Hamis Béke

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2008. május 9.

Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő közel. Közel van mindannak a beteljesülése, amelyet előre közöltem veled. Évek óta felkészítettelek. Ellenőrizd a próféciákat! Mások által is megerősítettelek. Már ütött az óra. Gyermekek és csecsemők szája által hirdetem igazságomat. Higgyél és készülj! Légy szüntelen készenlétben, mert olyan hirtelenül tör ki a keresztényüldözés, mint ahogy a sas lecsap a zsákmányra. Ti védtelenek lesztek. Elhurcolnak, és sokakat megölnek közületek. Lesznek, akik árulókká válnak félelmükben azért, hogy őket ne hurcolják el. Imádkozzatok ellenségeitekért, és azokért akik elárulnak és elhurcolnak benneteket! Ne felejtsétek el, hogy Én mindnyájatokért meghaltam, és azt akarom, hogy mindenki üdvözüljön. Nagy volt a lelketek ára! Az Én kiontott drága Szent Vérem, rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom. Azt kívánom, hogy egyesüljetek Velem az irgalomban. Bocsássatok meg szívből ellenségeiteknek, egymásnak, és imádkozzatok értük. Ezt tartsátok mindig szem előtt: Minden itt marad. De a cselekedeteit mindenki magával hozza. Előttem lepereg az egész élete, és aszerint lesz megítélve, ahogyan élt a Földön. Ne ragaszkodjatok se tárgyhoz, se személyhez, de még az életetekhez sem. Boldogok a lélekben szegények. Boldog az, aki odaadja Értem az életét, mert Bennem megtalálja azt, mert Én az örök élet vagyok. Nagyon szeretlek. Látod, imáidra csodákat teszek. Sok kegyelmet adok. Annak, aki szívből és hittel imádkozik, mindig megadom, amit kér, ha az a lelke javára válik. Akiért imádkozol meg fog térni. Jóllehet sok bosszúságot okozott neked, de majd az örök életben hálálkodni fog, amiért most oly buzgón imádkozol a megtéréséért. Tudom, mindezt Irántam való szeretetből teszed, hogy az Én drága Szent Vérem ne legyen hiábavaló egyetlen lélek számára sem. Ezért sok lélekkel jutalmazlak meg. Azt kérem mindazoktól, akik szeretnek Engem, hogy úgy mutassák ki Irántam való szeretetüket, hogy imádkozzanak a bűnösök megtéréséért. Ne hallgassanak a sátánra, aki azt sugallja, hogy úgyis hiába. Az ima sohasem hiábavaló. Ha nem is tapasztaljátok meg azonnal a jótékony hatását, csak folytassátok kitartóan. Ezzel mutassátok meg, hogy bíztok Bennem, és elismeritek mindenhatóságomat, Aki a bűnösökből is tudok szenteket faragni. Soha ne adjátok fel a reményt! Én a rejtekben, csendben működöm az emberi lélek mélyén. Még ha egész életében is bűnben él egy ember, Én a halála előtti pillanatban is meg tudom menteni a lelkét, mert mindenható vagyok. Ti csak imádkozzatok és bízzatok! Az eredményt bízzátok Rám! A Megváltó Én vagyok.”

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1984. május 9.
NE FÉLJETEK, LEGYŐZTEM A VILÁGOT
Dicsértessék a Jézus Krisztus. Áldott légy testvérem, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem, az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szent nevével, a mi Urunk és Istenünk szent kegyelme által.
Áldás és dicséret és dicsőség neked Uram, Jézus Krisztus. Légy öröktől, örökké áldott, te isteni Bárány, az Atya egyszülött fia, ki egy vagy az Atyával, most és mindöröktől és mindörökké.
Testvérem, imádkozzunk!
Áldassék és dicsértessék a szentháromságú egy Isten. Minden áldás és dicsőség tied Uram Jézus, a mennyei Atya által, mert minden hatalom neked adatott, mennyben és a Földön. Mert az Atya ellenségeidet a te lábad zsámolyává tette. Mert te Uram, Jézus győzelmet arattál a világ felett. Te ezt megmondottad apostolaidnak és rajtuk keresztül nekünk is. “Ne féljetek, én legyőztem a világot!”
Tehát testvérem nekünk nincs mitől félni, mert a győzelmes Krisztus előttünk jár és dicsőségben tért meg az Atyához, és a Világ fejedelme már megítéltetett. Ezért bizakodik a mi szívünk, ezért ujjong a lelkünk, mert a világ fejedelme érettünk győzetett le, mert lábbal tiporta a mi Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus. Diadalt aratott felette az égő szeretet, ami a te szívedből kiárad felénk.
Legyünk bizakodóak, és higgyünk feltétel nélküli hittel benne, az értünk győzedelmes Krisztusban és köszönjük meg ezt a nagy szeretetet, mit kioszt ránk. De még többet mondok, hogy ne szűnjön meg a lélek imádni és hálát adni Urának, Istenének. Mert az ő ura és megváltója kiürítette kelyhét érettünk az utolsó cseppig. Lélekben keressük fel ezt a felséges Urat, ezt a nagy Istent, és boruljunk le az ő szentséges lábai elé és adjunk hálát, mondjunk köszönetet és kérjük szent kegyelmét, hogy ő a kebelére vonhasson bennünket, mert szeretete nem ismer határt.
Legyen gondolatunk az övé és testvérem, te add minden gondodat a te Uradnak, Istenednek és higgyed azt, hogy az ott van a legjobb helyen, mert a kegyelemnek semmi sem lehetetlen.
Kérj testvérem, mert adatik, kopogtass és nyittatik. Ezt mind hidd feltétel nélkül. Te csak imádd a te Uradat Istenedet, és a lelkedről sugározzon vissza Istened felé az a szeretet, mit a te Urad feléd sugároz. Tehát szeresd Istenedet mindenek felett! Szeresd Istenedet embertársaidon keresztül is, szeresd Istenedet munkádon keresztül is, szeresd Istenedet örömödben, bánatodban és megpróbáltatásaidban, de ne feledd, hogy a te gondod, mint már mondottam is annyiszor, gondja a te Uradnak. Te csak légy imádkozó lélek, higgy és higgy, feltétel nélkül, bármi történik is.
Teljes bizalommal hagyatkozz a te Uradra és Istenedre, és lelked szabad lesz és csak, de csakis Istenéhez kötődik, és ezt a kapcsot nem oldja szét a világ gondja, nem rontja vissza a test béklyója. Mert Krisztus a teljes szabadságot, a lélek szabadságát adja neked anélkül, hogy a földön neked adott feladatban mulasztásod lenne, mert szolgáljon minden tetted és minden munkád Isten dicséretére.
Mert Krisztus nem olyan imádkozókat keres, aki csak akkor az övé, mikor imádkozik, a munkájában pedig a világé, hanem a ti Uratok és Istenetek mindig a tietek, ezért legyetek ti is mindig Krisztusé. Mert bármit tesztek, azt mindig Isten dicséretére cselekedjétek, és ti Uratok megadja lelketek teljes, tökéletes szabadságát.
Mondottam testvérem, megerősítettél hitben, reményben, szeretetben, béketűrésben és alázatban és most azt mondom, megadja neked a te Urad és Istened a lelked teljes sza­badságát, a kötődés csak Istenhez köt. Mert mondotta az Úr prófétája által:
” ÉN FÉLTÉKENY ISTEN VAGYOK”.
Ami annyit jelent, aki Istenének vallja magát, az nem lehet a világé is. Mert mondotta az Úr, két urat nem lehet szolgálni. Tehát ne legyetek langyosak. “Legyetek vagy hidegek, vagy melegek, mert a langyosat kivetem a számból” – mondotta a te Urad Istened, a mi Urunk, Jézus Krisztus.
Testvérem, most búcsúzom és azt mondom, az Atya Isten szeretetének vonzása, az Úr Jézus szent kegyelme és a Szentlélek Isten világossága töltse be a te lelkedet, hogy átlépd azt a kaput, mi Istenhez, a megváltó Jézushoz vezet. Áldjon meg testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ármin.

