a lelkek romlására körüljárnak a világban. Ámen

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Isten igazságai változtathatatlanok

Kedveseim, mutassátok meg a Szentháromság szeretetét mindazoknak, akik sóvárogva várják Isten fiainak a megnyilvánulását! Nyissátok meg kapuitokat, hogy szemlélhessenek, akik kíváncsiak cselekedeteitekre. Mert bizony mindaz, amivel jót tesztek és a jóra törekedtek a kegyelem forrása lesz azok számára is, akik szomjaznak az igazságra. Soha ne ferdítsétek el Isten igazságait, mert azok örökké valók és változtathatatlanok. A szívetekbe véste a Szentháromság a törvényeit és azok megtartását. Érzékennyé tette szíveteket a lelkiismeret által, amely mindenkor jelez nektek. Álljatok őrséget lelkiismeretetek ajtaján, hogy amikor vádol benneteket jól felismerjétek, hol tértetek el a helyes úttól. Ne féljetek, csak hallgassatok a Szentlélek hívó szavára!

2013. 05. 10. Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/isten-igazsagai-valtoztathatatlanok

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2017. május 10. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most a keresztről szólók hozzátok, amin megváltottalak benneteket. Ha üdvözülni akartok, nektek is követnetek kell Engem. Végig kell mennetek a keresztúton, azon a szűk ösvényen, amelyen csak önmegtagadás és kereszthordozás létezik. Követnetek kell Engem fel, a Golgotára, ahol majd titeket is keresztre szegeznek, ami azt jelenti, hogy szabad akaratotokat, vágyaitokat, és minden egyéni elképzeléseteket föl kell adni, át kell adni Nekem, hogy átformáljalak titeket, hogy teljesen az Én képmásomat tükrözzétek, és belesimuljatok engedelmesen az Atya akaratába. Mert amint azt Atyám megmondta, Én nem azért haltam meg a kereszten, hogy az Ő haragját kiengeszteljem, hanem Magamra véve az emberek bűneit, az igazságosság szellemében a bűnökért járó büntetést, elégtételt megfizessem. Erre egyedül Én, az Istenember, az Isten egyszülött Fia, az ártatlan, Szent, tiszta és makulátlan Bárány voltam alkalmas. Ezt mondtam a Mennyben Atyámnak: itt vagyok, Engem küldj. Áldozatot nem kívántál, de ember-testet alkottál Nekem, hogy akaratodat teljesítsem. Azért születtem meg erre a Földre, és öltöttem testet Szűz Anyám méhében, hogy testemben meg tudjalak váltani titeket a keresztfán, mert csak, mint Istenember tudtam szenvedni. Nektek is, kicsi gyermekeim, ha üdvözülni akartok, föl kell jönnötök keresztfámra, ahol sok hely van, és az Irántam való szeretetből fakadó engedelmességgel keresztre kell szegeznetek szabad akaratotokat, vágyaitokat, egész életeteket, lelketeket, testeteket, és szüntelen ismételgetnetek kell Velem egyesülve: „Atyám, ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.” Erre azért van szükség, mert testben éltek a Földön, és más a test törvénye, mint a léleké. A test lefelé húz, a bűnbe – mivel az első emberpár elbukott –, a lélek viszont fölemel a Mennybe, és a lélek jócselekedetei nem esnek ítélet alá. Ezért, drága gyermekeim, meg kell tagadnotok mindazt, ami a testből fakad: az érzékiséget és az ösztönt. Ezeket mind lábbal kell tipornotok, és föl kell emelkednetek a lélek szintjére, ami által Velem, az Istenemberrel egyesültök. Nagyban segítelek titeket a Szentáldozásban erre a fölemelkedésre, amikor Belém istenültök, és Én a szívetekbe térek, és Belőlem élhettek, táplálkozhattok, mint szőlővesszők a Szőlőtőkéből. Ezért, drága gyermekeim, jól véssétek az eszetekbe szavaimat, mert ha tettekre váltjátok, szinte azonnal szentekké teszlek benneteket. De jaj azoknak, akik kétfelé sántikálnak, és nem akarnak dönteni Mellettem, mert ezek minél többször elesnek a test bűnei miatt, annál gyengébbek lesznek, és örök életük forog kockán. Ezért, kicsi gyermekeim, legyetek nagyon következetesek és szigorúak, legelsősorban saját magatokhoz: az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Azonnal utasítsatok el minden kísértést, ne álljatok szóba a sátánnal, mert ő a ti legnagyobb ellenségetek. Nemcsak a test, hanem a lélek romlására is tör, mert a kárhozatba akar taszítani benneteket, ami az örök halál. De ha megtagadjátok magatokat, érzéki testeteket, és fölemelkedtek Hozzám abba a csodálatos lelki életbe, amit felkínálok nektek, akkor nem vagytok veszélyben, állandó védelmemet évezitek, és a Földről azonnal a Mennybe jöhettek. Az a vágyam, hogy valamennyien ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Mt 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Fil 3, 6: Az Egyház üldözése.”

Evagrius Ponticus: Elmélkedések az imádságról

Nem fogod elérni a tökéletes imádságot, ha evilági gondokkal küszködöl és nyugtalankodsz a folytonos aggodalmak miatt, mert az imádság megköveteli az ezen gondolatoktól való mentességet. Lehetetlen számodra, hogy bilincsekben fussál. A lélek, ami szenvedélyeknek van alávetve, soha nem fogja elérni az imádság csúcsát. Helyette szenvedélyes indulatok rángatják ide-oda, és nem nyeri el a megingathatatlan nyugalmat.

Ha Isten angyala segítségünkre jön, akkor egyetlen szóval minden ellenséges hatást elkerget és az értelemnek olyan fényt gyújt, ami nem alszik ki.

A Jelenések Könyvének 24 véne „tömjénnel tele aranycsészét tartott a kezében – ezek a szentek imádságai” (Jel 5,8). Az aranycsészék alatt az Istennel való barátságot értjük, az Iránta való tökéletes lelki szeretetet, melyben az imádság a lélekben és a valóságban fejti ki hatását.

Ha azt hiszed, hogy nem kell az imában könnyeket ejtened bűneid miatt, akkor fontold meg, hogy messze távolodsz Istentől. Ha örökre Nála akarsz maradni, önts forró könnyeket.

Ha helyesen imádkozol, akkor megtapasztalod a belső biztonságot. Angyalok fognak meglátogatni, mint egykor Dániel prófétát, és minden történésben meghozzák számodra a fényességes belátást. Ha szenvedélytelenül és testetlenül, lélekben és mély békében imádkozol, akkor olyan vagy, mint egy sas, ami a tágas levegőbe emelkedik.

A zsoltárok imádkozása tompítja a szenvedélyeket és megnyugtatja a test türelmetlenségét. Az imádságban az értelem vele született tevékenysége működik. Az imádkozás az a tevékenység, ami a látó értelem fennköltségén alapszik, vagy más szóval, az imádkozás az értelem legszebb és legtökéletesebb teljesítménye.

[Evagrius Ponticus (kb. 345-400) aszkéta és író korában nagy tekintélyre tett szert. Nyssai Szent Gergellyel részt vett a II. egyetemes zsinaton Konstantinápolyban. Élete végén az egyiptomi remetékhez csatlakozott. Iratai csak töredékesen maradtak fenn.]

https://katolikus-honlap.hu/1701/ima.htm

Itt egy igevers gyűjtemény, amely elűzi a sátánt minden alkalommal, amikor hozzánk jön hazugságaival és megtévesztéseivel.

Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.


A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettőmajdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Háromaz emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által. (keressétek elő melyik üzenetben volt így leírva először 20130513, majd másodszor, s valószínűleg már harmadszor is ki volt nyilatkoztatva)


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/

 

Az ördög nem akarja, hogy tudjuk róla az igazságot

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7.

„A békesség Istene pedig összezúzza a sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” Róma 16:20.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10.

„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” Jelenések 12:9–11.

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” 1 Péter 5:8–9.

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” 1 János 4:4.

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” 1 János 3:8.

sátán nem akarja, hogy tudjuk, nincs mitől félnünk

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézsaiás 41:10.

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” Lukács 10:19.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2 Timóteus 1:7.

Nem akarja, hogy tudjunk a hatalomról, amelyhez hozzáférésünk van

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Róma 8:31.

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem… Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korinthus 12:9–10.

„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” Filippi 4:13.

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1 Korinthus 10:13.

Az ördög nem akarja, hogy tudjunk a nekünk tett ígéretekről Krisztusban

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16.

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolossé 1:13–14.

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Szellemének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Róma 8:1–4.

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galátákhoz 2:20.

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” Róma 10:9–10.

„Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róma 5:8.

„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” Zsoltárok 103:12.

sátán nem akarja, hogy tudomásunk legyen a feltételekről

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7:21.

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Jakab 1:22.

„Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek, akit azoknak adott Isten, akik engedelmeskednek neki.” Apostolok cselekedetei 5:32.

Nem akarja, hogy tudjunk arról, amit vetettünk, azt le is kell aratnunk

„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet.” Galátákhoz 6:7–8.

„Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:15.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16:26.

Olvass többet itt: Vetés és aratás: jót választani

sátán nem akarja, hogy tudjunk a jövőről

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” Mikeás 7:8

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Jeremiás 29:11.

Felfegyverkezve a győzelemre! Isten igéje mindennel felfegyverez bennünket, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak és lerombolhassuk munkáját. Nem csoda tehát, hogy az ördög nem akarja, hogy ismerjük az igeverseket! Hogyha Istennek ajánlottuk magunkat szolgálatra, akkor tapasztalni fogjuk, hogy bár az ördög dühöng, mi mégis képesek vagyunk bátran szembeszállni vele, mert Isten megígérte nekünk, hogy győzni fogunk – minden alkalommal! Az eredmény pedig magabiztosság, béke, és nyugalom a szellemünkben. A Szellem gyümölcsei lesznek láthatóak életünkben, és örök életet nyerünk!


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

2015 WEF ( World Economic Forum) Dokumentum.

1. Fázis:

2019.December – 2020.Március: Szimulálni egy fenyegetést és félelmet kelteni. Beindítani egy pandémiát Kínában. Megölni több ezer embert. Növelni a halálozások számát. Már az elején az oltásról beszélni. A Médiában csak is erről a Covid-19ről beszélni.

Végeredmény: Félelem és pánikkeltés.

2. Fázis:

2020.Március-2020.December: Viszályt szítani a nép között. Alkotmányellenes intézkedések bevezetése. Kereskedelem és gazdaság megbénítása. Lázadók megbélyegzése és kigúnyolása. Cenzúrázni a lázadókat és a lázadó vezetőket a közösségi médián keresztül( Youtube, Google, Facebook, instagram stb. ) Orrturkálós teszt általánosítása. Az engedetlenek büntetése. Zavart kelteni a kórházban ápoltak és halottak számában. Valamennyi hatékony kezelés és gyógymód eltüntetése és kizárása a piacról.

Végeredmény: elkeseredés, szorongás, félelem. A lakosság egyre nagyobb megosztása.

3. Fázis:

2020.December-2021.Június: Felajánlani egy ingyenes vakcinát mindenkinek, megígérni a teljes immunitást és védelmet a covid-19 ellen, hogy visszatérjünk a normális élethez. Célként a csorda immunizálását kell kitűzni. Eltüntetni az eredményeket a káros hatásokról és elhalálozásokról. A vakcina káros hatásait bemutatni mint a betegség és a virus természetes hatása. Indokot találni a kényszerintézkedések fenntartására a kívánt immunitás elérésének elmulasztása esetén. Megbüntetni és felfüggeszteni azon orvosokat aki nem az előírt „gyógymódot” alkalmazza.

Végeredmény: Kétségek és félelem, árulás érzése az oltottak között. Oltatlanok elszigetelése. Szétválasztási taktika.

4. Fázis:

2021. Junius-2021. Október: QR-Kód, zöldkártya elterjesztése. Megjutalmazni útlevéllel aki beadatja a vakcinát. És eltiltani azt aki megtagadja. Mozgalmat indítani a kiváltságosok számára(oltott) és büntetni az ellenkezőket (oltatlan). Megtagadni a munkalehetőséget és a tanulást a nem oltottak számára.

Végeredmény: Első lépés a digitális megfigyelés felé és a megtagadók leszegényítése.

5. Fázis

2021.November-2022.Március: Megerősíteni és tovább növelni a káoszt az oltott és az oltatlanok között. Robbanásszerű élelmiszer és áruhiány. Megállítani a reálgazdaságot és bezárni kis és középvállalkozásokat, gyárakat. Megnövelni a munkanélküliséget. A 3. oltás beadása. KÖTELEZNI MINDENKIT AZ OLTÁSRA. A Variánsok mítoszának megerősítése. Az oltás hatékonyságának és az immunitásnak a bizonygatása. Démonizálni a nem oltottakat. Őket okolni a halálozásokért. Bevezetni a digitális felismerést mindenkinek. QR kód-ban Személyi ig., útlevél, anyakönyvi kivonat, TB kártya, jogosítvány stb. Összevonása. Hadiállapot bevezetése.