MINDEN HÓNAP 8. NAPJÁN !!!

MINDEN HÓNAP 8. NAPJÁN !!!
"Végül, gyermekeim, könyörgöm nektek, hogy minden hónap 8-án emlékezzetek Szeplőtelen Fogantatásomra azáltal, hogy imádkoztok 3 Üdvözlégy Máriát Szeplőtelen Fogantatásom tiszteletére a következő imával:
"Isten Anyjának Szeplőtelen Fogantatása által üdvözüljön lelkem!
Ámen. "
És megígérem nektek, gyermekeim, hogy minden szükséges kegyelmet megadok nektek ahhoz, hogy szentek legyetek és megmentsétek magatokat, ha mindig szorgalmasan cselekszetek, ahogyan azt most megparancsoltam nektek."
(Üzenet érkezett: 2006. december 8., Marcos Tadeu kapta Jacarei-ben a Legszentebb Szűz Máriától)
????????????
AZ IMA:
Üdvözlégy Mária,
kegyelemmel teljes,
az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te Méhednek Gyümölcse,
Jézus!
Asszonyunk, Szűz Mária,
Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk bűnösökért,
Isten Anyjának Szeplőtelen Fogantatása által üdvözüljön lelkem,
áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján!
Ámen!
Üdvözlégy Mária,
kegyelemmel teljes,
az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te Méhednek Gyümölcse,
Jézus!
Asszonyunk, Szűz Mária,
Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk bűnösökért,
Isten Anyjának Szeplőtelen Fogantatása által üdvözüljön lelkem,
áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján!
Ámen!
Üdvözlégy Mária,
kegyelemmel teljes,
az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te Méhednek Gyümölcse,
Jézus!
Asszonyunk, Szűz Mária,
Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk bűnösökért,
Isten Anyjának Szeplőtelen Fogantatása által üdvözüljön lelkem,
áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján. Ámen.

 

ISTENI IMÁRA HÍVÁS MINDENKINEK!!!

Ghislain ROY atya, híres québeci pap, Emiliano TARDIF atya karizmáinak örököse, küldte ezt az imát, és arra kér mindenkit, aki látja * hogy imádkozza ipso facto, sőt mától kezdve többször is ismételje meg: “Legszentebb Szentháromság, KRISZTUS VÉRE, pusztítsd el a Sátánt; hatástalanítsd és bénítsd meg azoknak a csapdáit (üzelmeit), akik az egész világot manipulálják! Mária Szeplőtelen Szíve, zúzd szét a Sátán fejét; semlegesítsd és blokkold azoknak a csapdáit, akik az egész világot manipulálják! SZENT MIHÁLY arkangyal és a te hat testvéred (az arkangyalok) láncoljátok meg a Sátánt; hatástalanítsátok és bénítsátok azok csapdáit, akik az egész világot manipulálják! Ámen!”

Kérem, imádkozzatok ezt az imát, és adjátok tovább másoknak. Így nagyon rövid időn belül nagyon sokan leszünk, akik ezt a könyörgést intézik Istenhez. Ne feledjétek, hogy a mi Urunk Jézus megmutatta nekünk, hogy az együtt imádkozás milyen erős: (Máté 18:20: “Bizony, bizony mondom nektek: Amit ketten közületek együtt kérnek a földön, azt meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”) Bíznunk kell és bízhatunk Istenben, hogy megállítja azt, amit az emberiség ellen a sötétben terveznek ! Tehát akkor előre: kezdjük el ezt az imát !!! Isten áldja meg a jóakaratú embereket. †” (* P. G. ROY azt mondta, hogy akik ezt az információt olvasták, nem véletlenül találkoztak vele: Isten az, aki hívja őket, és meghívja őket, hogy ezzel az imával cselekedjenek, hogy megfordítsák a helyzetet )

https://engesztelok.hu/isteni-imara-hivas-mindenkinek/

Ez az eredeti festmény Isten Anyját ábrázolja címe alatt: Remény és öröm anyja.

Mindenkit arra biztatunk, hogy imádkozzon a Szűzanya felé, miközben szeretettel nézi ezt a szentképet. Az Istenszülő Ígérete el fog érni hozzád, és megérinti a szívedet. Gyengédsége és anyai szeretete szorosan tart és megvéd. Soha nem fog elengedni! Add át Neki a szívedet és a múltadat – Ő alkalmazni fogja azokat az imákat, amelyek lassan begyógyítják legmélyebb sebeidet. Ne feledd, mint a mennyei Édesanyád, közelről ismer téged, és gondoskodik a szükségleteidről. Legyen hite, bizalma és magabiztossága imáitokkal, és biztonságban lesz az örök üdvösség ösvényén. Ne nézz hátra… csak nézz rá a szívedben. Jézus áldjon + téged és a Szűzanya gyengéden szeressenek. Ámen.

I don't care, until the false prophet is dead and in the lake of fire

Keresztes Imahadjárat

(52) – Imádság az Atyához

Legdrágább Atyám!

Drága Fiad nevében, és az Ő Kereszten való Kínszenvedésére emlékezve kiáltok hozzád:
Te, a Legfölségesebb Isten,
A Világmindenség Teremtője, tartsd üdvösségünket Szent Kezeidben.
Öleld át valamennyi gyermekedet, beleértve azokat is, akik nem ismernek Téged, és azokat is, akik bár ismernek, mégis más irányba tekintenek.
Bocsásd meg bűneinket és ments meg minket a Sátán és az ő seregének üldözésétől.
Végy minket karjaidba és tölts el azzal a reménységgel, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy lássuk az igazság útját. Ámen.