Végeredmény: A teljes digitális megfigyelés két szakaszának végrehajtása. Az oltást megtagadók bebörtönzése vagy megszüntetése.

6. Fázis:

2022.Március-2022.Szeptember: Az államadósság és a készpénz felszámolása. A tőzsdei összeomlás elindítása. A Bankok veszteségének visszatérítése a magánszámlákról. A Great reset beindítása. Digitális fizetés kötelezése. Az összes érték, magán ingatlan és föld elkobzása. Gyógyszerhasználat betiltása. Kötelező oltás 6-8 hónaponként. Kötelező diétát bevezetni a WHO 1963as dokumentuma alapján. (Műhús, rovarok)

Végeredmény: Digitális ellenőrzés teljes körű elterjesztése. Az új világrend kiterjesztése az egész földre.

7. Fázis:

2022. Szeptember- 2023. Március: Társadalmi pontrendszer általánosítása és kiterjesztett megfigyelés a Kínai rendszer alapján. Katonai fegyelemtartás. Az összes tiltakozó eltörlése. Beindítani az egész világon az elektromágneses frekvenciákat (5G) a biometrikus vezérléshez, a gondolatok, érzelmek és viselkedés ellenőrzéséhez. Tömeges népirtás aktiválása. Chip karba ültetése.

Végeredmény: Az új világrend bevezetése 2030-ig.

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]

Miasszonyunk a Béke Királynéja a következőket mondta Pedro Regis (brazil) látnoknak

A Béke Királynőjének üzenete, továbbítva: 02/05/2024

Drága gyermekeim, az én Jézusom veletek van, még ha nem is látjátok őt. Bízzatok és reménykedjetek benne, aki szeret benneteket és név szerint ismer benneteket. Örüljetek, mert nevetek már be van írva a Mennybe. Térdeljetek le imádságban, mert csak így érthetitek meg Isten akaratát életetekre vonatkozóan. Vigyázzatok lelki életetekre. Adjátok át magatokat annak, aki az egyetlen út, az igazság és az élet. Amikor érzitek a kereszt súlyát, adjátok nekem a kezeteket, és én gondoskodom rólatok. Nagy megpróbáltatások jövője felé tartotok, de maradjatok szilárdan az általam mutatott úton. Barátaim meg lesznek védve. Mindig emlékezzetek arra, hogy a Mennyország lesz a jutalmatok. Bármi történjék is, ne hátráljatok meg. Szeressétek és védjétek az igazságot, még akkor is, ha elutasítanak és kidobnak benneteket. Én vagyok a ti Fájdalmas Anyátok, és tudom, mi vár az igazakra. Menjetek előre félelem nélkül! Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, továbbítva: 04/05/2024

Drága gyermekek, úgy szeretlek benneteket, ahogy vagytok, és azért jöttem a Mennyből, hogy segítsek nektek. Engedelmeskedjetek hívásomnak, és minden jól fog végződni számotokra. Forduljatok el minden gonoszságtól, és szolgáljátok hűségesen az Urat. Ebben az életben, és nem egy másikban kell tanúságot tennetek arról, hogy ti csak az Én Fiam, Jézusé vagytok. Legyen bátorságotok, hitetek és reményetek. Ha elestek, bízzatok Fiamban, Jézusban. Tartsatok bűnbánatot és keressétek az Ő kegyelmét a gyónás szentségén keresztül. Ne dobjátok el Isten kincseit. Hajoljatok térdre imádságban. A kétségek és a bizonytalanság jövője felé tartotok. Nagy lesz a hűtlenek sokasága. Szenvedek azért, ami rátok vár. A hit elárulói megszaporodnak, és az emberek mindenütt keresni fogják az igazságot, de kevés helyen fogják megtalálni. Legyetek bátrak! Maradjatok hűségesek Jézushoz és Egyháza igaz tanítóhivatalához. Menjetek előre! Imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, Rómában, Olaszországban, közvetítve: 2024.05.06.

Drága gyermekeim, én vagyok a ti Édesanyátok, és azért jöttem a Mennyből, hogy segítsek nektek. Hallgassatok rám. Az ördög füstje elterjedt ezen a földön, sok megszentelt emberben lelki vakságot okozva. Bábel egyre jobban és jobban növekszik, mindenhol megosztottságot okozva. Íme, eljöttek az általam megjövendölt idők, de ne csüggedjetek. Maradjatok szilárdan az általam mutatott úton, és forduljatok az Úrhoz, aki szeret benneteket és tárt karokkal vár benneteket. A gonoszság magja növekedni fog, de ki lesz vágva. A Jézushoz és Egyháza igaz tanítóhivatalához való hűségetek meg fogja akadályozni az ellenségek előrenyomulását. Legyetek a hit férfiai és asszonyai. Egyesüljetek a bátor reverendás katonákkal, akik hűségesek a küldetéshez, amelyet az én Jézusom rájuk bízott. Nincs győzelem a kereszt nélkül. Imádkozzatok sokat, és ne engedjétek, hogy a hit lángja kialudjon bennetek. Amikor minden elveszettnek tűnik, az Úr angyalai segítségetekre sietnek. Bhaktáimat meg fogják védeni. Ez lesz a pelyva és a búza szétválasztásának ideje. Azok, akik Júdásként viselkednek, elveszítik a kegyelmet, sírni és gyászolni fognak. Ez a megfelelő idő a nagy visszatérésre. Forduljatok meg. Imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, Trani, Olaszország, közvetítés: 2024.05.07.