“Hőn imádott Mennyei örök Édesatyám, Megváltó Jézusom, Szentlélek Istenem! Köszönöm a Ti végtelen szereteteteket. Köszönöm Atyám, hogy megteremtettél. Köszönöm, hogy Szent Fiad értem Emberré lett. Megtestesült a Szentlélek erejéből a Szent Szűz tisztaságos méhében. Egy nyomorúságos istállóban született meg a világ Világossága a legnagyobb szegénységben. Ó, mily boldogok lehettek az egyszerű pásztorok, hogy az Isten Fiának, az Üdvözítőnek vihettek ajándékokat! És később a napkeleti bölcsek, akik az egész teremtett világ minden népét jelképezték. Aranyat, tömjént és mirhát vittek az Isteni Megváltónak. Végül felléptél Jézusom. Csodákat tettél. Kiválasztottad tanítványaidat, a tizenkét apostolt, akikre az Evangélium hirdetését bíztad. “Menjetek el az egész világra! Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Azóta hirdetik apostolaid utódai, és minden megkeresztelt ember Evangéliumodat. A világ telve van tanításoddal. Aki csak akar, megismerhet, követhet és üdvözülhet. Papjaid kiszolgáltatják nekünk a szentségeket. Te a szívünkbe költözöl, eggyé válsz velünk, és örök élettel ajándékozol meg bennünket.
Kérlek, Jézusom, add, hogy minden hitetlen ember hitre térjen! Minden bűnös megtérjen, és minden megkeresztelt gyermeked hirdesse az Evangéliumot! A világ teljen el a Te tanításoddal! Áraszd ki a Szentlélek világosságát és bölcsességét minden emberre, hogy egyek legyünk, amiképp Atyád és Te egyek vagytok. Ezt add meg nekünk, mert ezt kérted főpapi imádban. Áraszd ki ránk a Szentlelket! Szentlélek jöjj! Áradj ki ránk! Árassz világosságot az elmékbe, a szívekbe! Gyújtsd szeretetre a szívünket! Elsősorban drága Megváltónk, édes Jézusunk iránt, és Őbenne a Mennyei örök Édesatya iránt, és Te Magad iránt, ó Szentlélek! Szentlélek jöjj, töltsd be minden vágyunkat! Tisztíts meg bennünket minden bűntől! Csak egy vágyunk legyen: bűnbánatot tartani, és Istent mindenek fölött szeretni! A felebarátot pedig úgy, mint saját magunkat. Jöjj Szentlélek! Jöjj! Áraszd ki fényedet, és vezess el mindnyájunkat az örök üdvösségre. Ámen.”



Imádott Jézusom! Inkább vágyom meghalni, mint csalódást okozni Neked! Kérlek, őrizz meg engem Magadnak, és adj nekem hűséges, szeretettől lángoló szívet! Kérlek, add, hogy egész lényemmel Hozzád vágyakozzak, Téged imádjalak, és ne helyezzek se eléd, se melléd senkit! Te légy az első az életemben, és mindenki más csak utánad jöjjön. A sor legvégén pedig én álljak, úgy, ahogy Te megparancsoltad: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, a felebarátot pedig úgy, mint magadat. Jézusom, imádott Királyom! Nincs más vágyam, mint az, hogy egy örökkévalóságon át csak Téged csodáljalak, imádjalak, dicsőítselek, és hálát adjak Neked! Minden vágyam az, hogy én is ott legyek, ahol Te vagy, és lássam dicsőségedet! Együtt örvendezzek Veled, és a hatalmas angyalokkal, és szentjeid végtelen seregével együtt zengjem dicsőségedet! Ezt add meg nekem, Istenem, a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.

Remény Imahadjárat

"Drága Istenem, vannak kártyák az életemben, amiket Te, az élet vagy más emberek osztottak nekem, és nem szeretem őket. De köszönöm neked a jokert, a szabadon felhasználható kártyát. Köszönöm, hogy a saját képedre alkottál engem és önálló döntéseket hozhatok. Ma - a te erőddel és hatalmaddal - azt választom, hogy egészségesebben fogok élni. Olyan dolgokat fogok választani, amik erőt, egészségesebb elmét, testet és érzelmeket adnak nekem. Uram, én úgy döntök, hogy egészséges kapcsolatokat fogok építeni. Nagyon félek, de vállalom, hogy új és egészséges kapcsolatokat fogok építeni. Azt akarom, hogy a szeretet legyen a legfőbb célom; szereteten alapuló életet szeretnék élni.

Istenem, úgy döntök, hogy bízom benned a körülmények ellenére is. Dicsérlek, bármi történik is! Bizodalmam van afelől, hogy az életem minden egyes részlete a javamra lesz kimunkálva. Uram, meggondolom, hogy mivel töltöm meg az elmémet és milyen gondolatoknak engedek utat – nem akarok több szemetet az elmémben. Segíts, hogy jó gondolatokkal és az Igazság beszédével töltsem meg azt. És legfőképpen, Jézus, téged választalak Szabadítómnak. Szükségem van a megváltásodra, és arra is, hogy védj meg önmagamtól. Szükségem van a segítségedre abban, hogy megújuljon a testem, a szívem, az értelmem és a kapcsolataim, hogy az életen előttem álló része legyen a legjobb időszak. A Te nevedben imádkoztam ezt. Ámen."

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Tüntetések

2018. 05. 08, Kedd

Az Úr megmutatta nekem lélekben, hogy az ellenzéki tüntetések mögött hogyan munkálkodnak a bukott angyalok. A tüntetők háta mögött ördögök állnak, akik kezükkel megérintették az emberek szívét, amely elsötétedett a gyűlölet és a harag mérgétől. A tüntetés vezetői és szervezői mellett olyan démonok vannak, akik a pokol hierarchiájában igen magas helyet foglalnak el. Jézus azt mondta:

„Gyermekeim, ezek az emberek, akik igen erős démoni befolyás alatt állnak meg akarják buktatni jelenlegi kormányotokat. Ez az Európai Unióra is vonatkozik, melynek képviselői (legtöbb) nem tudják elviselni vereségüket, hiszen Magyarországot nem tudták térdre kényszeríteni. Jelenleg kevés ország mer szembeszállni az Európai Unió akaratával. Magyarország ezen országok fölött áll, mert az a küldetése, hogy utat mutasson az igazság oldalára állva és bátorságra ösztönözze mindazokat, akik bizonytalanok és nem elég határozottak a döntéseikben. Az imáitok hatására hamarosan ezek a tüntetések megszűnnek úgy, hogy a tömegek lassan szétoszlanak. Ennek egyik fő oka az, hogy a tüntetések finanszírozói meggondolják magukat, mert látják, hogy a tüntetésekkel nem érik el az általuk kitűzött célokat.  Mindez arra serkenti őket, hogy újabb tervekkel álljanak elő, amelyeket különböző módszerekkel fognak megvalósítani. Az Országház védelem alatt áll, melyet a Szent Korona jelenlétének köszönhettek. Ez a védelem jelképezi Magyarország oltalmát is az ellenséges erőkkel szemben. Bizony mondom nektek, hogy ha kitartóan imádkoztok, akkor megvédem országotokat a polgárháborútól, mely más országokat sújtani fog. Egyes országok parlamentjeit romba fogják dönteni (pl. Franciaország, Németország), mert a népek nem fogják sokáig tűrni képviselőik hozzáállását, akik szemben állnak saját hazájukkal. Megengedem, hogy mindez megtörténjen, hiszen a legtöbb európai ország megtagadja Atyám szent törvényeit, amely örökkön-örökké fennáll. Imádkozzatok, mert elkezdődött Európában a keresztényüldözés! A templomokat lassan megfosztják a keresztektől és mindattól, ami az Én áldozatomra emlékeztet. Ám az ellenség tudja, hogy a keresztény hívektől is meg kell fosztani a templomokat, ami már a hitehagyással elkezdődött. Európában még vannak olyan hívő emberek, akik napi áldozók és gyakran gyónnak. Ők nagy veszélyben vannak, mert példát és reményt adnak másoknak a megpróbáltatások alatt. Gyermekeim, az események folyamatban vannak, amik pillanatról pillanatra változhatnak. Magyarország sokak számára erőt és reményt fog adni, hiszen a magyar nép szeretett édesanyámhoz tartozik, aki az Egyház édesanyja is.


Mária Magdolna

Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!

 


(Tartsd az agónia keresztjét, amit neked adtam a sötétség hatalmával szemben, az ég felé, és imádkozd ezt az imát a kereszt jelével. Tedd ezt az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Győzni fogsz… Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!)

Ó mennyei seregek legdicsőbb vezére, Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket ebben a rettenetes háborúban e világ fejedelmei, hatalmasságai és uralkodói, a gonosz lelkek ellen! Siess az emberek segítségére, akiket Isten a Saját képére halhatatlannak teremtett, és nagyon drága áron vásárolt vissza az ördög zsarnoksága alól!
A szent angyalok seregével vívd meg ma újra az Úr csatáját úgy, ahogy egykor Lucifer ellen, a gőgös lázadók vezetője, és kísérete, a bukott angyalok ellen tetted! Se erejük nem volt, hogy neked ellenálljanak, sem hely nem volt többé számukra a Mennyben. A rettenetes ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak is hívnak, és aki az egész világot tévútra vezeti, az egész kíséretével a mélységbe taszíttatott.
Íme, ez az ősellenség és kezdettől fogva embergyilkos ismét erőre kapott. A világosság angyalává változva megtámadta a földet, és a gonosz lelkek egész hadával körbejár azért, hogy Istennek és az ő Felkentjének a nevét eltörölje, és hogy azokat a lelkeket, akiknek az örök dicsőség koronája készült, birtokba vegye, gyilkolja és az örök kárhozatba taszítsa. Mint a legmocskosabb szennyvizet, úgy ontja ez a gonosz sárkány gonoszságának a mérgét: a hazugság, az istentelenség és káromlás lelkületét, a tisztátalanság pestises leheletét és mindenféle formáját a bűnnek és ocsmányságnak a megromlott lelkületű és szívű emberekre.
Ezek a legádázabb ellenségek az Egyházat, a szeplőtelen Báránynak a jegyesét epével és keserűséggel töltötték és részegítették meg, és mocskos kezüket annak legszentebb kincseire tették. Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter trónja, és az igazság trónja a világ megvilágosítására felállíttatott, még ott is felépítették a gyalázatosság trónját azzal a csalárd szándékkal, hogy odasújtsanak a pásztorra, hogy a nyáj minden irányba szétszéledjen.
Ezért emelkedj fel, ó legyőzhetetlen Hadvezér, siess Isten népének a segítségére a bukott szellemek támadásaival szemben, és add meg neki a győzelmet! Oltalmazójaként és védő patrónusaként tisztel Téged. Te hozod a szent egyház számára a dicsőséget azáltal, hogy megvédelmezed a pokol gonosz hatalmaival szemben. Terád bízta Isten az emberek lelkét, akiknek részük lesz az örökké tartó örömben. Ó imádkozz a béke Istenéhez, hogy alázza a sátánt lábaink alá, hogy oly módon győzessék le, hogy ne tarthassa többé fogságában az embereket, és ne árthasson többé az Egyháznak!
Vidd imáinkat a Magasságbeli színe elé, hogy a mi Urunk gazdag irgalma gyorsan leszálljon ránk, és adja meg Neked, hogy lesújthass a sárkányra, az ősi kígyóra, aki nem más, mint az ördög és a sátán, és láncaiddal megkötözve letaszíthasd a pokolba, hogy ne vezesse többé félre a népeket! Ámen.
Nézzétek az Úr keresztjét, legyetek szétzúzva ti ellenséges hatalmak!
Győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.
Áraszd ránk kegyelmeidet, ó Urunk!
Miránk, akik bízunk Benned.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet!

És kiáltásom jusson eléd!

Könyörögjünk!

Ó Isten, a Mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, segítségül hívjuk legszentebb nevedet, és kérve kérjük szelídségedet és türelmedet, hogy a Szeplőtelen Szűzanya, a mi Édesanyánk, és a dicsőséges arkangyal, Szent Mihály közbenjárására nyújts segítséget nekünk a sátán és a többi tisztátalan lélek ellen, akik az emberek kárára és a lelkek romlására körüljárnak a világban. Ámen