Drága gyermekek, szeressétek és védjétek az igazságot. Fiam, Jézus sokat vár tőletek. Legyetek figyelmesek, hogy ne tévesszenek meg benneteket. Istenben nincs féligazság. Szükségem van a ti őszinte és bátor igenetekre. Olyan korban éltek, amely rosszabb, mint az özönvíz idején, és szegény gyermekeim úgy járnak, mint a vakok, akik más vakokat vezetnek. Nyissátok meg szíveteket az igazság fénye előtt, mert csak így tudtok hozzájárulni Szeplőtelen Szívem végleges diadalához. Az emberiség az önpusztítás nagy szakadéka felé tart, amelyet az emberek saját kezükkel készítettek elő. Ne éljetek távol Isten Kegyelmétől. Életetek beszéljen többet az Úrról, mint szavaitok. Imádkozzatok az Én Jézusom Egyházáért. A megszentelt emberek nagy sokaságát az igazság szeretete miatt üldözni fogják, és a hívők számára nagy lesz a fájdalom. Sokan feladják majd az üldöztetéstől való félelem miatt, de azok, akik mindvégig hűségesek maradnak, a mennyországgal lesznek megjutalmazva. Ne hátráljatok meg! Szeretlek benneteket, és mellettetek vagyok, még akkor is, ha nem láthattok engem. Adjátok nekem a kezeteket, és én elvezetlek benneteket Fiamhoz, Jézushoz. Előre! Imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete Nápolyban, Olaszországban, közvetítve: 2024.05.08.

Drága gyermekek, Isten Győzelme meg fog történni, és az igazak örömmel fognak ünnepelni. Még a nyomorúság közepette se veszítsétek el a reményt. Az én Uram mindent irányít. A hívő férfiakat és nőket üldözni fogják az igazság szeretete és védelme miatt. Nemzetetek meg fog botlani, és a megkötendő megállapodásokból szenvedés lesz szegény gyermekeim számára. Jézusom Egyháza nagy hajótörés felé tart. Ti, akik az Úréi vagytok, vessétek ki az igazság hálóit. Segítsetek szegény gyermekeimnek, akiket megfertőzött a hamis tanok mocsara. Én vagyok a ti Fájdalmas Édesanyátok, és azért jöttem a mennyből, hogy segítsek nektek, hogy elvezesselek titeket ahhoz, aki a ti Utatok, Igazságotok és Életetek. Hallgassatok rám, mert a szentségre akarlak vezetni benneteket. Ne csüggedjetek. Aki az Úrral van, az soha nem éli meg a vereséget. Szenvedek azért, ami rátok vár, de veletek leszek. Legyetek bátrak! Ebben a pillanatban kegyelmek rendkívüli záporát küldöm le rátok a mennyből. Menjetek előre az általam mutatott úton! Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, Macerata, Olaszország, közvetítve: 09/05/2024

Drága gyermekek, én vagyok a ti Fájdalmas Édesanyátok, és azért jöttem a Mennyből, hogy őszinte megtérésre hívjalak benneteket. Ne maradjatok mozdulatlanok. Ez a megfelelő idő a visszatérésetekre. Hirdessétek felhívásomat mindenkinek. Azt akarom, hogy boldogok legyetek itt a földön és később velem együtt a mennyben. Fájdalmas jövő felé tartotok. A farkasok támadni fognak, és a nyáj szétszéled. Jézusom Egyháza a Golgota felé tart. A rossz pásztorok hibájából sok lélek fog elveszni. Imádkozzatok! Az Én Jézusomnak szüksége van az őszinte tanúságtételetekre. Szeressétek és védjétek az igazságot. A kezedben lévő kulcs ki fogja nyitni az ajtót ellenségeid előtt. A konkoly szét fog terjedni Isten házában, de a reverendás bátor katonák révén Isten Győzelme meg fog történni. Az Ő szőlőjében csak az igazság magja lesz. Bátorság! Szeretlek benneteket, és mindig közel leszek hozzátok. Bármi történjék is, ne forduljatok el az igazságtól. Hosszú ideig a sötétség fog uralkodni, de az Úr világossága megmarad az igazak szívében. Tegyetek meg mindent, és a menny megjutalmaz benneteket. Menjetek előre! Imádkozni fogok értetek az én Jézusomhoz. Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A Szentlélek most már az egész világra kiáradt…

2011. május 10. kedd, 16.00

Leányom, mondd meg a világnak, hogy jelenleg a Szentlélek, Irgalmasságom által az egész világra kiáradt, ez gyermekeim számára, egyike a legnagyobb ajándékoknak. Ez az ajándék, az emberek megsegítésében nagyon fontos, hogy a Nagyfigyelmeztetésre felkészülhessenek. A Szentlélek ereje, áthatja Isten szolgálóit és követőit, ezáltal az Irántam és az Örök Atya iránti szeretetük megerősödik.

Ez az életajándék új impulzust hoz fáradt, langyos lelkeiteknek, amelyek felvilágosodásért kiáltanak. Mindez előre meg volt nektek mondva és mindannyiatoknak, de még a legnagyobb bűnösöknek is, a javára fog válni.

Amint már azt nektek megmondtam, az Én Irgalmasságomnak nincs határa. Most, követőim, szerte a világon, akik el vagytok telve a Lélek fényétől és szentségétől, legyetek bátrak és hirdessétek Igéimet mindenkinek, akivel csak kapcsolatba kerültök. Ne törődjetek a gúnyolódással, amiben talán részetek lesz, mert most nagyon fontos, hogy a megtérésre vonatkozó kérésemet figyelembe vegyétek.

Halljátok meg imámat, amely most nektek bátorítást ad, mert szükségetek van rá:

„A Szentlélek ajándékával tölts el engem, ó Uram, hogy Szent Igéidet a bűnösökhöz vihessem, akiket a Te Szent Nevedben segítenem kell, hogy megmenekülhessenek.

Segíts nekem, hogy betakarhassam őket imáim által, értékes Véred imáival, úgy hogy az Szent Szívedhez vonzani tudja őket. Add meg nekem, a Szentléleknek azon ajándékát, hogy ezek a szegény lelkek a Te Új Paradicsomodban örvendezhessenek.

Mindennap mondjátok el ezt az imát azután, hogy elimádkoztátok az Irgalmasság Rózsafüzérét és Irántam való hűségetek által segíteni fogtok Nekem gyermekeim megmentésében.

Mentsetek meg Engem attól a szenvedéstől, amit a Szívemben érzek, amikor nagy szomorúsággal látnom kell azt, hogy miként tagadják meg Szent Nevemet a világon. Nem is elégednek meg azzal, hogy megtagadnak Engem, hanem még arra is dühösen reagál sok-sok lélek, amikor ti, hű követőim, meg merítek említeni azt, amit Én képviselek. Ők nagyon dühösek, mert a csaló olyan ügyesen tekeri ki gondolataikat, hogy eltávolodhassanak az Igazságtól. Segítsetek, ezeknek a lelkeknek, ti mind. Imádkozzatok és kérjétek azt az erőt Tőlem, amelyre ebben a munkában szükségetek lesz.