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2012. május 8. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem:
“Hőn imádott Mennyei örök Édesatyám, Megváltó Jézusom, Szentlélek Istenem! Köszönöm a Ti végtelen szereteteteket. Köszönöm Atyám, hogy megteremtettél. Köszönöm, hogy Szent Fiad értem Emberré lett. Megtestesült a Szentlélek erejéből a Szent Szűz tisztaságos méhében. Egy nyomorúságos istállóban született meg a világ Világossága a legnagyobb szegénységben. Ó, mily boldogok lehettek az egyszerű pásztorok, hogy az Isten Fiának, az Üdvözítőnek vihettek ajándékokat! És később a napkeleti bölcsek, akik az egész teremtett világ minden népét jelképezték. Aranyat, tömjént és mirhát vittek az Isteni Megváltónak. Végül felléptél Jézusom. Csodákat tettél. Kiválasztottad tanítványaidat, a tizenkét apostolt, akikre az Evangélium hirdetését bíztad. “Menjetek el az egész világra! Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Azóta hirdetik apostolaid utódai, és minden megkeresztelt ember Evangéliumodat. A világ telve van tanításoddal. Aki csak akar, megismerhet, követhet és üdvözülhet. Papjaid kiszolgáltatják nekünk a szentségeket. Te a szívünkbe költözöl, eggyé válsz velünk, és örök élettel ajándékozol meg bennünket.
Kérlek, Jézusom, add, hogy minden hitetlen ember hitre térjen! Minden bűnös megtérjen, és minden megkeresztelt gyermeked hirdesse az Evangéliumot! A világ teljen el a Te tanításoddal! Áraszd ki a Szentlélek világosságát és bölcsességét minden emberre, hogy egyek legyünk, amiképp Atyád és Te egyek vagytok. Ezt add meg nekünk, mert ezt kérted főpapi imádban. Áraszd ki ránk a Szentlelket! Szentlélek jöjj! Áradj ki ránk! Árassz világosságot az elmékbe, a szívekbe! Gyújtsd szeretetre a szívünket! Elsősorban drága Megváltónk, édes Jézusunk iránt, és Őbenne a Mennyei örök Édesatya iránt, és Te Magad iránt, ó Szentlélek! Szentlélek jöjj, töltsd be minden vágyunkat! Tisztíts meg bennünket minden bűntől! Csak egy vágyunk legyen: bűnbánatot tartani, és Istent mindenek fölött szeretni! A felebarátot pedig úgy, mint saját magunkat. Jöjj Szentlélek! Jöjj! Áraszd ki fényedet, és vezess el mindnyájunkat az örök üdvösségre. Ámen.”

Az Úr Jézus: “Drága kislányom! Naponta többször is mondd el a Te Deumot! Tarts csendet, ezt imádkozd, és örülj, végtelenül örülj, mert nagy lesz boldogságod a mennyben! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit neked készítettem. Légy hű mindhalálig! Menj végig az úton! Ne tekints se jobbra, se balra! Mindig csak Rám nézz a keresztre! Én vagyok a te Üdvözítőd, szerelmes Istened, Aki meghaltam érted a keresztfán. Nagy volt a lelked ára! Jobban vigyázz lelked tisztaságára, mint szemed fényére! Soha ne állj szóba a sátánnal! Mindig csak és Rám gondolj, Engem láss, szeress és imádj! Különösen akkor, amikor nehéz a kereszted. Ilyenkor mondd Nekem gyakran: Jézusom bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Inkább meghaljak, mint vétkezzek!”

Imádott Jézusom! Inkább vágyom meghalni, mint csalódást okozni Neked! Kérlek, őrizz meg engem Magadnak, és adj nekem hűséges, szeretettől lángoló szívet! Kérlek, add, hogy egész lényemmel Hozzád vágyakozzak, Téged imádjalak, és ne helyezzek se eléd, se melléd senkit! Te légy az első az életemben, és mindenki más csak utánad jöjjön. A sor legvégén pedig én álljak, úgy, ahogy Te megparancsoltad: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, a felebarátot pedig úgy, mint magadat. Jézusom, imádott Királyom! Nincs más vágyam, mint az, hogy egy örökkévalóságon át csak Téged csodáljalak, imádjalak, dicsőítselek, és hálát adjak Neked! Minden vágyam az, hogy én is ott legyek, ahol Te vagy, és lássam dicsőségedet! Együtt örvendezzek Veled, és a hatalmas angyalokkal, és szentjeid végtelen seregével együtt zengjem dicsőségedet! Ezt add meg nekem, Istenem, a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.



2016. május 8. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Éljetek szüntelen készenlétben! Az üldözés már a küszöbön áll. Éljetek egymással szeretetben! Viseljétek el egymás gyöngeségeit és hibáit! Az idő elszáll, az életetek rövid, az érdemszerzés ideje hamar lejár. Mindannyian meg fogtok állni ítélőszékem előtt.

Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Úgy élek a szívedben, mint csodálatos, fényes palotában, amelyben nagyon jól érzem Magam. Szeretem a tisztaságodat, a szerénységedet, az alázatodat, de legfőbbképpen az Irántam való lángoló szeretetedet. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem foghatta, amit öröktől fogva készítettem neked és most Szívem nagyon boldog és nagyon örül, mert beteljesülni látszik mindaz, amit öröktől fogva elgondoltam felőled.

Gyermekem, az idő rövid. Használj föl minden percet, mentsd a lelkeket, imával, szeretettel, jó példamutatással és az Evangélium hirdetésével! Ahányszor csak alkalmad nyílik rá, mindig beszélj Rólam, megváltó Istenedről és önzetlen, tiszta felebaráti szereteteddel vonzzad a lelkeket Hozzám, mert nagy örömöm telik benne.

Drága gyermekem! Maradj mindig tiszta, kisded! Hagyatkozz Rám mindenben, teljesen! Bízzál Bennem, mert bizalmad mértékében kapod kegyelmeimet! Nemsokára fölmutatsz Engem és Velem azonosulva ismétled Szavaimat: „Ez az Én Testem, mely értetek adatik. Ez az Én Vérem, amely sokakért kiontatik.” Ezek a szavak azt jelentik számodra, hogy neked is azonosulni kell Velem, részt kell vállalnod szenvedéseimben és áldozattá kell válnod Értem és a lelkek megmentéséért. Aki Engem követ, az nem kerülheti el a szenvedéseket. Az önmegtagadást és a mindennapi kereszthordozást. De csak akik Engem követnek, azok nyerhetik el a legnagyobb boldogságot a Mennyben és ők részesülhetnek dicsőségemben abban a fokban, amennyiben kivették részüket az Én áldozataimban és szenvedéseimben. A lelki vértanúság sokszor még nagyobb szenvedés, mint a testi. Mindhalálig való hűséget és kitartást igényel, végső állhatatosságot, amely meghozza a jó halál kegyelmét. Már most imádkozz ezekért az ajándékokért saját magad számára! Meg kell vallanod Engem mindhalálig mindazok előtt, akik kigúnyolnak, akik kételkednek, és akik kétségbe estek. Sziklaszilárd hiteddel vonzod hozzám a legtöbb lelket.

Gyermekem! Egy papnak a jelleme határozza meg a személyiségét. Ha a sziklaszilárd hiten alapul, nem ingatag, és nem az embereknek, hanem egyedül Istennek akar megfelelni, akkor már itt a földön szent. De jaj, azoknak, akik kétfelé sántikálnak. Nem lehet két úrnak szolgálni, mert vagy az egyiket tiszteli, és annak törvényét megtartja, és a másikat megveti.

Gyermekem, amint pappá szenteltek, beszélj a számonkérésről, az ítéletről, a kárhozatról és mindenekelőtt a bűnbánatról és hirdesd, hogy csak a megbánt bűnöket bocsátja meg az Isten! Mert aki nem bánja meg a bűnét, az megátalkodott, vagyis bűnben marad. Az ilyet az Isten nem tudja megbocsátani, mert tiszteletben kell tartania az ember szabad akaratát. Isten nem hagy Magából gúnyt űzni. Isten valóban irgalmas és megadja az embernek az időt és a lehetőséget, hogy magába szálljon és meggyónjon. De ha egy ember nem él ezekkel a kegyelmekkel, akkor még súlyosabb ítélet vár rá.