Különleges kegyelem mindazoknak, akik részt vesznek a megtérések terjesztésében

Mindannyiatoknak, akik a megtérések terjesztésében részt vesztek, különleges kegyelemben lesz részetek és különleges hely lesz számotokra fenntartva Atyám Királyságában. Most menjetek és hagyjátok, hogy a Szentlélek eltöltse lelketeket, és hogy segíthessetek nekem az emberiség megmentésében.

Mindannyiatokat szeretem. Szent Szívemben helye van mindannyiatoknak. Senki sem lesz kizárva közületek, beleértve a bűnösöket is, abból a harcból, amelyet a lelkekért folytatok.

A ti szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus
Az Irgalmasság Királya

Megjegyzés: Urunk Jézus Krisztus a látnoknak adott magyarázata az üzenet végén:

„Leányom, ez az esemény nagyon fontos. Sok lelket fog megmenteni még mielőtt a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik és jelen marad továbbra is a világban, hogy megakadályozza, hogy a bűnösök visszaessenek.

Ez, leányom, meg volt jövendölve, és lényeges tudósítást tár elétek. De követőimnek most keményen kell dolgozniuk, hogy segítségemre legyenek a lelkekért folytatott harc vezetésében.



Szűz Mária: A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház azon papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben

2012. május 10., csütörtök, 15:45

Gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus most – a Nagyfigyelmeztetés előtt – még Isten annyi gyermekét készül megmenteni, amennyit csak lehetséges. Mert a Nagyfigyelmeztetés után már nem marad sok idő Fiam Dicsőséges Visszatéréséig.

A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház azon papjaiért, kik rettenetesen szenvednek ebben az időben.

Ezek a tiszta, elveszett és tébolygó szolgák, a szakadás közepette fogságba estek, ahonnan nem tudnak kiszabadulni.

Ők, a mások bűnei miatt elszenvedik azt a kínt, amellyel végig kell nézniük, amint a Fiam iránti hűséget félre dobják.

Ez a gonosz megosztottság, amelyet a szabadkőműves csoportok okoztak, szándékosak. Azok bűneit, akik az ártatlan lelkekre mért bűncselekményekért vétkesek, ürügyként használják fel, hogy az Egyház törvényeit megváltoztassák.

Sokan félre lettek vezetve az Isten gyermekei iránti hűség hamis értelmezése miatt.

Mennyire szenvedek, amikor látom, hogy a Katolikus Egyház falait tégláról – téglára szedik szét, hogy az új egyháznak utat nyissanak.

Az új egyház, amely hamarosan nyilvánvalóvá válik, Fiam részéről nem lesz elfogadható.

Ehelyett megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és Fiam a Keresztrefeszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Az áldozatot – amelyet Ő hozott, hogy átadja ezt az ajándékot a világnak – hamarosan figyelmen kívül hagyják és elutasítják.

Ehelyett ők – az új egyház – nem azt fogják mondani Isten gyermekeinek, hogy az Eukarisztiában, Jézus, az Én Fiam, valóban jelen van.

Ők, az Eukarisztiáról egy új értelmezést fognak alkotni, és nem fog nekik sikerülni, hogy Fiam jelenlétét lehívják. Az élet kenyere meg fog halni.

Isten gyermekei már nem lesznek Fiam valódi testével és vérével táplálva.

Lelkük sivár, üres lesz Fiam jelenlétének és a kegyelmek hiánya miatt, amelyeket azoknak ad, akik Őt magukhoz veszik.

A papoknak kötelező, hogy megvédjék a Szent Eukarisztiát. Nekik erőseknek kell lenniük, és ezt a drága és szent Ajándékot soha nem szabad felhígítaniuk.

Fiam szereti a Katolikus Egyházat, tudja, hogy az mennyire szenved. Ő érzi ennek fájdalmát.

Szeplőtelen Szívem kettészakad a fájdalomtól, látván, amint ezt a Szent Templomot szándékosan megsemmisítik.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az Atyához, szeretett Fia nevében, hogy legyen könyörületes azokhoz, akik az Egyházat el akarják süllyeszteni és Isten gyermekeit szét akarják szórni az elhagyatottság szakadékában.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 53. imáját a Katolikus Egyházért.

A Keresztes Imahadjárat 53. imája: „Ima a Katolikus Egyházért”

Ó, Mennyei Atya,

Szeretett Fiad nevében kérlek Téged, adj erőt és kegyelmeket annak érdekében, hogy segítsen ellenállni a papoknak abban az üldöztetésben, amelyet elviselnek.

Segíts nekik, hogy ragaszkodjanak szeretett Fiad, Jézus Krisztus tanításainak igazságához, és soha ne mondjanak le az Eukarisztiában való jelenlétéről, és a hazugságokkal szemben ne gyengüljenek el, és ne terjesszék azokat. Ámen.

Szerető Édesanyátok,
A Föld Királynője, Az Üdvösség Anyja



Az egyedüli víz – mely nélkülözhetetlen Isten gyermekeinek életben maradásához – az Élet Fájából fog fakadni

2013. május 10. péntek, 16.40

Szeretett leányom, boldogok, akik válaszolnak Isten Igaz Igéjére, mert ők elsőként állnak majd fel, és nyernek bebocsátást Új Királyságomba.

Azok, akiknek nem adatott meg Szent Igém – köztük azok az országok is, ahol elítélnek Engem –, az első lelkek, akiket Nekem el kell érnem. Önhibájukon kívül, születésüktől fogva arra nevelték őket, hogy tagadják az Istent, minden létező Alkotóját és Teremtőjét. Igyekszem majd megtéríteni őket eme Küldetés által, és Ígérem, hogy amint feltárul előttük az Igazság a Nagyfigyelmeztetés során, Irgalmasságom hamar vonzani fogja őket. Én soha nem fogom elhagyni azokat, akiket megtévesztettek a tévtanok, mert ők tehetetlenek, és szükségük van Szeretetemre, csakúgy, mint Irgalmamra.

A Vágyam az, hogy Követőim most a lelki tökéletesség felé vezető létra megmászására készüljenek, egy hosszú és nehéz mászásra. Nektek – akik a tisztánlátás Adományával vagytok megáldva, az Igazság Könyvébe foglalt Szavam által – kötelességetek van Felém. A következőt kell tennetek. Éljetek az Általam nektek adott Adománnyal, hogy felkészüljetek a lelki tökéletességre, mely elvárt tőletek, most, miközben Én földi maradék Hadseregemet építem. Feladatotok az, hogy segítsetek azoknak, akik túl gyengék, túl gőgösek, és túl makacsak ahhoz, hogy elfogadják Irgalmas Kezem. Általatok Én meg fogom tudni adni minden léleknek – köztük azoknak is, akik nem méltóak Irgalmamra – az üdvösséget, mely nélkül nem tudnának örökké élni Dicsőségemben.

Ó, mily csodálatos eme dicsőséges Új Királyságom. Ha csak láthatnátok, egyikőtök sem mondana soha egy szót sem Ellenem. Ez lesz a ti új otthonotok, a hely, ahol ti és családotok az örök eksztázist, az örök békét, az örök szeretetet és az örök örömet fogjátok élvezni, ötvözvén mindazt, amit Atyám teremtett boldogságotok érdekében. Gondoljatok erre úgy, mint egy új lakóhelyre, mely hasonlóképpen teremtetett, mint a föld, csak ezen az Új Égen és Új Földön nem lesz tenger. Az egyedüli víz – mely nélkülözhetetlen Isten gyermekeinek életben maradásához – az Élet Fájából fog fakadni, melyből minden élet táplálkozik.

Minden igény ki lesz elégítve, és túlárad majd a szeretet, így nem lesz semmilyen elégedetlenség. Rengeteg nevetés, szeretetet, öröm, szín, és szépség lesz, melyet még soha nem látott az emberiség földi idejében. A boldogság – melyet képtelenek vagytok felfogni itt a földön – egy Ajándék lesz mindazoknak közületek, akik elnyerik Királyságom kulcsát.

Rendkívüli Ajándékokkal felékesített az az élet, mely rátok vár, és a folytonos békesség állapotában lesztek, Irántam való szeretettel egyetemben. Én fogok uralkodni Isten gyermekeivel egységben, és egyikőtök sem fog hiányt szenvedni semmiben, oly hatalmas az Én Szeretetem. Ez az egyetlen élet, melyre törekednetek kell, mivel nem fog létezni más élet a Nagy Nap után, amikor Én eljövök értetek.

Jézusotok


 

Albánul ; Albánul ; Angolul (Eredeti) - Crusade of Prayers ; Arabul - Litany of Prayers ; Bahasa nyelven; Dánul ; Filippino ; Franciául - Croisade de Priére (French); Franciául ; Franciául ; Franciául ; Franciául ; Görögül ; Hollandul ; Hollandul ; Hollandul ; Horvátul ; Horvátul ; Indonézül ; Japánul ; Kínaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Koreaiul ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lengyelül ; Lettül ; Litvánul ; Litvánul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Magyarul ; Máltai nyelven ; Máltai nyelven ; Mandarinul ; Németül ; Olaszul ; Oroszul ; Oroszul ; Örményül ; Portugálul ; Portugálul ; Románul ; Románul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Spanyolul ; Svédül ; Svédül ; Szlovákul; Szlovénül - Litany & Crusade of Prayers (Slovenian) ; Ukránul ; Ukránul ; Vietül ; Vietül - Crusade of Prayers (vietnamese)

 



Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni

2014. május 10. szombat, 17:30

Drága szeretett leányom, te ezt most nem tudod megérteni, ellenben tudnotok kell, hogy Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni. Ő ezt egy olyan időszakban fogja megtenni, amikor egyetlen Bíborosnak, püspöknek, papnak, vagy bármilyen más felszentelt szolgámnak sem lesz bátorsága, hogy ezt megtegye. Amikor az új hamis tan elnyeli az Egyházat, akkor azon belül a szívükben sokan tudni fogják, hogy ez egy nagyon téves tan. Ők meg fognak ugyan rémülni, de ahhoz, hogy a hangjukat felemeljék, félni fognak. A számukat tekintve annyira kisebbségben lesznek azok mellett, akiknek a hite nagyon gyenge, hogy készek lesznek bármit elfogadni, amit eretnekségként mutatnak majd be Isten gyermekeinek az Én Nevemben.

A férfi, akit Én támasztok, egy bátor lélek, és sokan meg fognak könnyebbülni, amikor meg fog szólalni. Amikor ő ezt megteszi, sokan fel fognak állni és meg fognak szólalni, megmentvén ez által sok lelket. Amikor ő felemelkedik, arra vonatkozólag, hogy Én hogyan gyűjtsek össze minden más olyan vallást, amelyek nem Isten Fiaként fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, Nekem más terveim vannak. Mindezek az Isteni Tervek már előre meg voltak jövendölve, és ezt követően emberek milliói fogják felismerni az Igazságot világszerte. Aztán ők növekedni fognak, és Áldásom lesz rajtuk, hogy így összegyűjtsenek minden hitvallást, azzal a kizárólagos céllal, hogy Isten Igaz Igéjének a hirdetése biztosítva legyen. A hit ekkor olyannyira fog terjedni, hogy a férfiak, a nők és azok fiai hirdetni fogják a Szent Evangéliumokban foglalt Szavamat a világnak mind a négy sarkában. Ők prófétálni fognak, feltárván a világnak ezeket az Isteni Üzeneteket, és Jelenlétem be fogja őket borítani, hogy megadja számukra a szükséges erőt és bátorságot.

Annyira erőteljes lesz ez az Én nemzedékem az Igazság terjesztésében, hogy azok közül, akik félre lettek vezetve, és a nagy tévedés útjára lettek vezetve, sokan meg fognak térni, és futva fognak Hozzám visszatérni. Ők olyan gyorsan fognak elterjedni, hogy minden Ellenem elkövetett eretnekségért, a lelkek milliói fognak megtérni. Először a pogányokat fogom vonzani, mivel nekik nem adatott meg az Igazság, így tehát a világnak semmi kétsége nem lesz afelől, hogy mennyire erőteljes lesz az Én Beavatkozásom. Aztán, egybe vonzok minden más vallást is, akiknek világosan meg lesz mutatva, hogy Atyámhoz csak egyetlen út vezet, mégpedig Rajtam keresztül. És miközben a lelkek millióit fogom Magamhoz vonzani és ahhoz az Igazsághoz, Aki Én Magam Vagyok, több millió más lélek az ember csinálta valláshoz fog vonzódni, amit a gonosz agyalt ki és hozott létre.