Gyermekem! Nagy feladatra hívtalak meg. Hatalmas a felelősséged. Amit most mondok, nem azért teszem, hogy elrémisszelek, hanem azért, mert igazmondó vagyok. A legszigorúbb ítélet papjaimra és szerzeteseimre vár ítélőszékem előtt. Azért, mert ti kaptátok a legtöbbet. Az Evangéliumban is ezt tanítottam, hogy mindenki a kapott talentumokról ad számot.

Egy pap elsősorban Istennek kell, hogy megfeleljen. Gondolj bele, kiket hívtam meg apostolaimnak. Írástudatlan, kétkezi munkás, egyszerű embereket. Ki volt az Én nevelőatyám ezen a Földön? Egy egyszerű, de bölcs, kétkezi fizikai munkás. És mit mond a Szentírás és mi a tapasztalat? Isten a semmiknek látszókat hívja meg azért, hogy ne tulajdonítsák maguknak a kegyelmet, amelyet kapnak. Te is, drága gyermekem, és valamennyien, minden ember, Előttem mind semmik vagytok: por és hamu, mert minden az Én kegyelmem. Ti magatok semmik vagytok, de Velem együtt mindenre képesek lesztek. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Nélkülem semmit sem tehettek. Ezt a két utóbbi mondatot jól jegyezd meg, és vésd a szívedbe egész életedre! Hívj Engem és Én mindig melletted vagyok! Kérj Engem, hogy Én dolgozzak és cselekedjek általad! Akkor minden ügyed sikerülni fog. Szent papommá formállak, és a lelkek sokaságát fogod megmenteni az örök életre.

Kisfiam, téged is úgy küldelek, mint apostolaimat: az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Küldelek, mint a bárányt a farkasok közé, mert bizony életutad során nagyon sok farkassal fogsz találkozni. De soha ne félj, mert Én veled vagyok. Megvédelek és Velem együtt teljesíteni fogod rád vonatkozó örök, szent tervemet. Erre áldalak meg drága gyermekem, Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Szentírási megerősítések: Ef 5, 16-17: „Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.”

2017. május 8. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ezek az utolsó alkalmak, amikor még beszélek hozzátok. Az idő rövid. Hamarosan kitör az üldözés, és az atomháború, amit csak nagyon kevesen fognak túlélni. Gyermekeimet biztonságba helyezem, mert Én hatalmasabb vagyok, mint a pusztító fegyverek: Én Mindenható vagyok. Bízzatok Bennem! Sokakat Magamhoz veszek Országomba, akik már letöltötték szolgálatukat ezen a Földön. Akiket pedig arra választottam ki, hogy az új világban is szolgáljanak Engem embertestvéreikben, és hirdessék az Evangéliumot, azokat kiragadom, és a kellő időben majd visszahelyezem.

 

Gyermekem! Most még előtte álltok mindannak, ami nemsokára bekövetkezik, azért azt kérem tőletek, hogy már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy megtérjenek. Esdjétek le magatokra és másokra kegyelmemet, hogy még mielőtt kiszállna lelketek a testetekből, Engem válasszatok, és megmeneküljetek az örök kárhozattól.

 

Kicsi gyermekeim! A világban zajló természeti katasztrófák mind előjelei annak, hogy haragom ítélete sújtja ezt a világot bűneiért, amelyek súlyosabbak, mint Szodoma és Gomora, vagy Babilon idejében. Ez a világ elpusztul, mert saját magát ítéli arra, és mindent elkövet, hogy megsemmisüljön. Egy háborúban soha senki sem lehet győztes. Itt csak vesztesekről lehet beszélni. De a legnagyobb baj az, amikor a lélek elkárhozik, és soha többé nem tud megtérni, örökre elvesztette az élet Forrását, az Istent, Aki megteremtette. Ezért imádkozzatok, hogy az emberek, akik nemsokára tömegével meg fognak halni, még életük utolsó pillanatában, amikor megjelenek előttük dicsőséges fényemben, és megkérdezem tőlük, hogy elfogadnak-e Engem Megváltójuknak, Mellettem döntsenek. Ezt az utolsó esélyt szinte mindenkinek megadom, kivéve azokat, akik már életük során többször is megkapták Tőlem, de mindig elutasítottak. Ők azok, akik a Szentlelket káromolják, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak, vagyis örök vétek terheli őket. De mindazok a lelkek, akik keveset kaptak, kevésről adnak számot, ezért még megadom nekik az utolsó esélyt, hogy dönthessenek Mellettem, ha úgy akarják.

 

Gyermekeim! Most egy hatalmas világégés előtt álltok. Itt hagytok mindent, még a testeteket is. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal, ezért újra mondom: fogadjátok el az áldozatokat a lelkek megmentéséért, és imádkozzatok magatokért és mindenkiért.

Szentírási megerősítések: Lk 1, 45: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Várjátok a Szentlelket!

Kedveseim, amikor megnyílik az ég, és kiárad a Szentháromság kegyelme, mindenkit megörvendeztet a Szentlélek ereje, mely kiárad mindazokra, akik nyitott szívvel várják. Adjátok át magatokat annak a határtalan örömnek, amit bennetek akar művelni. Állhatatosan várjátok, mert jön, és nem késlekedik. Beteljesíti ígéreteit, melyet a próféták megjövendöltek. Osszátok meg örömötöket mindazokkal, akik nem is számítanak erre a nagy kegyelem kiáradásra! Ha valóban eltölt benneteket Isten Szentlelke, akkor nem is tudjátok visszatartani, mert szétárad bennetek szeretetének tüze, és már nem gondolkodtok azon, hogy mit és miért kell tennetek, egyszerűen csak élitek a lelketekből felfakadó örömet. Vigyázzatok nagyon erre a tűzre, mely képes teljesen átformálni lelketeket! Bizakodjatok és imádkozzatok!

2012.05. 08.           Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/varjatok-a-szentlelket



Mindig a megszentelő kegyelem állapotában

Kedveseim, mindig gondoljatok megváltásotok örömére! Arra a gyönyörűségre, amit akkor tapasztaltok meg majd teljes valóságában, amikor megjelentek az Úr színe előtt. Féltékenyen őrizzétek lelketek tisztaságát, hogy mindig a megszentelő kegyelem állapotában legyetek! Akkor nem fog váratlanul érni titeket az Úr érkezése. Bármit tesztek, mindent a Szentháromság dicsőségére tegyetek! Nincs annál nagyobb gyönyörűség, mint megfürödni minden nap a szentségi Jézus forrásvizében, elmerülni benne, a csendes tiszta tóban.