A gonosz terve éppen olyan bonyolult, mint amilyen egyszerű: kárhozatba vinni a lehető legtöbb lelket, azáltal, hogy elpusztítja a Belém, Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ezt ők az Igazság megtagadásával fogják megtenni. Míg az új vallás a hazugságok által el fogja nyelni a lelkeket, addig Én annak a háromszorosát fogom visszanyerni, biztosítván azt, hogy Isten gyermekei ne felejtsék el az Igazságot.

Jézusotok

Előzmények uzenete.blogspot.com
Virrasszunk!

Mi, a magyar fajnak egyes tagjai, akik egész éltükön keresztül szolgáltuk a nemzetiség és szabadság angyalát és semmi nem törhette meg szent hitünket, hogy egykor bizonyosan kimondhatatlan nemzeti díszre fog virulni a magyarság, mi ne gyengüljünk gyáva panaszra, habár létünk Istene csak áltatás lett volna is.
Álljunk ki -- keblünket kettôztetett erôre lelkesítve -- mindnyájan a gátra és akár volna most utolsó óránk, akár csak most fakadna nemzeti létünk szebb hajnala: ,,virrasszunk!''...
...Valóban virrasztanunk kell!
Virrasszunk pedig azért, nehogy pompás és hízelgô, de csak csábeszmékkel teljes szavakkal a maga legnagyobb kárára a sokaság a józanság útjából elcsábíttassék!
Virrasszunk, nehogy gyengéinek hízelegve, restségének tömjénezve, vérét felizgatva, indulatosságát felhasználva, álpróféták a közelégedetlenség mérgét a közösség közé hintsék!
Virrasszunk, nehogy hetvenkedések és minden érdekek egymás ellen és tűhegyre állítása által tökéletes forrásnak induljon a magyarság, és az egyesség isten-angyala helyett a viszálykodás ármánya üsse fel köztünk tanyáját!
Virrasszunk, nehogy büntetlenül emelhesse fel parancsoló szavát köztünk a felszínes elbizakodás, s gôgjében büntetlenül ne tiporhassa mindazt, mit a szerényebb, de éppen olyan ôszinte, sôt tán ôszintébb hazafinak keble rejt!
Virrasszunk, nehogy felbôszült garaboncként szilaj erôvel ostoroztassanak honunk külön ajkú népei a magyarság megkedveltetésére, hanem annyira becsülje meg a magyar magamagát és másokat s a csinosodás, értelmi súly és jóízlés annyi bájával fogja magát körül, hogy erkölcsi erôvel vonzza magához a honnak különféle felekezeteit!
Virrasszunk végre, nehogy rögtönzés, minden ok nélkül való gyanúsítás, ijesztgetés, és durva erôszak legyenek a megbecsült hazafiság jelei, hanem csak a tűrnitudás, mérséklet, józan tapintat és mély bölcsesség nyerje bérül a polgári érdemkoszorút!

(Széchenyi könyörgése, Sík: DB, 853)
forrás: magvető lista 2002

Babilon pusztulása

18:2 Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. 18:3 Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.


Babilon pusztulása: A Jelenések könyve először 14. fejezetében (Jel 14,8), majd a 16-ban, részletesebben pedig a 17. és a 18. fejezetében beszél a „nagyvárosról”, ami még sosem volt nagyságú „villámlás, égzengés, mennydörgés” következtében „háromfelé válik”. (Jel 16,18-19) Azt is leírja róla, hogy hét dombon terül el, így aztán nem nehéz beazonosítani, hogy csakis Rómáról lehet szó. Ez annál is inkább valószínű, hiszen név szerint csak erről a városról mondja, hogy elpusztul bűnei miatt, másfelől tudjuk, hogy a nagyon magasra emeltek zuhannak a legmélyebbre: ez pedig a mai Rómára szó szerint igaz: Ennél mélyebbre zuhanni, Isten-káromlóbbá válni, mint ez a Bergoglio féle szekta, a Messiás-gyilkos Jeruzsálem után csak a mai Vatikán zuhant. „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.” (Jel 18,2-3)
     Van egy jóslat, ami azt mondja, hogy a fekete és a fehér pápa egyszerre fog elpusztulni; ez is csak napjainkban válhat valósággá, amikor két hitehagyott üldögél a vatikáni vendégházakban.

Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A vészt hozó undokság Isten templomában
  • Abruzzo-Molise-Puglia
  • Adoráció-Örökimádás
  • Advent-Kisböjt-Úrjövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Adventi túlzások
  • Afrikai Hamis Béke
  • Akik BeDőltek az Antikrisztusnak, életükkel fizetnek, ha nem térnek észhez, s fel nem ébrednek...
  • Áldás
  • Alföld
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Hamis Béke
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Ausztria
  • AusztrálÁzsiai Hamis Béke
  • Bács-Kiskun
  • Baranya
  • Bazilicata
  • Békés
  • Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Budapest
  • Calabria
  • Campania
  • Csongrád-Csanád
  • Dunántúl
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Éltető Figyelmeztető Csodák
  • Emilia-Romagna
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Erről mégis miért nem beszélnek?
  • Északkelet-Olaszország
  • ÉszaKözép-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Esztergom-Vác
  • Európai Hamis Béke
  • Európai látnok által követvén
  • Fatimai Boldogságos Szűz
  • Fejér
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Franciaország
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Győr-Moson-Sopron
  • Hajdú-Bihar
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves
  • Himnusz
  • Hiszek Magyarország feltámadásában
  • Hűvösvölgy, Városliget, Viharbükk még nem épül, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
  • Ízelítő
  • Irányadó: Salzburg 1984-től
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • John Ramirez
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Kanonok
  • Karácsony
  • Karácsonyban van a Mindenség
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztút
  • Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
  • Koldus
  • Komárom-Esztergom
  • Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
  • La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
  • Lazio
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Liguria
  • Lengyelország
  • Lombardia
  • Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
  • Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
  • Marche
  • MártírSors
  • Második Pünkösdre Készülődvén
  • Meddig még?
  • Medjugorje Béke királynője
  • Mijo Barada
  • Monasztikus
  • Munkanapló
  • NagyBöjt-Negyvenlőböjt
  • NagyHét
  • Nógrád
  • Nyár
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Ősz
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pehm Mindszenty József
  • Pest
  • Piemont
  • Prohászka Ottokár
  • Rák
  • Romboló Vakoló
  • Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
  • San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
  • Somogy
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Svájc
  • Szabályozott
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • Szardínia
  • Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretetláng
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szerzetesrendek feloszlatása
  • Szicília
  • Szlovénia
  • Tavasz
  • Tél
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
  • Titeket is üldözni fognak
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna
  • Toszkána
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Vas
  • Veneto
  • Veszprém
  • Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Zala
  •  

    2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

    2019. június 8-a óta szerkeszthetlenek:

    2020. március 6-a óta szerkeszthetlenek:

  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Délvidék
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • 2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

  • Jézus az Emberiséghez
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Kolduló rendek
  • Monasztikus rendek 
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Szabályozott rendek

     

  • Free counters!

     

    „Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve.”


    „Jézusom, elfogadom a halált értem átszegzett Kezedből úgy, ahogy azt nekem szántad, és az idejét akkor, amikor Te akarod.”



    Jézusom, Te vagy szívem egyedüli Szerelme,
    életem egyedüli Reménye,
    lelkem egyedüli Világossága!
    maradj velem ezért Krisztusom!

    Bűnöm beborít engem,
    és bánom, hogy vétkeztem.
    Jöjj, és szabadíts meg minden bűnömtől,
    ne hosszabbítsd meg hallgatásodat,
    jöjj, és újíts meg,
    mozgass meg bölcsességeddel,
    és Szentlelked uralkodjék bennem!
    Amen


    „Uram, könyörülj rajtam, mert vétkeztem Ellened!”


    „Jöjj Szentlélek. Gyere és érintsd meg az embereket, hogy megtérítsd őket, hogy ne hagyják annyian megbántani Urunkat. ”

     

     

    Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.

     

    https://masodikeljovetel.hu/sites/default/files/feltoltesek/ep_a5_148x210_uj_0.pdf



     

    Ördögűző imákból valamelyiket 3-szor:

    Ó Mária mennyek Királynője, az angyalok Úrnője, Akit Isten azzal hatalmazott és bízott meg, hogy a sátán fejét széttapossad, alázatosan kérünk, küldj égi sereget, akik a Te vezénylésed mellett szüntelenül gyengítik a sátán hatalmát és végül mind a pokol fenekére taszítsák. Ki olyan, mint az Isten?! Szent angyalok kerubok és szeráfkarok, kérünk, szorgosan őrködjetek felettünk! Te pedig jóságos gyöngéd égi Édesanyánk, kérünk Téged, szánj meg minket, és légy mindenkor a mi édes reményünk és biztos menedékünk. Ámen.



    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.



    1. Ó, alkotó Lélek, jövel,
    és szívünk, lelkünk töltsed el!
    Te alkotád a szíveket,
    hozd nekik bő kegyelmedet!

    2.    Kit úgy hívunk, Vígasztaló,
    kit ád nekünk az Alkotó,
    te, élő forrás, égi láng,
    szent kenet, égből szállj le ránk!

    3.    Te, hét ajándok kútfeje,
    Atyánk kegyelmes jobb keze,
    az Úr erős ígérete,
    sugalmas ajkak ihlete.

    4.    Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
    és szállj szívünkbe, Szeretet!
    Ha testünk gyarló, s lankadunk,
    légy mindig éber gyámolunk!

    5.    Űzd messze tőlünk ellenünk,
    Szent békességed add nekünk!
    Te járj, Vezér, utunk előtt,
    veszélytől védjen szent erőd!

    6.    Add, ismerjük meg az Atyát
    teáltalad, és egy Fiát,
    és kettejüknek Lelke, te,
    örökre légy lelkünk hite!

    7.    Az Istent áldjuk, jó Atyát,
    s ki felkelt sírból, szent Fiát,
    s a Lelket, szívünk vigaszát,
    most és örök időkön át!



     
    Uram, az évek alatt elviseltél bűneimmel együtt, és mindezekkel együtt megszántál engem. Minden módon téves irányba vezettek, de most már többé nem fogok vétkezni. Bántottalak Téged, és igazságtalan voltam Veled. Nem leszek többé ilyen. Ellene mondok a bűnnek, ellene mondok a gonosznak, ellene mondok a hamisságnak, amely befeketíti lelkemet. Szabadítsd meg a lelkemet mindattól, ami szentséged ellen van.
    Könyörgök Hozzád, Uram, ments meg minden gonosztól. Gyere Jézus most, gyere most és maradj a szívemben.
    Bocsáss meg nekem, Uram, és engedd meg, hogy Benned nyugalomra leljek, mert Te vagy az én Védelmezőm, a Megváltóm és a Fényem, és csak Benned bízom.
    Mától fogva minden időben áldalak Téged, Uram.
    Elutasítom a gonoszt és más isteneket és bálványokat, mert Te vagy a Leghatalmasabb a világ felett, messze felette állsz minden más istennek.
    Hatalmas karoddal ments meg a betegségtől, ments meg engem a fogságból, ments meg engem a bajtól és győzd le ellenségemet, a Sátánt. Jöjj gyorsan segítségemre, ó, Szabadítóm!
    IMÁDKOZZUNK!!!
    RÓZSAFÜZÉR + NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ IMA FOLYAMATOSAN,KINEK MIKOR VAN ERRE IDEJE...
     
     

    NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ IMA, MELYET SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ADOTT MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

     

    Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály Arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon, Lengyelországban…. és az egész világon, a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért, és minden szenvedéséért, melyet Passiója és egész földi élete során a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
    Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon, Lengyelországban….és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és Isten kegyelme áradjon minden szívbe, hogy ez által Magyarország, Lengyelország…és minden ország a Te békéddel teljen el.

    Mi Nagyasszonyunk és Királynőnk, tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el szent angyalaidat, hogy letaszítsanak a pokolba, az örök kárhozatba minden gonosz lelket, kiknek el kell veszniük.

    Szent Mihály Arkangyal, a mennyei seregek vezére, az Úr Téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr kegyelme örökösen velünk lehessen. Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd minden erődet, hogy legyőzd Lucifert és bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed. Kérd Istentől számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi Urunkat Isten Országa felé.
    Ámen.

    „Minden imádság 50 ezer démont taszít le a kárhozatba.
    Hatalmas kegyelem ez, imádkozzátok minél gyakrabban! Ez isten nagy ajándéka számotokra általam, az én ünnepem alkalmából. Nagyon nagy szabadulásokat eszközölhettek ki ez által országaitok számára. A sötétség erői reszketnek ez előtt az ima előtt, mert örökre el kell tűnniük. Ez az ima megszabadíthatja országotokat és sok országot a világon!”
    Szent Mihály Arkangyal, 2011 09.29.

    Locations of Site Visitors

    Powered by Blogger.hu