2013. 05. 08. Anna Terézia
https://engesztelok.hu/lelkielet/mindig-a-megszentel-kegyelem-allapotaban

 

 

Testvéri szeretet

 

Kedveseim, mindig álljatok készen egymás megsegítésére. Ez ne csak elhangzó, üres szó legyen, hanem tettek is kísérjék. Már most meg kell tapasztalnotok, hogy mit jelent számotokra a testvéri szeretet-közösség. Szeressétek nagyon egymást, ahogy Jézus is nagyon szeret benneteket. Senkinek sem lehet nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért. Maradjatok meg ebben a lelkületben és bízzátok egymást az Úrra. Kövessétek a szentek példáját, és gyűjtsétek össze azokat a kincseket, melyek tőlük származnak. Ők segítőitek lesznek az életszentség útján, ha ti is kitartotok ebben a gyűjtögetésben, rájuk figyelésben. Elevenedjen fel köztetek az apostolok élet példája, és ahogy ők, úgy ti is várjátok a pünkösdi lélek kiáradását.

2014. 05. 08.               Anna Terézia

https://engesztelok.hu/lelkielet/832-testveri-szeretet

Előzmények uzenete.blogspot.com
Virrasszunk!

Mi, a magyar fajnak egyes tagjai, akik egész éltükön keresztül szolgáltuk a nemzetiség és szabadság angyalát és semmi nem törhette meg szent hitünket, hogy egykor bizonyosan kimondhatatlan nemzeti díszre fog virulni a magyarság, mi ne gyengüljünk gyáva panaszra, habár létünk Istene csak áltatás lett volna is.
Álljunk ki -- keblünket kettôztetett erôre lelkesítve -- mindnyájan a gátra és akár volna most utolsó óránk, akár csak most fakadna nemzeti létünk szebb hajnala: ,,virrasszunk!''...
...Valóban virrasztanunk kell!
Virrasszunk pedig azért, nehogy pompás és hízelgô, de csak csábeszmékkel teljes szavakkal a maga legnagyobb kárára a sokaság a józanság útjából elcsábíttassék!
Virrasszunk, nehogy gyengéinek hízelegve, restségének tömjénezve, vérét felizgatva, indulatosságát felhasználva, álpróféták a közelégedetlenség mérgét a közösség közé hintsék!
Virrasszunk, nehogy hetvenkedések és minden érdekek egymás ellen és tűhegyre állítása által tökéletes forrásnak induljon a magyarság, és az egyesség isten-angyala helyett a viszálykodás ármánya üsse fel köztünk tanyáját!
Virrasszunk, nehogy büntetlenül emelhesse fel parancsoló szavát köztünk a felszínes elbizakodás, s gôgjében büntetlenül ne tiporhassa mindazt, mit a szerényebb, de éppen olyan ôszinte, sôt tán ôszintébb hazafinak keble rejt!
Virrasszunk, nehogy felbôszült garaboncként szilaj erôvel ostoroztassanak honunk külön ajkú népei a magyarság megkedveltetésére, hanem annyira becsülje meg a magyar magamagát és másokat s a csinosodás, értelmi súly és jóízlés annyi bájával fogja magát körül, hogy erkölcsi erôvel vonzza magához a honnak különféle felekezeteit!
Virrasszunk végre, nehogy rögtönzés, minden ok nélkül való gyanúsítás, ijesztgetés, és durva erôszak legyenek a megbecsült hazafiság jelei, hanem csak a tűrnitudás, mérséklet, józan tapintat és mély bölcsesség nyerje bérül a polgári érdemkoszorút!

(Széchenyi könyörgése, Sík: DB, 853)
forrás: magvető lista 2002

Babilon pusztulása

18:2 Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. 18:3 Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.


Babilon pusztulása: A Jelenések könyve először 14. fejezetében (Jel 14,8), majd a 16-ban, részletesebben pedig a 17. és a 18. fejezetében beszél a „nagyvárosról”, ami még sosem volt nagyságú „villámlás, égzengés, mennydörgés” következtében „háromfelé válik”. (Jel 16,18-19) Azt is leírja róla, hogy hét dombon terül el, így aztán nem nehéz beazonosítani, hogy csakis Rómáról lehet szó. Ez annál is inkább valószínű, hiszen név szerint csak erről a városról mondja, hogy elpusztul bűnei miatt, másfelől tudjuk, hogy a nagyon magasra emeltek zuhannak a legmélyebbre: ez pedig a mai Rómára szó szerint igaz: Ennél mélyebbre zuhanni, Isten-káromlóbbá válni, mint ez a Bergoglio féle szekta, a Messiás-gyilkos Jeruzsálem után csak a mai Vatikán zuhant. „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.” (Jel 18,2-3)
     Van egy jóslat, ami azt mondja, hogy a fekete és a fehér pápa egyszerre fog elpusztulni; ez is csak napjainkban válhat valósággá, amikor két hitehagyott üldögél a vatikáni vendégházakban.

Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A vészt hozó undokság Isten templomában
  • Abruzzo-Molise-Puglia
  • Adoráció-Örökimádás
  • Advent-Kisböjt-Úrjövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Adventi túlzások
  • Afrikai Hamis Béke
  • Akik BeDőltek az Antikrisztusnak, életükkel fizetnek, ha nem térnek észhez, s fel nem ébrednek...
  • Áldás
  • Alföld
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Hamis Béke
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Ausztria
  • AusztrálÁzsiai Hamis Béke
  • Bács-Kiskun
  • Baranya
  • Bazilicata
  • Békés
  • Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Budapest
  • Calabria
  • Campania
  • Csongrád-Csanád
  • Dunántúl
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Éltető Figyelmeztető Csodák
  • Emilia-Romagna
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Erről mégis miért nem beszélnek?
  • Északkelet-Olaszország
  • ÉszaKözép-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Esztergom-Vác
  • Európai Hamis Béke
  • Európai látnok által követvén
  • Fatimai Boldogságos Szűz
  • Fejér
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Franciaország
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Győr-Moson-Sopron
  • Hajdú-Bihar
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves
  • Himnusz
  • Hiszek Magyarország feltámadásában
  • Hűvösvölgy, Városliget, Viharbükk még nem épül, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
  • Ízelítő
  • Irányadó: Salzburg 1984-től
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • John Ramirez
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Kanonok
  • Karácsony
  • Karácsonyban van a Mindenség
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztút
  • Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
  • Koldus
  • Komárom-Esztergom
  • Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
  • La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
  • Lazio
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Liguria
  • Lengyelország
  • Lombardia
  • Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
  • Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
  • Marche
  • MártírSors
  • Második Pünkösdre Készülődvén
  • Meddig még?
  • Medjugorje Béke királynője
  • Mijo Barada
  • Monasztikus
  • Munkanapló
  • NagyBöjt-Negyvenlőböjt
  • NagyHét
  • Nógrád
  • Nyár
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Ősz
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pehm Mindszenty József
  • Pest
  • Piemont
  • Prohászka Ottokár
  • Rák
  • Romboló Vakoló
  • Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
  • San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
  • Somogy
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Svájc
  • Szabályozott
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • Szardínia
  • Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretetláng
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szerzetesrendek feloszlatása
  • Szicília
  • Szlovénia
  • Tavasz
  • Tél
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
  • Titeket is üldözni fognak
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna
  • Toszkána
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Vas
  • Veneto
  • Veszprém
  • Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Zala
  •  

    2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

    2019. június 8-a óta szerkeszthetlenek:

    2020. március 6-a óta szerkeszthetlenek:

  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Délvidék
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • 2022. május 2-a óta szerkeszthetlenek:

  • Jézus az Emberiséghez
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Kolduló rendek
  • Monasztikus rendek 
  • Pünkösd-ElJövet
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Szabályozott rendek

     

  • Free counters!

     

    „Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve.”


    „Jézusom, elfogadom a halált értem átszegzett Kezedből úgy, ahogy azt nekem szántad, és az idejét akkor, amikor Te akarod.”



    Jézusom, Te vagy szívem egyedüli Szerelme,
    életem egyedüli Reménye,
    lelkem egyedüli Világossága!
    maradj velem ezért Krisztusom!

    Bűnöm beborít engem,
    és bánom, hogy vétkeztem.
    Jöjj, és szabadíts meg minden bűnömtől,
    ne hosszabbítsd meg hallgatásodat,
    jöjj, és újíts meg,
    mozgass meg bölcsességeddel,
    és Szentlelked uralkodjék bennem!
    Amen


    „Uram, könyörülj rajtam, mert vétkeztem Ellened!”


    „Jöjj Szentlélek. Gyere és érintsd meg az embereket, hogy megtérítsd őket, hogy ne hagyják annyian megbántani Urunkat. ”

     

     

    Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.

     

    https://masodikeljovetel.hu/sites/default/files/feltoltesek/ep_a5_148x210_uj_0.pdf



     

    Ördögűző imákból valamelyiket 3-szor:

    Ó Mária mennyek Királynője, az angyalok Úrnője, Akit Isten azzal hatalmazott és bízott meg, hogy a sátán fejét széttapossad, alázatosan kérünk, küldj égi sereget, akik a Te vezénylésed mellett szüntelenül gyengítik a sátán hatalmát és végül mind a pokol fenekére taszítsák. Ki olyan, mint az Isten?! Szent angyalok kerubok és szeráfkarok, kérünk, szorgosan őrködjetek felettünk! Te pedig jóságos gyöngéd égi Édesanyánk, kérünk Téged, szánj meg minket, és légy mindenkor a mi édes reményünk és biztos menedékünk. Ámen.



    Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.



    1. Ó, alkotó Lélek, jövel,
    és szívünk, lelkünk töltsed el!
    Te alkotád a szíveket,
    hozd nekik bő kegyelmedet!

    2.    Kit úgy hívunk, Vígasztaló,
    kit ád nekünk az Alkotó,
    te, élő forrás, égi láng,
    szent kenet, égből szállj le ránk!

    3.    Te, hét ajándok kútfeje,
    Atyánk kegyelmes jobb keze,
    az Úr erős ígérete,
    sugalmas ajkak ihlete.

    4.    Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
    és szállj szívünkbe, Szeretet!
    Ha testünk gyarló, s lankadunk,
    légy mindig éber gyámolunk!

    5.    Űzd messze tőlünk ellenünk,
    Szent békességed add nekünk!
    Te járj, Vezér, utunk előtt,
    veszélytől védjen szent erőd!

    6.    Add, ismerjük meg az Atyát
    teáltalad, és egy Fiát,
    és kettejüknek Lelke, te,
    örökre légy lelkünk hite!

    7.    Az Istent áldjuk, jó Atyát,
    s ki felkelt sírból, szent Fiát,
    s a Lelket, szívünk vigaszát,
    most és örök időkön át!



     
    Uram, az évek alatt elviseltél bűneimmel együtt, és mindezekkel együtt megszántál engem. Minden módon téves irányba vezettek, de most már többé nem fogok vétkezni. Bántottalak Téged, és igazságtalan voltam Veled. Nem leszek többé ilyen. Ellene mondok a bűnnek, ellene mondok a gonosznak, ellene mondok a hamisságnak, amely befeketíti lelkemet. Szabadítsd meg a lelkemet mindattól, ami szentséged ellen van.
    Könyörgök Hozzád, Uram, ments meg minden gonosztól. Gyere Jézus most, gyere most és maradj a szívemben.
    Bocsáss meg nekem, Uram, és engedd meg, hogy Benned nyugalomra leljek, mert Te vagy az én Védelmezőm, a Megváltóm és a Fényem, és csak Benned bízom.
    Mától fogva minden időben áldalak Téged, Uram.
    Elutasítom a gonoszt és más isteneket és bálványokat, mert Te vagy a Leghatalmasabb a világ felett, messze felette állsz minden más istennek.
    Hatalmas karoddal ments meg a betegségtől, ments meg engem a fogságból, ments meg engem a bajtól és győzd le ellenségemet, a Sátánt. Jöjj gyorsan segítségemre, ó, Szabadítóm!
    IMÁDKOZZUNK!!!
    RÓZSAFÜZÉR + NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ IMA FOLYAMATOSAN,KINEK MIKOR VAN ERRE IDEJE...
     
     

    NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ IMA, MELYET SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ADOTT MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

     

    Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály Arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon, Lengyelországban…. és az egész világon, a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért, és minden szenvedéséért, melyet Passiója és egész földi élete során a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
    Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon, Lengyelországban….és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és Isten kegyelme áradjon minden szívbe, hogy ez által Magyarország, Lengyelország…és minden ország a Te békéddel teljen el.

    Mi Nagyasszonyunk és Királynőnk, tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el szent angyalaidat, hogy letaszítsanak a pokolba, az örök kárhozatba minden gonosz lelket, kiknek el kell veszniük.

    Szent Mihály Arkangyal, a mennyei seregek vezére, az Úr Téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr kegyelme örökösen velünk lehessen. Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd minden erődet, hogy legyőzd Lucifert és bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed. Kérd Istentől számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi Urunkat Isten Országa felé.
    Ámen.

    „Minden imádság 50 ezer démont taszít le a kárhozatba.
    Hatalmas kegyelem ez, imádkozzátok minél gyakrabban! Ez isten nagy ajándéka számotokra általam, az én ünnepem alkalmából. Nagyon nagy szabadulásokat eszközölhettek ki ez által országaitok számára. A sötétség erői reszketnek ez előtt az ima előtt, mert örökre el kell tűnniük. Ez az ima megszabadíthatja országotokat és sok országot a világon!”
    Szent Mihály Arkangyal, 2011 09.29.

    Locations of Site Visitors

    Powered by Blogger.hu